Hófehérkéből a sittre

Helóka, egy új falu a zenei térképen. A Hungarocell Mezőnyárádról elhozta új klipjét a Titánok népének.

 

Nincs tiszteletre méltóbb dolog a lelkesedésnél. Ez hajtja ugyanis a zenevilág fogaskerekeit szépen előre. Meg ugye tudjuk, enélkül teljesen fölösleges felállni egy színpadra. Ha ugyanis maga az előadó nem élvezi, amit csinál, akkor mit lehetne elvárni a közönségtől?

 

Nos, ezúttal egy nagyon lelkes és lelkiismeretes zenekar, a Hungarocell jelentkezett be hozzánk a mindössze ezerhatszáz főt számláló Eger közeli faluból, Mezőnyárádról. Küldtek is nekünk egy vadi új dalt, illetve egy arra forgatott klipet. Itt érkezik is a Döntsd el című szösszenet.

 

 

Ami a dalt illeti, az összhangzásban van fantázia, amikor a komplett hangszerelés egyszerre zúz, ott érződik az erő. És ez több mint szimpatikus, ahogy a gitárszóló is mozgásra készteti a belső lábdobokat. Talán a végén csöppet váratlan a lezárás, de mondhatjuk, így megfelel a rádiólejátszás íratlan szabályainak, pontosabban a 3 perc körüli játékidőnek. Frappáns kis finesz ez.

 

Az Ulvicki Tamás (ének, gitár), Gyenes Botond (dob), Répási László (basszusgitár) és Vizi Dávid (billentyű) felállásban működő banda videójában külön vicces, ahogy a hófehér, steril ipari miliőből hirtelen sittes közegbe ugrunk. A kontraszt mókás, igaz, azért már-már napközis bájt csempész a rácsok mögött a szájak szegletében huncutkodó mosoly. A kontrasztjáték ettől függetlenül vizualitás szempontjából működik.

 

Fontos ugyanakkor arról is beszélni, hogy a lelkesedés azért önmagában kevés. Ergo, sokat kell izzadni, folyamatosan a tökéletességre törekedni, ami nélkül szintén nincs fejlődés. Ezért két dolgot – a rovat filozófiájához híven amolyan építő, bátorító kritika gyanánt – mindenképp érdemes megjegyezni.

 

A szöveg legalább olyan fontos szövete egy dalnak, mint maga a zene. Fontos tehát, hogy okosan sáfárkodjunk a szavakkal, szófordulatokkal, rímekkel. Ami ezt a vonalat illeti, ha tanácsolhatok valamit, érdemes lesz picit jobban ráfeküdniük a srácoknak, mert egy gyengébb, sablonosabb, közhelyeket puffogtató szöveg eléggé el tudja venni a dolgok, az összhatás élét. Ne legyetek restek, keressetek egy olyan arcot, aki konyít valamit a rímfaragáshoz. S nem mimóza poétára, mint inkább zenére szövegelők között érdemes keresgélni, érdemes kikérni a véleményüket.

 

A második fontos zárójel vagy lábjegyzet, kinek hogy tetszik, az a szintihangzás. Látjuk, egyre jobban visszajön ez a dolog, s szépen csempészik is be szinte mindenhova, legyen az rock, vagy épp metal. Szóval, izgi, főleg, mert ez még nem számít klasszikus géphangnak, hanem így egy „hangszer” dübörög a dalokban. Meg sokszor van egy ’70-es, ’80-as évek hangulata is. Kinek az A-ha, kinek az Első emelet. Ezt azonban érdemes tűpontosan kimérni, az adott formáció zenei világához csiszolni. Erre nem árt hangsúlyosan figyelni. (S itt persze nem a helikopteres grófó jellegű galaxisokra, vagy épp a felejteni való magyar „mulatós” rockra gondolunk – a szerk.)

 

Egy szónak is száz a vége: érdemes tovább izzadnia a Hungarocellnek, csiszolniuk a kérget, s ugyanezzel a lelkesedéssel dolgozni.

 

Ami pedig engem illet, ma tuti a mezőnyárádiakkal vagyok!

 

További érdekességekért érdemes követni a rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

 

Ez a cikk az mno.hu-n jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.10.09.

Balogh Roland