Alakul a független kiadói szcéna. Egy sorozatban bemutatunk pár izgalmas kezdeményezést. #2: Interjú Sándor Danival, a Launching Gagarin egyik alapítójával.
Nemrég került megrendezésre az első Independent Label Fair Budapest. A kezdeményezés lényege, hogy a gombamód szaporodó kis, kézműves zenei kiadókat összefogva megmutassa, bizony van élet az undergroundnak ebben a szegmensében is. Alapból tök jó látni, hogy elhivatottságból, szerelemből kis kollektívák képesek kinőni a majdnem semmiből, és életet tudnak lehelni olyan dolgokba, mint a (magnó)kazetta- vagy épp a hanglemezgyártás.
Az ötletre meg a „nyíltnapra” már nagyon szükség volt, mert amellett, hogy egy légtérben összehozta a kiadókat, a zenefogyasztók is képet kaptak arról, hogy áll a nem ipari mennyiségben dolgozó szektor. Mi meg annyi érdekességet láttunk, hogy tovább gondoltuk a dolgot, és egy egyszerű beszámoló helyett inkább a mélyére ásunk a témának. A zenekar mögött sorozatunkban olyan független magyar kiadókat mutatunk be, amelyek története korántsem mindennapi. Így bekukkanthatunk egy olyan világba, amelybe csak ritkán nyílik alkalmunk belesni.
Ezúttal a Launching Gagarin Records & Managementet vesszük górcső alá, amely olyan rutinos, ismert formációval is foglalkozik, mint a Colorstar, vagy épp a Nagy-Szín-Pad! idei kiírásának döntőjébe is bekerülő, külföldön is egyre inkább pörgő, Jónás Vera Experiment, vagy épp a nemrég ötéves jubileumát ünneplő Elefánt. A kiadó társalapítójával, Sándor Danival a recepteket próbáltuk meg boncolgatni, illetve azt, hogy milyen az adott formációra szabott karrierépítés.
Mi a tapasztalatod a Label Fairrel kapcsolatban?
Nagyon szórakoztató és érdekes volt. Ha lesz az elkövetkezendő években is, akkor biztosan jobban ki fogja nőni magát. Az ugye elég közhely, hogy most már nem vesznek az emberek annyi CD-t, én viszont azt gondolom, hogy meg lehet találni azt a közönséget, aki még mindig vásárol. Ha a jövőbeni vásárok híre egyre több emberhez jut el, akkor a Label Fairnek ebből a szempontból is van értelme. Délután felé ugyan kezdtek fogyatkozni a vendégek, de alapvetően ez nem csak erről szólt. Nekünk is nagyon jó alkalom volt arra, hogy megismerjük a többi kis kiadót, és ötleteket szerezzünk, hogy milyen kiadványokat érdemes csinálni. Ebből a szempontból nagyon hasznosnak találtam.
Akad még annyi ember, aki lemezt akar venni, hogy érdemes legyen gyártani? Vagy ez már inkább csak presztízskérdés?
Szerintem nem presztízs. Már egy jó ideje átmeneti időszakban élünk. Nagyon nehéz azt mondani, hogy oké, akkor én nem csinálok CD-t. Egyszerűen még mindig van érdeklődés. Mi is azt látjuk, hogy a zenekaroknak a koncertjein viszik a lemezeket, még ha ez nem is takar nagy mennyiséget. Szerintem a kiadók most még nem tudják, mi legyen. Nem találták meg a jó megoldást. Oké, lehet online promotálni mindent, és a Youtube meg az internetes zenemegosztó szolgáltatók linkjeit kipakolni, de azért mégis más, amikor ott van a kezedben egy album. Mi hozzászoktunk, hogy egy anyag akkor jelenik meg, ha kész a CD, vagy kijön róla mondjuk egy újságcikk, ami szintén nagyon érdekes dolog. A legtöbben arra használják, hogy ha van egy premier, akkor az attól lesz hivatalos, hogy XY zenei lap, portál lehozta. Tulajdonképpen, azt a cikket te posztolod a Facebook-oldaladra utána. Ilyen alapon azt is kiírhatnád, hogy megjelent az új lemezünk, és nem kell ehhez egy harmadik fél. Valamiért még mindig megvannak ezek a berögzült lépcsők, hogy mitől lesz valami hivatalos. Ilyen egy kicsit a CD is. Ugyanakkor ez átment kicsit a merch szekcióba, hasonló módon, mint, ahogy egy sportegyesület esetében a rajongók megveszik a mezeket, hogy legyen valami, amit kirakhatnak a falra. Egyelőre mi még kitartunk a fizikai formátum mellett, de azért nagyon meggondoljuk, hogy mennyit nyomjunk. Egyre alacsonyabb példányszámban készítünk, és inkább utórendelünk, ha kell, de ne álljon benne a pénz.
És az alternatív formák? Az olyan formátumok, mint a kazetta vagy a letöltő link, pedrive stb., azokkal mi a helyzet?
Még nincs meg az a megoldás, amire mindenki azt tudja mondani, hogy „Na, ez átveheti a fizikai lemezek szerepét!” Mindenki próbálkozik ezzel-azzal, hogy felkeltse az érdeklődést – gondolok itt a bakelittől a kazettán át a pendrive-on keresztül a letöltő kódig vagy akár kapcsolt áruként a pólókra –, de még egyik sem az, amire a nagy tömegek rámutattak volna. Nemrég olvastam, hogy jön vissza a szalagos magnó. Utána meg a gramofon és akkor az lesz a retro. (nevet) Mi CD-t csinálunk. A bakelit is fel-felmerül, de ott érdemes megnézni, hogy melyik zenekarnak milyen korosztály a közönsége. A Colorstarnál gondolkodunk azon, hogy az első lemez kapjon a 20. szülinapjára egy újrakevert vinyl verziót jövőre. Egy ilyen nagyobb dolognak lehet létjogosultsága, de azt észben kell tartani, hogy a hanglemez nem véletlenül drága. Mert már maga az előállítása is az. A kazetta jópofa dolog, de én nem hiszek annyira benne. Biztos sokkal jobb minőségben meg lehet csinálni, mint amikor anno a ’90-es években walkmaneztünk, de nem ez jelenti majd a zenehallgatást a nagy tömegeknek.
Hogy jött neked az, hogy a zenekaraid – a Jurij és a Colorstar – mellett, amelyben játszol is, átmozdulj egy kicsit a menedzsment vagy üzleti részére ennek az iparágnak?
Mindig érdekelt, hogy a zeneiparban mi megy a háttérben. Nagyon sok könyvet olvastam zenekarok történetéről. Ezek közül is az fogott meg igazán, ha egy-egy könyvben elmondták, hogyan intézték a megjelenéseket, hogy ment koncertszervezés. A Launchin Gagarin alapítása előtt egy multinál dolgoztam tíz évig. Amikor már 6-7 éve voltam a cégnél, rájöttem, tök jó, de annyira azért mégse. Ekkor szembejöttek velem az akkor induló zenei menendzserképzések, és elkezdtem ezekre eljárni. Ott megtanultam nagyon sok mindent, ráadásul rengeteg kapcsolatot is szereztem. Ez 2013-14 körül volt, addigra már a Jurijban én lettem az, aki összefogta a háttérmunkát. Persze nem ennyire tudatosan, a szervezés leginkább a koncertszervezésből állt. Aztán a Colorstarban is elkezdtek a szervezési teendők az én kezemben összefutni. Az egyik kurzuson pedig találkoztam Chikán Eszterrel – akivel mára üzlettársak lettünk. Ő is mondta, szeretne valami saját dolgot csinálni. Ekkor kezdtünk el gondolkodni a kiadó/menedzsmentben.
A Colorstar és a Jurij ezek szerint adta magát. Hogyan találkoztatok a többi zenekarral? Ők jelentkeznek, vagy a kapcsolatokból végül ilyen együttműködések alakulnak ki?
A jelentkezési időszak tulajdonképpen állandó: heti egy-két emailt mindig kapunk zenkaroktól, hogy foglalkozzunk velük. Ezeket sajnos mostanában 95 százalékban vissza kell utasítanunk, hisz nagyon sok a munkánk így is. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni Eszterrel, akkor pillanatok alatt elterjedt ennek a híre. Mivel például ő a Budapest Bárnak a menendzsmentjében dolgozott, sok kapcsolattal bírt. Így amikor elindítottuk ezt az új dolgot, pár héten belül 30-40 zenekar jelentkezett. Elkezdtük őket végighallgatni, akadtak ismerős zenekarok is, például az Elefánt. Őket Eszter ismerte már régebb óta, s mivel pont váltásban voltak, megkerestek minket. Jónás Verát az előző menendzsere hozta el hozzánk, mivel neki már nem fért bele az idejébe. Leültünk beszélgetni, és szépen kialakult, hogyan tudunk együtt dolgozni. Amikor indultunk kb. tíz zenekarral kezdtünk el foglalkozni. Szép lassan rájöttünk, hogy ezt így nem lehet. Abban a formában mindenkivel csak egy kicsit tudtunk volna törődni, de senkivel sem komolyabban. Idővel lemorzsolódtak a formációk, volt, amelyik megszűnt, volt, amelyiknek csak a koncerteket szerveztük, de aztán azt mondtuk, most már sajnos azt sem tudjuk vállalni. Kialakult az a négy-öt csapat, amelyekkel most is dolgozunk. Ez egy beállt felállás, és ha minden jól megy, akkor így is marad.
Egy kis Elefánt-motyó /// Fotó: Horváth Annamária
Mi jellemzi az együttműködéseteket ezekkel a zenekarokkal? Milyen szintű a kooperáció?
Elvileg mindenkivel teljeskörű megállapodást kötöttünk.
Elvileg?
Igen, mert például van egy frissebb zenekar, az Antekirtt, amelyikről nem hiszem, hogy nagyon sokan hallottak (még). Ott például nincs olyan sok munkánk, mert annyira építkező fázisban tart maga a projekt. Ha majd kialakult, akkor tudunk rájuk is igazán fókuszálni. Addig viszont a hazai koncerteket, illetve a megjelenéseket szervezzük nekik, de mondjuk a külföldre nyitást nem erőltetjük. Mivel ritkábban vannak események, ezért ritkábban sajtózunk. Ebből adódik az elvileg.
Mennyire tudod elválasztani a saját zenei dolgaidtól a többi, olykor talán felkapottabb formációkat? Illetve az előbb említett Antekirttet, amelyik meg ugyancsak egy másik fázisban van. Nem mennek egymás rovására?
Leosztottuk, ki mivel foglalkozik a kiadón belül. Alapvetően Eszter intézi a koncertszervezést az összes zenekarnak. Persze akad olyan, hogy bizonyos helyeket én szoktam megkeresni szimplán, mert régebb óta ismerem őket. De Eszter foglalkozik ezzel, illetve az Elefánttal. Múlt hét csütörtökön nekik volt egy nagy, ötéves jubileumi koncertjük az Akváriumban, teltházzal. Azt például Eszter fogta össze, mivel ő a menendzserük, és ugyanígy a december 30-i előszilveszteri Hajós koncertjükkel is ő foglalkozik. Én a Jónás Vera Experimenttel illetve a Colorstarral teszem ugyanezt, és a Jurij-t is viszem. Róluk tudni kell, hogy mostanában kicsit lazább a naptárjuk. Ha úgy vesszük, Eszternél a booking, illetve az Elefánt – két zenekarnyi munka –, nálam Vera meg a Colorstar – szintén két zenekarnyi munka. És persze ne feledjük el az Antekirttet sem, akikkel szép lassan építkezünk. Azért sincs ezekből konfliktus, mert pl. a Colorstarnál illetve Veránál mások a célok, és más a habitus is. Utóbbinál most annyira felgyorsult minden, hogy ott napi szinten rengeteg tenni való van. A Colorstar meg egyre inkább projektekben gondolkozik. Jó példa erre, hogy ősszel nem is igazán koncertezünk, mert készül a következő lemez, ami tavasszal jelenik meg, és majd turnézunk is természetesen. Ott tehát inkább időszakos dolgok vannak. Ezzel szemben Veránál napi szinten interjúk, felkérések, koncertek, külföldi bulik váltják egymást.
Nemrég volt egy diskurzus a Nagy-Szín-Pad! versenyről, és arra jutottunk, hogy talán Vera volt az egyik olyan versenyző, aki a legtöbbet nyerte ezzel. Mit gondolsz erről?
Érdekes, hogy ezt mondod. Szerintem mind három döntős zenekar (Jónás Vera mellett a kiírást megnyerő Lóci játszik és a Mörk), elég sokat nyert. Talán még a többi – döntőbe nem jutott – csapat is, hisz ők is kaptak egy kis plusz fényt. Mi úgy voltunk vele, hogy jussunk be az utolsó körbe. Ezért sokat kampányoltunk, s amint ez sikerült, akkor azt mondtuk, már nem veszíthetünk. Valljuk be: egy Lóci játszik mellett nehéz lett volna megnyerni a versenyt. Amellett, hogy nagyszerű zenészek, fantasztikusan meg tudják mozgatni a rajongóikat. Az tény, a Nagy-Szín-Pad! nagyon sokat segített, és nyáron volt például egy olyan 2-3 hetes időszakunk, amikor kétnaponta folyamatosan mentünk koncertről koncertre. Úgy érzem, ezt a nagy lehetőséget sikerült jól használnia a zenekarnak. Közben Lóciék a befutás küszöbén állnak. A Mörk is nagyon jó zenekar, amely eljutott csomó olyan emberhez, akik korábban talán azt gondolhatták, kevésbé kommersz az, amit csinálnak. Plusz kijutottak a holland Eurosonic zeneipari fesztiválra, ami ugye hatalmas dolog. Összességében mind a három döntőbe jutott zenekarnak tök jó volt ez. De akkor visszakérdezek: Miért gondoljátok, hogy Vera nyerte a legtöbbet ezzel?
Abban mindenképp igazad van, hogy mindenki máshogy, de nyert ezzel a versennyel. Előtte a baráti körömben Vera nem volt annyira ismert. Még ha névről talán, a legutóbbi albumot hiába mutogattam, hogy hallgasd, milyen jó, nem volt meg az embereknek. Ezzel a kiírással viszont igazán bekerült a köztudatba.
Verának tavaly tavasszal jelent meg a Tigger, Now! albuma, és ennek kellett egy kis idő, hogy kifusson. A korábbi dolgai szolidabb, visszafogottabb képet mutattak, ebben viszont emberként és zeneszerzőként is igazán megnyílt. Ne felejtsük el, hogy a Nagy-Szín-Pad! előtt tavaly kapott egy Artisjus Dalszerző-, míg idén a 2016-os lemezre egy Fonogram-díjat – mindkettő szakmai elismerés. Ezeknek már olyan híre van, hogy kombinálva a Nagy-Szín-Pad!-dal, átlépte az emberek ingerküszöbét és elkezdtek figyelni. Most készülünk december 26-án az A38-ra egy nagy koncerttel, ahol Vera táncosokkal meg spéci vizuállal lép fel egy közel kétórás műsorral. Nagy showt igyekszünk összehozni, aminek a háttérmunkái már több hónapja zajlanak. Azt gondoljuk, hogy a teltházas Müpa-s fellépés mellett, ez lesz az évünk csúcspontja.
„Mi CD-t csinálunk. A bakelit is fel-felmerül, de ott érdemes megnézni, hogy melyik zenekarnak milyen korosztály a közönsége.” /// Fotó: Sándor Júlia
Látjuk azt, hogy többet nyittok külföld felé Verával. Mennyire komolyak ezek a próbálkozások? Milyen tervek születtek eddig?
Azt sohasem lehet tudni, hogy kinek érdemes kimenni. Az Elefánt ugye magyarul énekel, nem is igazán merült fel, hogy legyenek angol dalok. Így adja magát, hogy ők elsősorban itthon és a környező országok magyar lakta területein tudnak fellépni. Elkezdtünk itt egy munkát két évvel ezelőtt, ami múlt hét csütörtökre futotta ki magát. Már 2015-ben kitaláltuk, hogy akkor az ötéves szülinap az Akvárium Nagyhalljában lesz. Gyakorlatilag erre építettük fel az elmúlt időszakot. Persze még innen is lehet tovább menni itthon, van még hová feljebb lépni. Veránál valóban úgy áll, hogy míg belföldön is próbáljuk szélesíteni a kört – ennek érdekében nemsokára érkezik pár magyar nyelvű dal, amiket a nyári koncerteken már hallhattatok –, addig a külföldi dolgok most kezdenek egyre nagyobb lendületet venni. Szeptemberben megjártuk Dél-Koreát, ahol részt vettünk a Zandari Festa elnevezésű showcase fesztiválon. Ez annak az előkészítése volt, hogy jövőre több helyre tudjunk menni Ázsiában. A szakma visszajelzései alapján van érdeklődés a további együttműködésre. Lesz november végén néhány koncert Belgiumban és Németországban is. Ez is annak az előkészítése, hogy jövőre még több helyre eljussunk.
Az Antekirttel kapcsolatban mesélted, hogy ők még nem egy kiforrott formáció. Hol van szerinted az a pont, amikor be lehet állni egy zenekar mögé?
Erre nagyon nehéz válaszolni. Nincs tuti recept sem a befutásra, sem arra, hogy mikor kell menedzser. Lehet, hogy egy zenekar már kiadott négy albumot, de még mindig harmincan járnak a koncertjeikre. Ilyenkor előfordulhat, hogy a zenekarral van baj, de lehet szimplán csak a marketinggel. Lehet, hogy pont oda kellene egy menedzser, aki összefogja őket, mert ez nem volt ennyire tudatos, amikor indultak. Nálunk azt láttuk, abban a négy-öt zenekarban – amelyekkel ma is dolgozunk –, akadt három közös pont. A zene, az elhivatottság és a perspektíva. Mi azokat keressük, akiknek van víziója és motiváltak, hogy azt elérjék. Tehát, ha leülünk beszélgetni, és megkérdezzük, hogy mi a tervük, arra szerintem nem az a jó válasz: szeretnék koncertezni minél több ember előtt. Minden zenekar ezt akarja. Ennél konkrétabb kép kell arról, hogy kiket akarnak elérni, milyen üzenetet akarnak közvetíteni az emberek felé. Eszterrel úgy kezdtük ezt az egészet, hogy nagyon zenészközpontú menendzsmentet akartunk létrehozni. Egyenrangú partnerként kezeljük egymást a zenekarainkkal. Együtt dolgozunk, és megteremtjük a lehetőségét annak, hogy feljebb tudjanak lépni és – nagy szavak – elérjék az álmaikat. Mindemellett rá kellett jönnünk, hogy ez üzlet is egyben. Nem azért, hogy vehess egy autót vagy a Seychelles-szigetekre mehess nyaralni. Azért üzlet, hogy fenn tudd tartani az irodát, illetve a céget. Hogy a továbbiakban is tudj együtt dolgozni zenekarokkal. Ha nincs bevételed, akkor egy idő után elfogy minden félretett pénzed, és mehetsz dolgozni valahova. A mi részünkről azt is meg kell vizsgálnunk, amikor felmerül egy új projekt, hogy a befektetett időnk és energiánk megtérül-e valahol, valamikor. Emellett ez egy emberi, művészi dolog is. Valószínűleg egy metál vagy jazz zenekarral nem tudnánk együtt dolgozni, mert nincsenek meg a kapcsolataink abban a közegben. Tehát fontos, hogy emberileg és zeneileg is egy hullámhosszon legyünk. Az, hogy a zene tetsszen, és legyen benne perspektíva. Ha ez a három megvan, akkor kezdhetünk el dolgozni.
A sorozat korábbi, NOW Books & Music vezetőjével, Décsy Eszterrel készült beszélgetésünket ITT lehet elolvasni.
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
