Nem tudod letenni a Blue Tips új lemezét!

Ahányszor hallgatod, annyi arcát mutatja. Az In Line kész időutazás, egyúttal remek példája annak, hogy érdemes összemosni hangulatokat. Exkluzív lemezpremier!

 

 

Noha mindössze pár nap telt el 2019-ből, jobb évkezdőt nehéz elképzelni a Blue Tips nálunk debütáló albumánál. Az In Line címet viselő korongon egy felvezetővel együtt egy tucat dal kapott helyett, és annyira szuggesztív, hogy képtelen leszel lerakni. Hosszú napokig lehet úgy hallgatni, hogy még mindig előjön valami, amit korábban még nem éreztél. A dalok valahogy ösztönösen adják magukat, pedig elsőre elütnek egymástól. Szinte mindegyik egy önálló hangulat, saját karakterrel. Mint valami időutazás, az ’50-es évek végi rock&roll-tól, az olykor recsitáló blueson át, a grunge és a shoe gaze világáig, a lemez kb. összefoglalja az elmúlt hatvan év szinte majd minden árnyalatát.

 

A Borszukovszky Flóra (ének, gitár), Makai Máté (gitár), Zsirai Andris (basszusgitár) és David Heatlie (dobok) felállásban üzemelő csapat ugyan már három dalt külön is kiadott a készülő albumról, az anyag mégis így egyben szól nagyot. Zsigeri, és épp ez az elképesztően heterogén hangzásvilág teszi fel idővel egy ívre az egészet. Szép számmal akad olyan pillanat, ahol belénk nyilallhat: „ezt mintha már átéltük volna”, hogy aztán újrahallgatva valami egész mást jutasson az eszünkbe. Mintha csak a római istent, Januszt kódolták volna zenébe, azzal a különbséggel, hogy sokkal több arca lett kettőnél. Ami a számmisztikát illeti, a Guilty nagy kedvenc lett, ahogy az Unloved vibráló énektémája is betalált. Az abszolút favorit azonban egyértelműen az It Only Gets Louder, remek ritmussal és betorzított gitárral davidlynch-i értelembe vett road movie; kész Lost Highway tavaszi kikeletre hangolva.

 

Szóval tessenek szépen nekifeszülni. A felvételek Cs. Szabó Zoltán keze munkáját dícsérik, míg a nem kevésbé szuggesztív, fekete-fehér lemezborítót Nóvé Soma készítette. A hajtás után pedig Máté mesél picit a keletkezéstörténetről.

 

Blue Tips – In Line (full album)

Blue Tips is a Budapest based indie band. https://www.facebook.com/bluetipsband/ Flóra Borszukovszky – Vocal, Guitar Máté Makai – Guitar Andris Zsirai – Bass David Heatlie – Drums Soma Nóvé – album design Zoltán Cs.

„A dalokat 2018 elejétől írtuk és raktuk össze. Sokat kellett velük dolgozni, mert az első két korong (EP, album) dalait mondhatni csuklóból írtuk, könnyedebben, poposabbak, ezek kicsit összetettebb lettek mind hangzásban, mind szerkezetileg, stilisztikailag. A számok nyárra elnyerték a végleges, demó verziójukat. Azért mondjuk így, mert a stúdiózás alatt elég sok mindenbe belenyúltunk még. Producereltünk, újrahangszereltünk, egy-két dal ilyenkor kezdett el igazán összeállni. Sok esetben az a helyzet, hogy a stúdióváltozat adja meg, hogyan kell az adott dalt élőben is igazán eljátszani.”

 

Ami a koncepciót illeti, az pedig, mondhatni cseles, egyúttal érthető lesz ez az „Ahányszor hallgatod, annyi arcát mutatja” hangulat. Merthogy, ezzel akadt gondjuk. „A számok attól függően, hogy kitől indul az alapötletet, eléggé tudnak különbözni. Flóra (In Line, Unloved, The Things You Would Do For Love), Andris (Today, Guilty, She Put Out), vagy az én (W/O You, Better off, Only Gets louder) ötleteim mások. Flóra inkább a grunge örökségét, Andris a klasszik indie vonalat képviseli, míg én inkább a pszichedelikus meg surfrock dalokat hoztam. Dávidnak meg a popzenei figurákhoz van jó érzéke, stúdiózásnál hozott pár jó ötletet, pl. a She Put Out szintitémáját. Így, ha kész koncepció nem is volt, ahhoz tartottunk magunkat, hogy mindenki ötletét megcsináljuk, de első sorban azokat, amik annyira nem ütnek el hangulatukban, sodrásukban a fővonaltól” – összegezte az együtthatókat Máté.

 

Új lemez pedig nincs bemutató nélkül. Így aki élőben is szeretné megnézni az egyébként épp két éves zenekart, az január 25-én az Aurórában meglesheti őket 😉

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland