Túl a porfelhőkön, a homokviharon, egy esőn, no meg rengeteg mindenen, azaz ilyen volt a 2018-as fesztivál egy Sziget-szűz számára. Élménybeszámoló Level 2.0.
Aki olvasta az első három nap összefoglalóját – aki nem, az ITT pótolhatja – az tudja, hogy el voltam ragadtatva a „szabadság szigetétől”. Spoiler: a fesztivál nem rombolta le a képet, sőt.
A „sőt” pedig arra értendő, hogy az egyre fokozódó fáradtság ellenére is a Sziget felül tudta múlni saját magát. Azt tudtuk, hogy egy ilyen felhozatal megmozgatja majd az embereket, de az, hogy 565 ezres látogatószámot produkál a fesztivál, senki nem gondolta.
No, és itt jön a legnagyobb fejtörés a szervezőknek. Egy ilyen tömeg úgy veri fel a port, mint a szomszéd fűnyírója a vasárnap sziesztázókat. Mivel az eső is csak az utolsó este érkezett meg, így nem volt mit tenni, sokan maszkban vagy gyógyszerekkel tudták csak végigbulizni a hét napot. A helyzetre remélhetőleg keresnek majd valami megoldást az illetékesek, mert biztos vagyok benne, hogy mindenki komfortján sokat dobna, ha pormentes lenne a móka. A VIP-veretők például biztos jobban tudnának tipegni! (Bence nem tudhatja, de ez a por dolog nagyjából egyidős a feszttel – gyakorlatilag szinte mindegyikkel, a megoldás kb. évtizedek óta várat magára, kevés sikerrel. Ez van – Rolek)
De azt hiszem ez még mindig egy olyan dolog, amire az ember tud készülni, és ha annyira zavaróvá válik számára, akkor tud ellene tenni, ha pedig úgy mész haza, hogy ez egy rossz rendezvény volt, annak nem a por lesz az oka.
Hanem, akkor rossz koncerteket kaptál el éppen, ami egészen nehéz, ha tisztában vagyunk a saját stílusunkkal. Szombaton, vasárnap és hétfőn például akkor is boldogan nyomom fel magam a HÉV-re hazafele, ha csak a Nagyszínpad 17.45-kor kezdődő sávját látom. A szombati napon egyetlen gitárral és óriási hanggal töltötte meg a teret Lianne La Havas. Nagyon sokszor felmerül a kérdés, hogy egy ekkora fesztivál nagyszínpadára való-e egy ilyen produkció, ami abszolút nem a veretésről és a buliról szól. Az eddigi tapasztalataim szerint én vagyok a kisebbség, de úgy gondolom, hogy a minőségi produkcióknak van helye a színpadokon és pont. Ez pedig minőségi volt, és óriási hála a Sziget szervezőinek, hogy elhozták nekünk, egyúttal amiért próbálják a legtöbb világot megmutatni nekünk.
Lianne La Havas teljes ellentéte volt a MØ, polgári nevén: Karen Marie Aagaard Ørsted Andersen, aki abban hasonított csak, hogy újra ámulatba estem. Ha Lana Del Reynél mindenki megőrült a szelfiktől, akkor nem tudom itt mi történhetett, amikor a kordonon belül ölelkezett MØ, aki több időt töltött hétfőn (mint kiderült, a szülinapja is volt) lent az emberek közt, mint a színpadon.
Visszaugorva egy napot a harmadik 17.45-kor elinduló produkciót a Kaleo hozta Izlandról, és nagyon kellemeset csalódtam. Előítéletes vagyok én is, így számítottam arra, hogy a „szépfiúk vagyunk” hozzáállás elviszi majd a koncertet, de nem. Súlyos rock zenét akartak adni, semmi mást, azt pedig meg is kaptuk.
Aki pedig pózőr dolgokat szeretett volna, az nyugodtan megvárhatta Alex Turnert. A záró koncert túlcsúszott, így 11 helyett negyed 12-kor fejezte csak be az Arctic Monkeys, bár én több szempontból is örültem volna, ha nincs ráadás. Persze akkor viszont nem lett volna I Bet You Look Good on the Dancefloor és nincs R U Mine sem, ami felértékelte volna az itt-ott unalomba fulladó koncertet, és olyan, igazán tökös rock’n’roll arccá teszi a zenekart, amelyik még azt is megteszi, hogy nem játszik slágereket. Így viszont csak Turner flegma, abszolút nem érdekel arca és egy közepes buli jutott egy kifejezetten pörgős, jó kezdés és zárás közé zsúfolva. Így keretezte be saját magát a Sziget, egy botrányos első napi főfellépéssel, és egy semmilyen utolsónapival.
Az Arctic és Kendrick Lamar mellett a harmadik igazán nagy húzónév Dua Lipa volt, akire viszont nem lehet egy rossz szavunk se, de vélhetőleg neki sincs. Ezt nem csak a Facebook posztokból lehet tudni, hanem abból is, ahogy felnéztél a színpadra, és egy embert pillantottál meg, aki imádja, amit csinál.
Hogyhogy mégis csak ilyen rövid ideig hallgattam? Jelenésem volt ugyanis az egész hét legjobb koncertjén – legalábbis azok közül, amiket láttam –, a King Gizzard and the Lizzard Wizzard bulin. Mindenkinek csak ajánlani tudom, elmebeteg szinte csak a zene szólt egy óra tíz percen át. Talán egyszer mondta be az énekes srác, Stu Mackenzie, hogy köszönik a tapsot. Belopták magukat rég a szívembe, de most biztosították be sziklaszilárdan a helyüket, s azt hiszem még sokaknak; nehéz is lesz kikerülniük onnan.
Rengeteg előadót sorolhatnák még, hiszen azért itt nehéz, sőt talán lehetetlen is olyan bandát találni, aki valóban rossz. Az Európa és a magyar Petőfi-VOLT színpad is olyan színvonalat tudott produkálni, ami semmivel nem lógott ki a többi helyszín közül, sőt az Európa kétségkívül a legnagyobb felfedezések birodalma.
Fáradtság ellen Petruska a fűben fekve, hajnali pörgésre gyakorlatilag bármelyik helyszín, ahonnan olyankor zene szól, mindhez volt szerencsém egy hét alatt, egy dolgot pedig megfogadtam. Több nappali programmal, hosszabb kint tartózkodással lehet a Szigetből kihozni a legtöbbet. Jövőre meg is próbálom betartani, ahogy azt is, hogy ki nem hagyom, mert ez egy olyan hét, amire szükség van, hogy egy kicsit más világba lépj, és Dorothyként felfedezd, hogy igazából nincsenek bádogemberek. Kösz, Sziget mindent, jövőre ugyanitt!
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
