Két évig vártunk SPNT új eresztésére, de piszkosul megérte

Huszár Ákos elektronikája megváltás a léleknek. Sokkal több kéne belőle, mint kétévente egy EP. Ha meghallgatjátok, megértitek, hogy miért! Exkluzív premier.


A középkori Magyar Királyságban volt egy szokás: a király kétévente lecserélte a forgalomban lévő fémpénzt. A Salamon király (1063-1074) feleségének ötletéből elinduló megszokás nem az „elkopó” ezüstpénzek újra, csilivilire cserélését, így a készlet felfrissítését, mint inkább a nemesfémmel való ügyeskedést szolgálta – szó se róla, akadt nem egy drága uralkodónk, aki nagyot akasztott a módszerrel.


Nem akarok nagyon belemenni a történelembe, de hogy miért hoztam fel ezt a kis kultúrtörténeti szösszenetet? Azért, mert olybá tűnik, mintha Huszár Ákos aka SPNT ezt a királyi felségjogot másolná. Igaz, az eredeti szándékkal szemben ellentétes előjellel: ő ugyanis nem nyerészkedik, mind inkább friss, baromi jó elektronikus ütemekkel ajándékozza meg a közt. (Hab a tortán, hogy Ákos az Árpád-kori pénzverés Mekkájának számító Esztergom melletti Táton él és alkot.)


Ákost még bő két éve harangoztuk be nagy rössel, az első kislemezén szereplő Embryonic Development című dala pedig nem sokkal korábban úgy került fel a 2016-os Az év dala listánkra, hogy igazából semmit sem lehetett róla tudni – többek között azért, mert direkt titkolóztunk mi is. Akkor persze azt hittük, hogy egy igazi „it iz a biginig of a bjútiful káriőr” részesei lehetünk, ám végül, mint a mellékelt ábra is mutatja, mindez elmaradt. A kérdés pedig már csak az, miért kell ilyen sokat várni két anyag között? Miért foszt meg minket az alkotó ilyen ütemektől? Mondanám: „adok egy sallert/kokit/tockost fiam, hogy így kínzod a népet!”


Mert hogy, az EP2. címen kiadott új anyag is elképesztően látomásos. Olyan, mint egy hatalmas hidrogénbomba, ami némán lemar mindent az emberről, miközben teljesen lelazulva azt várjuk, hadd folyjunk már el a fotelben. És ugyan borzasztóan ritkán nyilvánulok meg így írásban, de: K U R V A J Ó !!! A kislemez éke, a Rumble, pedig ha lehet, még egy lapáttal rárak a tűzre. Mindenféle szuperlatívuszok nélkül, az év egyik legizgalmasabb elektro-témája (lenne), ha egyébként az első vázlatait már ne hallottam volna KÉT ÉVE (!!!) Persze, így ebben a formában, ahogy a legutóbbi PLUTO Sound válogatáslemezre is felkerült – amiről egyébként nemrég mi is írunk –, most először hallhatja nem csak a szűken vett holdudvar, hanem az istenadta nép is!


Teljesen felesleges tovább szaporítanom a szót, jöjjön a lemez. S miközben elindítjátok a lejátszót, érdemes tovább görgetnetek, mert Ákost többek között arról faggattuk, hogy mi a búbánatért kell ilyen sokat várni két anyag között, és közben az is kiderül, mi minden van még az SPNT mellett.


Miért kellett ily sokat várni az új EP-re? Ez a jövőben is így lesz?

A legegyszerűbb válasz, hogy nem éreztem eléggé késznek soha annyira, hogy elengedjem a projekt kezét! Igazából most sem érzem késznek, de tiszta lapot akartam, és elengedni ezt a hangzásvilágot! Túl sok hasonló projekt volt, amiből nem tudtam kiválasztani csak úgy a „legjobbakat”! Kétszer ennyi szám is van kiadható állapotban ebben a stílusban, hangzásban, de ezt a négy dalt tartom a leginkább egymástól eltérőnek, mégis egy hangulatot átölelőnek, ezáltal nem annyira monotonnak és unalmasnak – de persze, ezt nem nekem kell eldönteni ? ! Na meg egyéb elfoglaltságok miatt kevesebb időm jut a zenélésre sajnos. A közeljövőben érkezik majd egy szintén régóta érlelt AGAVOID remix és még sok más projekt!


A Pünkösdi Titánok fantázianevű szeánszon nyomtál egy SPNT-szettet, de annak is már lassan két éve. Adott tehát a kérdés: hogy alakul az „élő” szett? Lesznek fellépések, ezen a téren mik a tervek?

Az élő fellépésekkel kapcsolatban egyelőre még nem jutottam előrébb. Szívesen lépnék föl, de nem tartom a zenémet eléggé erőteljesnek és lábakat megmozgatónak ahhoz, hogy bulizni lehessen rájuk! Ha lehetőségem adódik persze, élni fogok vele, de nem vagyok csalódott a jelenlegi helyzettel sem!


Említetted, hogy az SPNT-n kívül is alakulhatnak még zenei kollaborációid az elkövetkezendőkben? Mik a tervek s esetleg ezekből mi az, ami megvan, összeállt?

Rengeteg terv és készülő projekt van a tarsolyomban! Az EP3. is kezd érlelődni, holott még csak most nálatok jön itt ki a második felvonás. A harmadik felvonásra azonban nem kell 2 évet várni, ezt megígérhetem ? ! Az SPNT-n kívül van egy másik alteregóm, ami kicsit a közönségbarátabb közegbe hivatott tevékenykedni, de még csak két szám létezik, azok is csak amolyan próbálkozások Soundcloudon! Jelen pillanatban a 20r projekt az, amibe több energiát fektetek, ezért lassan megérik a történet egy komolyabb kiadványra! Nagyon sokat nem azonban egyelőre még szeretnék elárulniróla, idővel úgyis kiderül, hogy mi lesz belőle! ?

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland