Két év után jött ki új kislemezzel a Clayfeet: a Lucid pedig mindenre képes, kivéve a statikusságot, s pont az a jó benne, hogy nem egy célcsoportnak készült.
Kinek készülhetett ez a korong? Ez volt az első kérdés, ami felmerült bennem, mikor meghallgattam a Clayfeet Lucid névre keresztelt kislemezét. Rádiók ezt nem fogják játszani, legalábbis a nagy kereskedelmi adók biztosan nem. Tini lányok sem fognak megőrülni tőle, és nem lesz Clayfeet-pólóból olyan bevétel a H&M-ben, mint a Ramoneséből. Következő Sziget himnuszra sem lehet számítani erről a lemezről, és feltehetőleg nem lesz majd foci óda sem, mikor legközelebb világversenyen járunk. De pontosan ettől ennyire király. Ez a lemez nem készült senkinek, nem akart a zenekar pop dalokat gyártani, amiktől bekattansz, annyit hallod egymás után. Ők csak csináltak valamit, ami nekik tetszik és ez így teljesen jól is van.
Az első szám rögtön elárulja, mire számítsunk. Ez egy álom lesz az álmon belül, úgyhogy csak csukd be a szemed és próbáld meg élvezni az utat. Ez a kezdés, habár több, mint három perc, nem igazán tűnik számomra teljes értékűnek. Inkább egy bevezetője az egész EP-nek, amit bánok egy kicsit. Hisz, ha elkezded hallgatni az első benyomás alapján döntesz, hogy megfogott-e és végig akarod-e pörgetni teljesen vagy sem. Ezután a dal után pedig sokan nem fogják folytatni, bár ahogy már mondtam, ez nem is a sokaknak készült. De, aki nem állítja le a lejátszást, az érti, miért is került a Dream Within a Dream az első helyre. Tökéletesen felkészít a következő nagyjából negyed óra történéseire.
A második taktus meglepő fordulatként hozza meg a női hangot. Míg először egy férfi készít fel, rögtön utána ő ki is száll, odadob egy csajnak, mintha csak azt akarná tudatni, én szóltam. Itt indul be az igazi utazás, aminek, ahogyan a cím is mondja, minden másnap meghalunk, de legalább gyönyörű módon. Melankolikus, egyedül töltött, esős vasárnap délutánra ajánlanám, semmiképp sem buli mellé, főleg ha érzelmes ember vagy. Na de attól, hogy egy kicsit szomorkás hangulatba kerültél, nem kell nagyon elkeseredni, tovább kell hallgatni, és rögtön jobb kedved lesz.
Hiszen a bronzérmes Stars Explode, már nem az előző hangulatot hozza. Megvannak azok a zs kategóriás filmek, amiknek egyedüli értékelhető pontja a főcímdala? Na, ez az a főcímdal, főleg, ha az egész érzést megtámasztó klippel együtt hallgatjuk. Előttem megjelent egy űrcowboy, aki egy intergalaktikus lovon üldözi lézerfegyverrel a szegény indiánokat. Tényleg nagyon durva álmokat hoz ez a lemez. Mindenesetre ez a kicsit westernes, kicsit sci-fis hangulat ebben a dalban nagyon megfogott, az egyetlen dolog, amit sajnáltam, hogy nem éreztem sehol egy tetőpontot. Vártam a robbanást, ami ilyenkor kötelező kellék, de nem érkezett meg.
Megjött viszont a következő számmal. Bár ez azért kicsit késő, viszont ha egyben hallgatjuk az anyagot, akkor megbocsátható vétek. Mert ez a zene, egyszerűen megfog, feldob és fenntart. Ezt hallgatva nem láttam semmilyen elborult sztorit, egyszerűen csak azon kaptam magam egy idő után, hogy éneklem a refrént. Szerintem magasan ez a legjobb mű a korongon, ezt el tudom képzelni egy fesztiválon is, ahogy a tömeg ugrál rá, és mindenki szereti. Ez jó és kész. A Severance még sosem volt ilyen jó.
A hullámvasút végén pedig zuhanásnak indulunk, mert a Barb Wire ismét földhöz vág és ugyanazt a nyomást idézi elő a mellkasomban, mint az I Die Every Other Day tette. Ez viszont valahogy nem kap el annyira, nem visz magával az érzelem és ezt sajnálom. Nem is azért, mert nem annyira jön át, hisz nem tetszhet mindenkinek minden, nem vagyunk egyformák, valakinek lehet ez lesz a kedvence, de így kicsit az az érzésem támadt, hogy egy keretes szerkezetbe foglalták a lemezt. Három piszkosul jó dalt, beraktak két másik közé, amelyek szintén nem rosszak, csak valahogy, mintha nem lennének egy szinten a többivel.
A Lucid tehát nagyon rendben van, rettenetesen megállja a helyét ebben a közegben. A pop klisékről pedig annyit még, lehet, hogy nagyon elcsépeltek, de valami lehet bennük, mert sokan szeretik, s nem biztos, hogy az összest ki kell irtani a dalokból, de ha mégis megteszik, az sem baj, mert én ezzel a zenével fogok még egy darabig álmodni.
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
