„Ha nem csinálsz semmit, akkor te is a probléma része vagy!”

Kalifornia sötét oldalától a tudatosságon át a politikáig. Pillanatfelvétel a SEXTILE őrült európai turnéjából és az első magyarországi koncertjéről. Interjú.

 

A SEXTILE a Dürer Kertben /// Fotó: Hikisch Gergely / Ígéretes titánok

► For English version, please CLICK HERE ◄

 

Ó. TE. JÓ. ÉG! Azta qrva! Komolyan, azta qrva! A SEXTILE az a zenekar, amelyiket mindenképpen meg kell hallgatnod, mielőtt meghalsz. Még ha nem csipázod a poszt-szinti-punk féle vonalat, akkor is egyszer minimum látnod kell őket az életben. Pont. Olyanok, mint egy pirulába oltott atomvillanás. A zenéjük csupa energia, és egy pillanat pihenőd sincs a koncertjükön. Korábban már hallottam pár pletykát arról, hogy most ők az igazi nagy BUMM Los Angelesben. Így, csupa nagy betűvel. (Néhányan persze mondták, kicsit túl vannak hájpolva, de ez nem igazán érdekelt.) Ezért is volt kíváncsi nagyon, milyenek lesznek életük első magyarországi fellépésén, amelyet a New Beat szervezett, és amely buliba mi is beszálltunk partnerként. S miután 50 percet ugráltam rájuk, csak ismételni tudom önmagam: Azta qrva! Ó. TE. JÓ. ÉG!

 

A zenéjük tényleg pokolian ösztönös. És ha egy középkorú punk vagy, mint én, akkor tuti újra tini lehetsz őket hallgatva. Ha meg túl fiatal vagy ahhoz, hogy emlékezz a ’90-es évekre, akkor velük megtapasztalhatod, milyen is lehetett akkor egy jó kis poszt-punk buli.

 

 

A fellépésük előtt pedig volt szerencsénk leülni dumálni egyet a srácokkal – Melissa Scaduto dobossal, Brady Keehn énekes-gitárossal, Eddie Wuebben billentyűssel és Cameron Michel gitárossal, aki ugyan még csak nyolc hónapja csatlakozott a zenekarhoz, de a többiek szerint olyan, mintha mindig is velük lett volna. (Cameron egyébként igazi ENSZ-megfigyelőt alakított az interjú alatt, nem beszélt sokat, csak figyelt!)

 

A beszélgetést pedig nem is lehetett mással kezdeni, mint a legizgalmasabb dologgal velük kapcsolatban. Sok ember, különösen Kelet-Európában azt gondolja, hogy Kalifornia az maga a földi paradicsom, telis tele rózsaszín unikornissal. Viszont, ha az ő zenéjüket hallgatjuk, azonnal az merül fel az emberben, vajon milyen lehet a napfényes Kalifornia sötét oldala? Azaz, milyen is pontosan a sötét oldal arrafelé?

 

– Nos, tudod, Kalifornia önmagában sok országnál nagyobb, és épp ezért nagyon sokszínű – kezd bele Eddie. – A nagyvárosok baromi drágák. De ott vannak az olyan dolgok, mint például a metamfetamin, meg az ehhez hasonló őrületek – kontráz rá Brady. Hogy aztán Melissa bedobja a legfrappánsabb definíciót: „Legegyszerűbben úgy írhatjuk le: az egész olyan, mint egy David Lynch-film, drogosok és sötét alakok mindenfelé az utcákon, miközben Hollywood bűzlik a húgyszagtól.”

 

Eddie /// Fotó: Hikisch Gergely / Ígéretes titánok

 

A nagy kérdés tehát, főleg így a Weinstein-féle szexuális zaklatási botrány árnyékában, most mi is van a híres-neves „álomgyárral”, Hollywooddal? És imádom Eddie gyors összegzőjét: „Totális tévhit, hogy Hollywood egy kedves hely. Igazából sötét és mocskos.” (Szavai akár egy politikusé, haha!)

 

„Tudjuk, mi a szitu!”

Mindig is nagy a vita a zeneiparon belül, hogy vajon kell-e (érdemes-e) politizálnia egy zenésznek, avagy sem? S ha igen, akkor pedig miként tudod lefordítani ezeket a politikai üzeneteket a zene nyelvére? Hogy tudsz elegáns lenni és ízlésesen tálalni a dolgokat? Érdekelt hát, miként vélekednek erről a SEXTILE tagja?

 

– A válaszom egyértelmű: igen! Ha ugyanis nem csinálsz semmit, akkor te is a probléma része vagy! – vallja Brady. Eddie pedig így válaszol: „Az előadó felelőssége, hogy eljutassa az üzenetet. A mi üzenetünk pedig tele van utalásokkal, azzal, hogy a dolgok nem jó irányba haladnak a világban.”

 

Brady /// Fotó: Hikisch Gergely / Ígéretes titánok

 

Úgy látják, a világ egyre inkább tűnik konzervatív helynek, viszont ez nem az a irány, amerre ők szeretnék, hogy menjen. – A liberális nézetek feltűzelik az alt-rightot, és ez nagyon nem jó a jövőnk szempontjából – véli Eddig, majd hozzáteszi: „Nem tagadjuk, hogy gond van; inkább tudatosítani akarjuk, hogy mi a szitu.”

 

„Feltámadtunk, mikor találkoztunk”

Visszakanyarodva a zenére, engem mindig izgat a tudatosság. Hogy vajon egy előadó tudatosan megtervezi-e azt, amit és ahogy ki akar fejezni? Így náluk sem tudtam kihagyni, hogy kavarogtak-e bennük konkrét tervek, amikor összehozták a zenekart, és hogy ilyesmi zenén gondolkoztak-e, mint amiket végül elkészítettek és játszanak? Különösen érdekelt ez a szintihangzásuk kapcsán.

 

 

Brady szerint a válasz ebben a kérdésben is határozottan: igen! „Nagyívű dolgokban gondolkodunk mind, de mikor elindul az agyalás, dalírás, akkor sokszor tök véletlenül, a semmiből jönnek elő ötletek, mégis azért összeállnak egy egésszé. Néha tudunk tervezni, olykor meg hagyjuk magunkat sodródni. Minden zenében sok az ilyesmi, mármint a spontaneitás. Néha csak egy hangot, egy ritmusot kapsz el, hogy utána valami tök újat rakj belőle össze” – összegzi a dolgot a zenekar frontembere.

 

Melissa szerint a mostani dalaik kevésbé sötétek, több bennük a szinti, így a hangzás színesebb, dallamosabb. – Eddie-vel egy spirituális csoportban találkoztunk még Pasadénában, és azt hiszem, ez mindkettőnknek maga volt a feltámadás, egy új élet kezdete. Ennek ellenére még most is csak keressük, mi is akar lenni pontosan a SEXTILE – vall útkeresésükről a banda dobosa.

 

A legviccesebb, pedig mikor Eddie beszúrja: „Ők hárman egy elvonón jöttek össze s a zene segít nekik abban, hogy kimásszanak az alkoholból és drogból. Szóval, ez egyfajta gyógyulási folyamat, és ez tök jó.”

 

Melissa, Brady és Cameron /// Fotó: Hikisch Gergely / Ígéretes titánok

 

„Senkit nem érdekel manapság a modern rock”

Ami a feltörekvőket illeti, sokszor halljuk meg mondják (akár rutinos veteránok) is: ma ezerszer nehezebb egy új zenekarnak érvényesülnie, mint akár egy-két évtizeddel korábban. Noha van kismillió zenemegosztó, meg net nyakló nélkül, a lehetőségek tényleg szűkösebbek, kevesebb a kitörési pont, ami valóban érezhető, de miért lehet vajon ez így? S van-e kiút?

 

– Azt hiszem a korszaktól függetlenül, a zenészek mindig is azzal küszködtek, miként keressenek pénzt, szóval inkább a módszerek változtak. A túlélés szempontjából nézve, még mindig baromi nehéz komoly sikereket elérni, mert a zenemegosztásokból visszacsorgó pénz elképesztően kevés, az (előadók) alacsony részesedést kapnak belőle. S noha más zenekarokkal összehasonlítva, nekünk kicsit könnyebb dolgunk van, de látnunk kell, hogy az egész zeneipar megváltozott. Baromi keményen kell dolgoznod. Tényleg komolyan kell melóznod, hiszen gyakorlatilag semmi pénz nincs a fizikai hanghordozók eladásából, s amellett, hogy az új zenekarok, a kisebb kiadók szenvednek, olykor a nagyobb kiadók sem tudnak rendesen pénzt keresni. De vannak új utak, például ha megpróbálod eladni a zenéd reklámokba, sorozatokba, filmekbe, stb. Meg ott a YouTube, ami talán egyensúlyba kerül – véli Melissa.

 

Közben azt is tapasztalhatjuk, hogy pl. összehasonlítva akár a ’90-es évekkel, ma faszább hangzással, menőbb, „minőségibb” zenével is halványabb sikereket érnek el zenekarok, mint anno a középszer.

 

– Senkit nem izgat manapság a modern rock, és az, hogy aláírsz egy lemezszerződést, nem jelent már semmit. Nincs egy oltári nagy rockzenekar, amelyik hatalmas globális sikerekkel büszkélkedhetne. Szerintem az Oasis volt az utolsó nagy rock banda– állítja Melissa.

 

Hoppá, itt álljunk meg… mint a Gallagher-tesók elmebajos fanatikusa, minden irántuk való tiszteletem ellenére vissza kellett tüzelnem: „No, de akkor mi van a Kasabiannel vagy a The Nationallel és hasonszőrű társaikkal?” – Persze, ismerem őket is, már csak azért is, mert egy New York-i lemezboltban dolgoztam a 2000-es évek közepén, ám ennek ellenére nem fogott meg a zenéjük. Nem tudom, miért, de más zene valahogy sose tudott megérinteni. Vagy csak egyszerűen nem voltak olyan hatalmasak, mint a Gallagherek, akik zseniális pop-rock slágereket írtak, és tudták, és ma is értik, mi a búbánatról szól az igazi rock and roll – válaszol Melissa.

 

 

Asszem, ehhez nincs is mit hozzátenni. Talán még azt, hogy így egy őrült és feszes európai turné végeztével, mikorra várható a következő SEXTILE nagylemez? – Nincs céldátum, a turnébuszban rögzítjük a dalokat – jön a válasz, s mindenki röhög. No, de tényleg komolyra fordítva a szót, mondja Brady, remélik, az év végéig sikerül befejezniük.

 

Csak szurkolni tudok! Meg kíváncsian várni az új cuccukat, mert nem csak a felvételeken, hanem, most már tudom, élőben is totál beszívnak!

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland