Olyan jó, ha valaki rácáfol egy közhiedelemre

Lehet-e egy énekes-dalszerző sokszínű, vagy ennek a stílusnak megvannak a korlátai? A vasárnap a Szigeten is fellépő Babarci Bulcsú erre keresi a választ.

 

 

Picit felpörögtek most itt körülöttünk a gitáros-dalszerzők: tegnap épp Petruskával jelent meg egy interjúnk, most pedig az amúgy abban külön ki is emelt, a Szigeten ugyancsak fellépő Babarci Bulcsú új lemezéről álljon itt egy tömör kis szösszenet.

 

A Műanyag élet tizenkét dalán érződik, hogy egy gitárral írták, és akusztikus felállásban is jól működnének. Igazán érdekessé mégis a többi hangszer teszi a szerzeményeket.

 

 

Személy szerint valahogy mindig is kicsit korlátosnak éreztem a csak egy gitáros albumokat. Vagy azt az érzést keltették bennem, mintha minden dal más stílusban írodott volna, így hiányzott az összefüggőség. Vagy három-négy szám után egysíkúvá vált a zene. Ezt a kettősséget betudtam műfaji sajátosságként, amit az általában gazdag szövegkörnyezet és mondanivaló ellensúlyozott azoknál az előadóknál, akiket kedvelek.

 

 

Babarci Bulcsú lemeze ezt a felvetésemet cáfolja meg. Ígényes hangszereléssel egészíti ki az egyébként mély mondanivalóval rendelkező szerzeményeket. Teszi mindezt úgy, hogy megtartja az énekes-dalszerző stílusra jellemző „egy szál gitáros, tábortüzes” érzést. Az összetett gitár témák továbbra is jellemzőek maradnak, ám a megjelenő további hangszerek teszik igazán érdekessé a dalokat. Szóval, hajrá, lehet hallgatózni!

 

Vasárnap tehát őt is meg lehet majd hallgatni a Sziget Music Box színpadán 17 órától.

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Tóth Tamás