Szegény lány esete a csendes ördöggel

Egyre izgalmasabb a szobazene-forradalom. A Lightning Lips új lemeze ráadásul igen komoly fejlődésről tanúskodik, nem mellesleg pedig az év egyik legsötétebb, legmocskosabb lemeze lehet. Exkluzív premier.

 

Nem akármilyen új lemezt tett le elénk a Lightning Lips, a TWO munkacímen futó ötszámos anyag ugyanis az év egyik nagy meglepetése lehet. A hangzás kellően sötét, a dalok pedig jó értelemben véve igencsak mocskosak, így minden adott a kellemes zenei élményhez.

 

A gitár komor tájakra repít

Az amúgy a The Sophistersből ismert, így a Titánok az EFOTT-on tavaszi koncertturnénkon is fellépő Bordás Máté fémjelezte, immár Szentmihályi Dávid dobossal kiegészülő lo-fi csapat persze nem az ismeretlenség homályából lépett elő, bemutatkozó kislemezüket is a titánok népének hozták el elsőként, így a januári premier után ez a második felvonás, hogy a zenekarról írhatunk.

 

Mielőtt azonban kivesézném a dalokat, érdemes gyorsan beizzítani a lejátszót, hogy közben mindenki hallja, miről is van itt kérem szépen szó.

 

 

A legfontosabb mindenképpen az, hogy a csapat remek fejlődést mutat. Ez az anyag ugyanis lényegesen erősebb, mint az első felvonás volt. Mivel pedig mi sokat foglalkozunk ezzel a lo-fi szobazene-forradalommal, jó látni, hogy tessék, bizony van értelme az egésznek, hiszen érezhető, hogy egyre combosabb dolgokkal örvendezteti meg a hallgatókat ez a szubkultúra.

 

A dalok közben szépen átlépték a stílus korlátait, s a gitár komor tájakra repíti az embert. Ez különösen a Programed Cell Death és a Poor Girl esetében markáns, de az is szembetűnő, mennyire egy hangulati ívre fűzték fel az egészet. A lo-fiból meg nagyjából az maradt meg, hogy érződik, ezt nem egy nagy zenekari felállásra készítették.

 

Két külön galaxis

Külön pikantéria, hogy a két tag zeneileg teljesen elüt egymástól. Erről Dávid így beszélt nekünk:

 

„Kéttagú zenekarunk alapjaiban épül egyfajta zenei kettősségre. Alig van közös előadó, akit mind a ketten hallgatunk, de épp ez teszi érdekessé az egészet.”

 

Ismeretségük egyébként az elsőként ugyancsak nálunk bemutatkozó Fubarite zenekar dobosán, Huszár Gáboron keresztül jött létre. S hogy még izgalmasabb legyen a dolog, Dávid úgy csöppent bele az egészbe, hogy előtte nem igazán dobolt ilyen formációban, de az elrugaszkodása a komfortzónájától nagyon bejött! Mi csak támogatni tudjuk, ahogy minden kedves szobazenészt is, főleg, ha ilyen cuccok érkeznek tőlük.

 

Már csak azt sajnálom, hogy ilyen magyar feltörekvők nem lesznek a Szigeten, de talán idővel ez a forradalom is kinövi majd magát, mi mindenképp rajta leszünk!

 

További érdekességekért érdemes követni a rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

 

Ez a cikk az mno.hu-n jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.08.06.

Balogh Roland