A Tindertől Selah Sue-ig: Borka Balogh hihetetlen utazása

Amszterdamból jön, ám a szíve tele van népdallal. Borka Balogh szeret utcazenélni, dalait áthatják a mély, személyes élmények. Exkluzív lemezpremier és interjú.

 

► For English version, please CLICK HERE ◄

 

Mennyire elképesztően sokrétű. Mennyi az apró kis játék a sorok, ritmusok mögött. S megint egy fiatal magyar női énekes-dalszerző, aki külföldről visszakacsintva próbálja meg bevenni a hazai közönséget.

 

Ezek voltak az első gondolataim, amikor végighallgattam Borka Balogh itt és most debütáló első kislemezét. A Traces Of You ugyanis – annak ellenére, hogy érződik, korai zsenge – nagyon ígéretes anyag. Sokat sejtet. Főleg a jövőre nézve. S noha szerkezetileg talán érdemes lett volna még egy kicsit csiszolni a számsorrenden – a Cold (Intro) nekem pl. picit kilóg a sorból, de a dalok nagyon visznek magukkal. Egyszerűnek tűnnek, de nem azok, inkább játékosan változnak a hangulatok, olykor egy számon belül is. Az érzelmekre hatnak, megérintenek, és ebben a ligában, azt hiszem, ez a legfontosabb.

 

Hogy mennyire koncept-anyagról van szó, csak találgatni lehet. Az biztos, a szemtelenül fiatal szerző sok érzést fogdosott össze, ezért hullámzunk – nemcsak érzelmileg, stílusilag is. Népdaltól az indie/szintipopig. De ez nem baj. Már csak azért sem, mert elképesztően lágyan ringat a hangja, s kellemes az összhang a zenével.

 

A lemez legerősebb dala a nem sokkal korábban önállóan is kipörgetett Trust Me, ez nem vitás. Nem lehet minden dalba mindent beletenni, de itt abszolút úgy érzem, minden nagyon a helyén van. Végtelenített üzemmódban is megállja a helyét, tapasztalatból mondom.

 

S közben azon komolyan el lehet lamentálni, hogy vajon tényleg miért van az, hogy külföldről exportáljuk vissza a női énekes-dalszerzőinket? Igazi talány, vagy mégsem? Ha nekiestek a lemeznek, s míg hallgatjátok a dalokat, érdemes hajtanotok egyet, mert elég rendesen kifaggattam többek között erről is a lemezét február 15-én és 16-án Budapesten is bemutató Borkát. Egyúttal az is kiderül, mi köze mindennek a Tinderhez, s hogy jön a képbe a flamand R’n’B nagyasszonya, Selah Sue.

 

 

Mikor és hogyan kerültél ki Hollandiába, s mivel telnek ott napjaid?

2017 márciusában költöztem ki Amszterdamba, mert kaptam egy zenei kontent szerkesztői állást, de ez igazából a kezdő löket és egyben az utolsó jel volt arra, hogy ideje megvalósítani a már sok-sok éve szövögetett terveimet a külföldi életről és tanulásról. Azóta is ugyanebben a pozícióban dolgozom és az egyetemi jelentkezésemet igazgatom.

 

Már ott, vagy esetleg korábban érlelődött benned a gondolat, hogy belevágj ebbe az énekes-dalszerzős dologba?

Igazából amióta az eszemet tudom, zenélek. Talán 8-9 éves koromban kezdődött az egész, amikor Újpesten beiratkoztam egy zeneiskolába, és ott klasszikus gitárt és népdaléneket tanultam, viszont a színpad és az énekesi karrier sosem szerepelt a terveim/álmaim között. Néhány évvel ezelőtt az akkori gitártanárom, Regősné Jászai Judit, elhunyt, és ez akkora traumaként ért, hogy egészen 2016-ig hozzá sem értem a hangszeremhez, amikor is végül megtört a jég, és elkezdtem a saját dalaimat írni. Tehát, ha úgy vesszük, nagyot fordult velem a világ két év alatt.

 

Ez a műfaj, tudjuk, nem a hurráoptimizmusról szól, inkább a belső érzések dalba öntéséről, így már csak a rejtett, lelki mélységek kiéneklése miatt is inkább szomorkásabb a hangulatuk az ilyen lemezeknek. A Traces Of You például mennyire táplálkozik a te személyes élményeidből, érzéseidből, megélt tapasztalataidból?

Száz százalékig. A zene számomra elsősorban nem kikapcsolódás, talán még kicsit több is, mint önkifejezés. Minden dal, amit írok, elképesztően intim eseményeket elevenít fel az életemből, és ez talán azért van így, mert ezáltal dolgozom fel mindazt, ami velem vagy a hozzám közelállókkal történik. Aki beleolvas a dalszövegeimbe, annak olyan érzése támad, mintha a naplómat olvasná: sokkal érzékenyebb témákat feszegetek, mint a pillanatnyi boldogság, meg a szerelem, habár abból is van elég. Például az öngyilkosság gondolata és egyéb mentális problémák többször is témái voltak már a dalszövegeimnek, és ezeket pont azért nem félek papírra vetni, majd később lemezre énekelni, mert úgy érzem, hogy rengeteg ember azonosulni tud ezzel, mégis többnyire tabu ilyen mélységekbe nyúlni a populáris zenében. Talán ez az, ami különlegessé teszi az énekes-dalszerzőket a világban: a cél nem feltétlenül a catchy tune-on van, hanem magán az üzeneten.

 

 

Egy kicsit az EP rétegeit boncolgatva, mennyire beszélhetünk koncept-anyagról? Vagy inkább különféle érzéseket szedtél össze egy csokorba? Mi volt a dalválogatás szempontja?

Nem válogattam meg túlságosan a dalokat, az összes az albumon hallható dalt három hónap leforgása alatt írtam, szinte csak kiömlött belőlem: egy októberi délután elkezdtem írni a Disappearance Of Our Spotless Love-ot, és mire észbekaptam, három hónappal később befejeztük a Traces Of You (Outro) felvételeit. Nem hagytam ki dalt az albumról, és ennek örülök, mert a végére egy kerek, történetszerű dalcsokor lett belőle. A magánéletben is pontosan ugyanilyen impulzív vagyok, főleg ha egyszerre több olyan esemény zajlik le körülöttem, amire alapesetben több idő kellene, hogy feldolgozzam. Az elmúlt fél évben olyan mélységekbe jutottam és olyan személyiségfejlődésen mentem keresztül, aminek ez az album lett az eredménye.

 

A dalokban sok különféle zenei impulzus kavarog, melyek azok a hatások, amik akár Hollandiában érintettek meg, és mi az, amelyeket „magaddal vittél”?

Mindig is telhetetlen voltam a zenei műfajokat illetően, ez elég rendesen hallható a dalaimon is: az album alapján nehéz definiálni, hogy én akkor most például indie-pop előadó vagy new-wave folk énekes dalszerző vagyok. A legnagyobb befolyást mindenképpen a magyar népdal, a ’60-as évekbeli brit folk és végül a ’90-es évek vége felé kialakult és most reneszánszukat élő indie/chamber pop előadók gyakorolták rám. Ezeket magammal vittem, viszont Hollandiában tapasztaltam meg először, hogy a zene mekkora szabadságot jelent, és hogy nem kell feltétlenül egy műfajra limitálnom magam. Szóval az irányzatot Budapestről hoztam, viszont az önbizalmat és a kreatív szabadságot itt sajátítottam el.

 

Hogy találtad meg azokat a zenésztársakat, akikkel összeállítottad és felvetted a lemezt?

Vicces sztori, és a mai napig nem hiszem el, hogy bevált. Elég hamar rájöttem, hogy ahhoz, hogy összerakjak egy albumot, szükségem lenne egy zenekarra. Ahelyett, hogy körbejártam volna az itteni pop konzervatóriumokat, a huszonegyedik század legsikeresebb párkereső applikációján regisztráltam – Tinder 😀 –, és azzal a bio-val, hogy „dobost és basszusgitárost keresek”, három napon belül elkaptam Dany-t (dob) és Yaresh-t (basszusgitár). Remy (gitár) és Linde (billentyű, hegedű) később csatlakozott hozzánk: az utóbbi hölgy Yaresh-en keresztül csatlakozott hozzám, mert egy konzervatóriumba járnak, Remy pedig session gitárosként egy koncert erejéig zenélt volna velünk, de az első próbától érezhető löket volt a zenekar számára, ezért végül úgy döntöttünk, hogy közösen folytatjuk.
Az pedig csak a szerencsének köszönhető, hogy ezek a srácok nem csak jó zenészek, de hihetetlenül nyitottak a zenémre.

 

 

Milyen lehetőségei vannak egy fiatal külföldi előadónak Hollandiában? Jelent az bármit is pró és kontra, hogy te nem holland, hanem magyar vagy, vagy ennek már semmi jelentősége nincs?

Nem fogok kertelni, itt ezerszer több lehetőségem van, mint otthon, Magyarországon volt. 2016-ban nyertem a Petőfi Saját Zenéd versenyén, és néhány hónapig játszották azt a dalomat, a Let This Be The Last Song-ot. Ez volt a csúcs, és sajnos nem feltétlenül olyan csúcs, amilyenre én vágytam, hiszen többször is kaptam olyan visszajelzéseket, hogy magyarul kellene énekelnem, pedig a képviselt műfajaimból kifolyólag én az angolt és esetenként a franciát preferálom mint zenei nyelvet, és az évek során arra is rájöttem, hogy olyan zenét, amit nem én írok, vagy nem az én stílusom, azt nem fogom szeretni, hát még játszani. Hollandiában a feltörekvő indie és rock előadók most élik az aranykorukat. Természetesen itt sem fenékig tejfel az élet, azért, hogy valaki egy nagyobb helyen koncertezhessen, keményen kell bizniszelni. Viszont itt rengeteg olyan program és fesztiválsorozat kerül megrendezésre, ahol lehetőséget adnak a feltörekvő zenekaroknak és előadóknak. Ilyen volt például a Rabo Open Winter Stage, ahol először felléptünk a zenekarommal. Az pedig, hogy magyar vagyok, nem jelent akadályt, sőt, talán még bónuszpont is, mivel a holland zenei világ abszolút nyitott a külföldi előadókra, és olyan zenei gyökereket viszek bele a zenémbe, ami ott nem mindennapi.

 

Tök érdekes, de a magyar női énekes-dalszerzői vonalon sok olyan előadóval találkozik az ember – így hirtelen például az I am Soyuz jut eszembe –, aki külföldön kezd karrierbe, ott alkot, s onnan érkezik vissza koncertezni Magyarországra, s ingázik a szülőhely és aktuális otthona között. Kétségtelen, ez az egyszáll gitáros, női dalszerzős-előadói vonal Nyugat-Európában sokkal, de sokkal jobban be van ágyazva, lényegesen mélyebbek a gyökerek, de gondolkodtál esetleg azon, hogy vajon ez miért lehet? Nálad ez hogyan van?

Igen, I Am Soyuz-on kívül ott van például Alice Phoebe Lou, aki dél-afrikaiként Berlinben csinált karriert utcazenéléssel. Ahogy én látom, ez a dalszerzői vonal talán azért közkedveltebb Nyugaton, mert az angol és amerikai gyökerei által az univerzális nyelve az angol. Azokban a nyugati országokban, ahol erős a kultúrák iránti nyitottság, ott renget olyan műfaj és nyelv megállja a helyét, ami kisebb, az angolt nem feltétlenül vagy kevésbé támogató országokban nem feltétlenül működik. Erre jó példa Hollandia vagy akár a skandináv országok, ahonnan olyan angolul éneklő énekes dalszerzők kerültek ki mint AURORA, Ane Brun vagy Agnes Obel. Számomra sosem volt kérdés, hogy angol nyelven fogok dalt írni, mert kétnyelvűen nőttem fel: nekem ez a nyelv ugyanolyan gyönyörűen hangzik, mint amikor például magyar verseket olvasok.

 

 

Ezen a vonalon maradva, egy miniturné keretében két fellépésed is lesz Budapesten, február 15-én a Kék Lyukban, 16-án pedig a Tinta Art Cafében. Hogy tervezed, tervezitek a jövőt? Ingázol Hollandia és Magyarország között, vagy utóbbi egy szívhez ugyan nagyon közeli, de csak egy célpont lenne fellépések, turnék során? Mik a tervek és lehetőségek, hogy néz ki a menetrended?

A februári turné úgy kezdődött, hogy kaptunk egy meghívást az ausztriai BalconyTV-be, és mivel szomszédos országról van szó, egyből adódott a kérdés, hogy akkor miért ne álljunk meg Budapesten is zenélni? Végül a két előbb említett koncert és az élő session mellett még vár ránk egy – még nem publikus 😀 – projekt, amit márciusban a különböző zenei platformokon meg is fogunk osztani. A következő hónapokban Hollandiában zenélnünk, például március 15-én Amszterdamban a Volta-ban, májusban pedig Selah Sue akusztikus koncertje után a TivoliVredenburg-ban, Utrechtben játszunk. Tervben van még a galway-i BalconyTV, valamint egy-két belga és francia lehetőség. Az is lehetséges, hogy április/május közepén ismét visszatérek Magyarországra, de ez még szervezés alatt áll. Ami viszont biztos, hogy ahogy jobb lesz az idő, visszatérek az amszterdami utcazenélés világába, mert már nagyon hiányzik, és gyakorlatilag onnan jutottam el oda, ahol most vagyok. Szeretnék minél több országban és minél több embernek játszani, mert a Dotan nevéhez fűződő 7Layers Festival szervezőitől bátorító szavakat és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam a zenémet illetően, ez után pedig mégnagyobb a motivációm arra, hogy színpadi tapasztalatot szerezzek, és végül a közeljövőben én is a fesztivál keretein belül játszhassak.

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland