Idén is irgalmatlan sok zenét hallgattunk meg, választani közülük kész gyötrelem. Azért tettünk egy próbát és pár szerzőnk ajánl egy-egy személyes kedvencet.
Az év vége mindig az összegzés időszaka. Számot vetünk a mögöttünk hagyott esztendő emlékezetes pillanatairól, felidézzük, mi volt menő, s mi lesz az, amit elteszünk amolyan útravalóként emlékezetünkbe. S ugyan 2017 még nem ért véget, már csak azért sem, mert még javában megy Az év dala szavazásunk is ► december 31-ig ITT tudtok is szavazni (ITT meg meg is hallgatni az összes dalt), amit mindenképp csak ajánlani tudunk!!! – azonban így karácsony előtt úgy gondoltuk, ideje nekünk is beállni a sorba, és kicsit besztofkodni.
Szóval alább páran összeszedtük, kinek, melyik album volt az idei non plus ultrája – 50-es, 100-as, feldolgozhatatlan TOP-listákkal nem akarunk senkit sem fárasztani! A kép pedig szerencsére pont annyira vegyes, amennyire egy ilyesfajta válogatásnak érdemes lennie. Jöjjenek hát a dalok, bejgli mellé pont faszán csúsznak majd 😀 Kellemes hallgatózást, és Boldog, Békés és Áldott Karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak. Köszönjük, hogy kitartatok mellettünk, és örülünk, ha tetszik az, amit tolunk nektek 😉
Noel vs. Liam Gallagher – Who Built the Moon? kontra As You Were
(Balogh Roland)
Mivel Az év dala indulói közül nem lenne elegáns ajánlanom, mert amúgy onnan is lenne, viszont a versenyt nem lenne ildomos semmilyen szinten befolyásolnom, ezért a gyökerekhez nyúlok, s egyből meg is szegem az „egy album” elvét, mert rendhagyó módon, kettőt ajánlok egyben. Épp idén volt 25 éve, hogy a manchesteri Oasis örök rabságába kerültem, így nálam adja magát, hogy a két, egymás vérét nonstop szívó Gallagher tesó – Noel és Liam – szólóalbumait nyújtsam át egy csokorban.
Külön pikantéria, hogy a 2009 óta saját útjukat járó fivérek bő egy hónap különbséggel hozták ki saját anyagaikat. Liamnak az októberben, az aradi vértanuk napján érkező As You Were lemeze élete első szólópróbálkozása volt, a Pitchfork pedig elég keményen darabokra szaggatta kritikájában. Annyira azért persze nem lett fos a cucc, mint amennyire annak a cikknek a szerzője be lehet oltva Pronyófalva kapitánya ellen. Sőt, akad köztük pár parádés darab, így az egészet felvezető Wall Of Glass, de a You Better Run, az I Get By, a Come Back To Me és a Doesn’t Have To Be That Way bónusztrekk is tök korrekt. Meglepő persze ez a túltolt popos vonal egy olyan embertől, aki negyedszázada él gimnazista életmódot, 45. szülinapján szét-proseccózva posztol hajnal 6-kor az Instájára „K…rvára nem megyek haza” szöveget énekelve. Liam már nem a brit rock atyaúristene, mint inkább saját maga paródiája parkástól, viszont ezzel a könnyed plömplömmel is összehozott egy olyan albumot, ami a brit és az ír slágerlista élére röpítette!!! Többet nem is érdemes mondanunk, mint amit a Doesn’t Have To Be That Way refrénjében nyekereg: „Girl, you’re chasing rainbows / But you cry when it’s not there” – Kösz!
GetsziApu közben november végén adta ki a Who Built The Moon? című lemezét, amit jobban vártam, mint a Jézuskát. Sajnos, annyira nem lett jó, mint reméltem. Oké, ez az új, pszichedelikus hangulat izgi, és eléggé rendben van, de ha Liamet b@szogatják a Beatleas-majmolás miatt, akkor az új Noel-cuccnak is van egy ilyen utóíze. Ennek ellenére, látszik, hogy benne több a kreativitás – mondjuk ezt tudtuk –, mint az öcsikében. A lemez amúgy kb. egy konceptcucc, és most már hivatalos, végre valami, ami nagyon ki akar bújni az egyre büdösebb zombiként rájuk nehezedő Oasis-szörnyeteg árnyékából. Ez mindenképp jó hír, viszont pár gitárszóló valahogy hiányzik, s a gépdob meg pöppet furcsa az egyre csípősebb humorral megáldott nagypapává avanzsáló dalszerző mögött. S mivel a tesópárbajt egyértelműen az idősebb Gallagher nyerte, mondjuk talán, mert Ő tényleg dalszerző, nagyjából az egész albumot ajánlom rommáhallgatásra 😀 A lemezről a Keep On Reaching az abszolút – a Fort Knox, az It’s A Beautiful World, a The Man Who Built The Moon és a Dead In The Water meg a nagy favorit!
Jack White – Untitled (2018)
(Balogh Dani)
Nagyon egyszerű a feladat, gondoltam, amikor felmerült az ötlet, hogy írjunk a kedvenc 2017-es albumunkról. A Rolling Stones Blue and Lonesome névre keresztelt blues-feldolgozós lemeze annyira közel áll hozzám, hogy nyilván nem is jöhet szóba más. El is kezdtem szépen megfogalmazni, hogy ez maga a zenetörténelem, nem is érdemes boncolgatni, mindenki legyen hálás a sorsnak, aki Charlie Wattsszal egy időben élhet a Földön stb. Minden olyan, unalmas és üres klisét, amit le lehet írni egy ilyen anyagról, leírtam. Aztán rájöttem, hogy 2016 decemberében adták ki, így szerencsére összedőlt a terv.
Így ötletem se volt, hogy miről írjak, de Jack White megmentette a helyzetet, amikor 1-2 hete felrakott egy trailert a nemsokára megjelenő új albumáról. Azóta megnéztem naponta tíz-húsz alkalommal, és nem túlzás azt állítanom, hogy ez a négy perc már most többet jelent számomra, mint bármi egyéb, ami megjelent idén. Az ember, aki megcsinálta a 21. század eddigi legjobb zenekarait, és akinek a szólócuccait is rommá hallgattam, jól láthatóan/hallhatóan ismét új vizekre evez, és biztos turnézni is fog jövőre, amire meg el fogok menni. Mi kell még?
Oh Wonder – Ultralife
(Penke Bence)
A londoni alt-pop duó fiatal együttesnek számít, 2015-ben adták ki első albumukat, Oh Wonder címmel (fantáziadús), majd két évre rá megjelent a második lemez, az Ultralife. Már a keletkezése is megér egy misét: a tizenkét dal első etapját egy hónap alatt írták New Yorkban egy Airbnb lakásban – a másodikat már otthon, Londonban; majd tíz napon keresztül rögzítették a nagy részét, de a munkát végül a házi stúdiójukban fejezték be.
Hangulatában egy sokkal könnyedebb stílust üt meg, mint a debüt korong, az értékéből viszont ez semmit sem vesz el. Igen, persze, a legtöbb számuk témája a szerelem, meg a magány, meg az érzelmek, de a hangzás, amibe ezt csomagolják, bőven egyedivé teszi a végterméket. Mindenképpen ajánlom a High on Humans, az Ultralife és a Heavy című anyagot, klip készült mindháromhoz, és tökéletesen átadják, hogy mire is gondolt Josephine és Anthony, amikor kiadták a lemezt.
Bohemian Betyars – Csavargó
(Bodó Bence)
Végiggondolni, melyik volt az év legnagyobb hatású lemeze, óriási meló. Legalábbis ezt hittem, de tévedtem. Ha ugyanis áttekinted, mi történt veled az elmúlt 12 hónapban, és találsz olyan korongot, amire pontosan emlékszel, hogy mikor, hol, milyen körülmények közt hallgattad, akkor az vitte el az adott évet, szerintem. Nekem pedig van ilyen, méghozzá rögtön az év elején, február utolsó napján megjelent Csavargó lemez.
A Bohemian Betyars zenéjét nagyon régóta szeretem, követem, élőben olyan energiák dolgoznak a színpadon és a közönség soraiban is, hogy azt nehéz közömbösen szemlélni, de lemezen ezt nem egyszerű visszaadni. Az, hogy a Csavargón ez mennyire sikerült az véleményes, de úgy gondolom, igen közel kerültek ahhoz a hangulathoz, viszont önmagában, albumként is teljesen megtalálja a közönségét, és az év egyik legjobb anyaga lett. A Parno Graszttal közös zenélgetés eredménye pedig joggal próbál betörni az éjfél után énekelt dalok közé.
Nálam miért ez a nyertes? Egy relatíve hosszabb külföldi tartózkodás honvágyas szakaszában ért el engem ez az anyag, ezzel nyert meg magának. A népzenei elemek az itthoni dolgokat, az üzenete pedig azt jutatta eszembe, hogy mit is keresek én odakint. Akkor is, azóta is sok élethelyzetben kerül elő ez a tíz dalos anyag, ez az, amit legjobban szerettem 2017-ben, és ez, amit úgy gondolom, hogy tíz év múlva is hallgatni fogok még.
Közben így a végén behúztunk benneteket a csőbe, és, ha még nem tettétek, akkor, ha már bejglikomában kommandóztok, szavazzatok az idei Az év dala kiírásunkon is; döntsétek el, melyik legyen a legizgalmasabb idei magyar feltörekvő hang az Ígéretes titánokon! Szavazatodat köszönjük, ha pedig megosztjátok a haverokkal is, és bújtogattok, akkor még hatalmasabb szívet küldünk karácsonyra 😉 KÖSZI!
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
