Ez a premier meredekebb, mint hinnétek!

Turcsán Tibi utcazenélésből finanszírozza budapesti létét. Ezúttal egy négydalos EP-t hozott, amit Meredek nevű zenekarával készítettek. Exkluzív premier.

 

 

Bő egy éve mutattuk be Turcsán Tibit, aki akkor egy tipikus egyszálgitáros dalt hozott premierre. A szöveg ugyan túl agyalós volt, a dallamot pedig nem Guitar Hero Godmode-ban írta meg, viszont már akkor is azt lehetett érezni, tök kellemes az egész. Tibi zenéje visz magával, épp annyira kell ráfeszülni, hogy ne kelljen oltári durván minden egyes rezdülésére figyelni. A lényeg nála, azért működik a dolog, mert valahogy ösztönösen eltalálja azt a középutat, amit ebben a műfajban érdemes ahhoz, hogy a „pont kellemes” zónában mozogjon. Nincs benne semmi erőlködés, nem lehet semmi ilyesmit érezni, inkább ösztönösséget, ami szuper. Épp ezért is szerethető, s még a stílust nem a szívük csücskében őrzők is simán el tudják őt hallgatni akár egy koncert erejéig is.

 

Ha pedig összehasonlítjuk, ezúttal ez a horatiusi – arany középutas – összehatás még jobbra sikeredett. Érződik a fejlődés, zeneileg és ének szempontjából is. Tegyük hozzá, hogy a dalszerzés immár zenekari keretek között megy. Szóval a most hallható négy szám már nem klasszikus szólóproduktum, hanem a Meredek nevű formáció anyaga. S így ebben mindenki munkája benne van. Ez a kollektív együtt dolgozás pedig jót tett a zenének, no meg a hangulatnak. Még gördülékenyebbnek hat, s így azok felé is nyitni tud, akik mondjuk, alapból nem nagy fanatikusai ennek a történetmesélős énekes-dalszerzős témának.

 

Abszolút pozitívum, hogy mostanra a szövegek is könnyedebbek, viszont egyáltalán nem beszélhetünk arról, hogy kilúgozták volna. A lírai, személyes, intim hatás ugyanakkor maradt. Ezúttal mintha a kapcsolati hálók közé gabalyodnánk picit, viszont mint Tibitől megtudtam, azért nem eszik ennyire forrón a kását. Szóval íme, itt a lemez, nagyon érdemes meghallgatni. S miközben így tesztek, érdemes hajtani, mert olyan emberi sors ugrik elő a kérdésekből, ami még csak véletlenül sem hétköznapi. (Csak, hogy szpojlezzek, miközben épp a cikk beszerkesztésén ügyködtem, és egyeztettem Tibivel, ő addig épp a Margit híd budai hídfőjén utcazenélt megélehetésügyileg!)

 

 

Lehet picit csípőből tüzelve provokálok, de a most elkészített anyagodban mintha összeszedettebb lennél, mint a legutóbb nálunk bemutatott dalod esetében. Ezúttal több volt a koncepció, mint az improvizáció? Vagy csak érettebb lettél?

Több szem többet lát. Időközben sikerült „összebútorozni” néhány jó zenésszel. És, habár a dalok nagyjából adottak voltak, rengeteg közös ötlet szorult beléjük.

 

A mostani EP érezhetően a kapcsolat szövevényes útvesztőibe kalauzol. A témák mennyire személyes indíttatásúak?

Egy bizonyos nézőpontból nézve – ami még messze nem filozófia – abszolút személyesek, de mivel kapcsolódni akarok a hallgatóhoz, ő is ott van a fülemben, amikor a dalszöveget hallgatom. Egyébként csak a Tessék című dalt inspirálta kapcsolatügyi dolog. Konkrétan sms-ekből és levelezésekből kezdtem összeollózni, amikor egyik üzenetemen feltűnt, hogy rímel. „Ha nem vállalsz be ebből semmit ne is várj el semmit / megkapod az időt ugyanúgy, mint eddig.”

 

Mennyi idő alatt és miként állt össze az anyag? Egyedül játszottál fel mindent, vagy volt segítséged? Élőben miként tervezed megszólaltatni a dalokat, azaz szólóban vagy esetleg zenekari felállásban gondolkodsz?

Jelenleg a legfontosabb a zenekarom. Már most sokat tanultunk egymástól az elmúlt egy évben, mióta átlag heti két-háromszor próbáltunk. Voltak tagcserék is, így nem úgy haladtunk, ahogy szerettem volna, de az EP már ebben a felállásban szól a hanganyagon: Veres Gábor (dob), Csáki Tamás (gitár), Baqais Ádám (billentyűk) én meg ének-basszer. Nagyjából havonta fellépünk a Hunnia Art Bisztróban, és én is csinálok szólóesteket például a Zeg Zugba.

 

Egyszálgitáros, énekes-dalszerzőnél mindig az jut az eszembe – ezért neked is fel kell tennem: miként lehet úgy játszani egy-, másfél órán át, hogy a közönség ne érezze úgy egy idő után, nem elég mozgalmas, nem elég látványos a dolog?

Szerintem nem a pirotechnikáért mennek el egy szólóestre az emberek, viszont lehet érezni meg gondolkodni, és lehet beszélgetni valakivel úgy, hogy közben nem kell egy centiről az arcába ordítanod, amit akarsz. Egy óránál többet nem szoktam játszani egyhuzamban, max háromnegyed órát.

 

Nem tudom kihagyni, mert nagyon adtuk, mikor egy éve viccesen megjegyezted: néha lemegyek a Nyugati aluljáróba Hiperkarma-dalokat játszani. Ez a spontaneitásod megvan még? Hiperkarma-dalok aluljáróban játszanak?

Igen. Olyannyira hogy ebből finanszírozom a létezésemet Budapesten. Nekem az utcazenélés az egyetlen kiút, hogy időm, energiám és kedvem legyen élni és alkotni.

 

Azért ez így ad egy külön csavart a sztorinak! Ha pedig már erről beszélünk, merre szoktál utcazenélni? Merre csíphetnek nyakon?

Igazából járom a várost, nincs klasszikus „törzshelyem”. De ha mondanom kellene pár helyszínt, akkor a Nyugati, az Örs, a Déli, vagy épp a Keleti, esetleg a Margit híd – budai hídfő.

 

Közben zenekarügyileg mi a menetrended, merre láthatnak a közeljövőben, vagy épp a nyár folyamán?

Április 19-én a Hunnia Art Bisztróban lesz EP-bemutató, és ugyanide május 24-re is van már ledumálva koncert. Ha valakit pedig részletesebben érdekel, kövesse a Meredek Facebookját.

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland