Egy héten belül kétszer borultunk le a The Kills előtt

Egyértelműen a brit-amerikai The Kills volt a kedvencünk az idei VOLT-ról, akiket így Zágráb után egy hét alatt kétszer is sikerült elcsípnünk. Koncertkritika.

 

A The Kills a 2018-as VOLT fesztiválon /// Fotó: Villangó Veronika

 

Az elmúlt hét során a VOLT előtt volt szerencsém végig ott lenni a zágrábi Inmusic fesztiválon is, így adja magát egy kis összehasonlítás, még ha nem is ugyanaz a két esemény profilja.

 

A VOLT-on nagyságrendekkel kulturáltabbak a körülmények. Ha a fesztiválozó kezet szeretne mosni, emberhez méltó wc-be menne, vagy éppen enni támad kedve, akkor lehetőségek sora közül választhatott. 1500-2000 forint közti összegből jól lehetett lakni, és nagyjából bármit meg lehetett találni, ami streetfood. Zágrábban ezzel szemben volt csevap meg sült krumpli, valamint olyan vizesblokkok, amikben újraértelmeztem az életemet.

 

A The Kills a 2018-as VOLT fesztiválon /// Fotó: Villangó Veronika

 

Röviden azt lehet mondani, hogy a VOLT mindenben nyer, ami a körítést illeti. És sajnos, jó pár dologban veszít a zenei élmények tekintetében. Sopronba is a The Kills miatt mentem – ahogy az Inmusicra is -, nekem perpillanat ők a kedvenc élő show, így az ő koncertjükről tudok érdemben írni. Zágrábban komolynak mondható tömeg verődött össze a koncertjükre, és ennek megfelelően óriási volt a hangulat. Sopronban minimális érdeklődés kísérte a fellépésüket, konkrétan a kezdésük előtt négy perccel be lehetett állni az első sorba, és nem is a legszélére. Nem tűnt szerencsés húzásnak berakni őket Szabó Balázs és a Punnany Massif közé. Az a néhány külföldi The Kills rajongó, akikkel találkoztunk, finoman szólva is meglepődött, mert alig hitték el, hogy alig lesz konkurencia a jó helyekért vívott harcban. Nos, nem igen lett.

 

 

A másik lenyűgöző sajátossága az volt a Petőfi rádiós színpadnak, hogy a nagyszínpad műsorát majdnem olyan hangerővel lehetett élvezni előtte, mint a rajta zajló koncertet. Ilyet még nem tapasztaltam sehol. 🙁 A Bagossy Brothers vagy Szabó Balázs műsora persze ettől nem lesz rosszabb, de a The Kills fellépésének akadtak nagyon kínos pillanatai. Például, amikor előkerült az akusztikus gitár, és hirtelen rájöttünk, hogy egyszerre halljuk a nagyszínpad és egy diszkó programját, azt pedig alig-alig, ami a szemünk előtt zajlik. Ettől függetlenül a koncert tökéletes volt, vagy talán több is annál.

 

Alison Mosshart /// Fotó: Villangó Veronika

 

A végére pedig két egyértelműen pozitív élmény:

 

Petruska Andris – akivel egyébként épp a tavalyi szigetes koncertje előtt beszélgettünk picit – továbbra is üde színfoltja a magyar popzenének, a kora délutáni időpont ellenére elképesztően energikus szettet produkált a Sopron színpadon. Egyedül játszott, számomra így jön ki a leginkább a produkciójában rejlő potenciál. Remek dalok, fantasztikus gitározás, nagyon erős ének, le a kalappal!

 

 

Petruska András /// Fotó: Villangó Veronika

 

A másik király ötlet a The Kolin mobilszínpada, ami egy átalakított lakókocsi. Állati jól nézett ki, hangulatos, és egész jól is szólt. Amennyire tudom, még nem igazán kiforrott, hogy mit is akarnak kezdeni vele, de nekem pl. beugrott a Jam in the Van című YouTube-csatorna, amelynek a legtöbb új zenei felfedezést köszönhetem az elmúlt néhány évből. Akár valami ahhoz hasonlóhoz is jó alap lehetne a Kolinmobile.

 

A The Kolin mobilszínpada /// Fotó: Villangó Veronika

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Dániel