Szex nélküli előjátékkal sokkol Gidnim’Rém és Képzeletbeli Barát

Tavaly még a Veszélyes Faszfejt is lepipálta a vittulás premierjével. Gidnim’Rém most is egy beteg cuccal sokkol, Képzeletbeli Baráttal közösen hoztak egy dalt.

 

 

Egy éve adott utoljára komolyabb életjelet magáról a debreceni Gidnim’Rém. Akkor, 2016. március 23-án, a miarosseb című felettébb eklektikus, ám a maga nemében páratlan kislemezét mutatta be egy laptop premier keretében a Vittulában. Az az ominózus Titánok a Vityóban dolog pedig az amúgy sokat látott helyszín talán legelmeroggyantabb bemutatójaként vonul be az undergorund történelembe. Na jó, Jennifer Lawrence-t azért nehéz überelni, ha azonban azokat a szemöldököket, amelyek a Rém-dalok hallatán táncra perdültek, le tudnám írni, akkor akár komolyabb szépírói elismerésekre is számíthatnék.

 

No, de a tréfát félre téve, máris itt az új Rém-cucc, az összetettség kedvéért csak #2 címre keresztelt két perc, és ez a párhuzam csak most – körmölés közben – esik le. Hólikrepp!!! Szóval, visítás nélkül kibírom, tehát a dalt, amihez készült egy elborult, de látomásos klip is, a Rém fedőnév mögött rejtőző Urbán Bence ezúttal nem egyedül jegyzi, hanem behúzta a Képzeletbeli Barát fantázianéven alkotó titokzatos férfiút is. (Annyira titkos a csávó, hogy még Facebook-oldala sincs a formációjának!!! Nyilván ciccegnek a műkörmösnél, hogy ilyet meg mer tenni egy zenész 2017-ben! Hallatlan, kérem, ez egyszerűen hallatlan!)

 

A Milotai Gergő készítette videóanyaghoz hozzátenni nem igazán kell mit, max. azt, hogy lám, egy ötletes megvalósításhoz, ultrahimihumi, művészi, posztmindenizmuson túli hatáshoz nem kell egy zsák lé. Nem is volt, és pont így jó, őszinte az egész. Na, de a dal, az, az, az egyszerűen berágja magát az ember agytekervényei közé. A basszus bekúszik a legutolsó neuronhálók mögé. Hogy miért, mert, ahogy a címben is írtam, olyan az egész, mintha lehámoznánk a ruhát egymásról, és épp a katarzis kezdete előtt megálljt kellene parancsolnunk ösztöneinknek. Mintha az őrület határáig izgatnánk egymást, ám mielőtt élvezni kezdenénk, véget ér az egész egy huszárvágással. Tessék csak szépen lecsekkolni!

 

 

S hogy mindez miért is van így? Merthogy – mint megtudtam Rém mestertől – ez egy kislemez felvezetője. Arra pedig pont jó, hogy izgatottan várjuk, vajon mi a búbánat kerekedik ki belőle.

 

Hat-hét szám. Pontos címe még nincs az EP-nek, de az már tuti, hogy május 21-én debütál s négy napra rá, 25-én lesz majd egy koncert is a Szimplában. Alig várom! Amit amúgy tudni lehet az elkészülésről, az az, hogy Rém és Barát komák egy Bódvaszilas sessions (#bódvaszilas) alkalmával, ott, abban a névadó észak-borsodi faluban csináltak egy közös dalt. Erre jött az ötlet egy komolyabb közös anyag elkészítéséhez.

 

Semmi virgálkodás, fontos volt az együtt zenélés: mindent egy légtérben rögzítettünk, a legtöbb dolgot úgy, hogy egyszerre játszottunk, csak néhány sáv került rá pluszban olyan formában, hogy csak az egyikünk zenél. A #2-ben pl. párhuzamosan lett felvéve Szepi részéről a dobgép+shaker, az alatt én billentyűztem, utána pedig egy második körben ő basszusgitározott, miközben én a gitárt játszottam fel. Helyenként improvizatív, ahogy épp jött

– avatott be a munkamenetbe Bence.

 

Ami meg a kislemezt illeti, arról annyi bizonyos, hogy szöveg nélküli, rövid, kicsit borongósabb hangulatú dalokból áll majd. Kész őrület, a #2 ugyanis oltári kíváncsivá tett, mi lesz a beteljesedés itt a nagy felizgatás után.

 

No, az tuti, ha kijön, azt is besokkoljuk itten kérem szépen! Addig meg tessék készülni a május 25-i koncertre. Én tuti az első sorban pogózok majd és a könyökömet se leszek rest használni 😀

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland