Varietébe visznek a majmok

Egy vadiúj dallal köszön be az I’m with the Monkey. Az It’s True hangulata ráadásul tök más, mint a korábbi majmos cuccok, van benne sok billentyű. Dalpremier.

 

► For English version, please CLICK HERE ◄

 

Azért csípem különösen az I’m with the Monkeyt, mert a nevükhöz képest, inkább olyanok, akár a kaméleon. Minden daluknak totál más a hangulata, és ennek megfelelően teljesen mást is képesek kihozni az emberből. Mondanám, ha idővel vaskosra hízik a diszkográfiájuk, akkor majd szépen lehet a dalaik között válogatni, attól függően, épp milyen a kedvünk. Arról nem is beszélve, hogy élőben is picit csavarnak a dolgokon.

 

Bő egy éve írtam először róluk; akkor egy lassú, bukolikus, bizonyos pillanataiban intim anyaggal jelentkeztek, most pedig itt van az It’s True, ami minden, csak nem ilyen. Pörgős, folyamatos feszültségben vibráló darab. Ez annyira elvette a figyelmemet, hogy először észre sem vettem, hogy pakoltak bele egy csomó billentyűt, merthogy időközben ezzel a szekcióval is beújítottak. S az összebútorozás annyira jól sikerült, hogy tényleg a szövetévé vált a zenének. Bevallom, koncerten ez a vonal jobban kihallatszik, s furcsa is volt elsőre a billentyű ehhez a fajta gitárzenéhez, ám itt tökéletesen illeszkedik a vázhoz.

 

Ami amúgy az It’s True-t illeti, olyan az egész, mintha belépnénk egy varietébe, ahol egy őrült zongorista és pár srác dobbal és gitárral adná a kánkánt táncoló lányok lába alá a ritmust. Tudom, hogy közhely, de ilyen párizsi Moulin Rouge milliő jutott eszembe. Nagy piros tüll ruhák, nyakig felhúzott harisnyák, rikitó rúzsok és lábemelés, a lányok egyszerre, ritmus, az égbe emelik a lábaikat, miközben a közönség behorpad a sok szivartól, úgy szívják, hogy a szemük már a tarkójukon ficcen ki.

 

Ebből a bizzar agymenésből azonban a szöveg egy pillanat alatt kikap, merthogy az nem a könnyed, laza szivarfüstről és a konzumruhás hölgyekről szól, hanem az emberi természet egyik legordasabb sarokkövéről, a háborúról. Persze nem nyíltan tolja bele mindezt az arcunkba, hanem finomhangolva érkezik a Saigon-hangulat, az Apoklipszis most. Egyébként – ha nagyon csavarom – itt összeérhet mindez a varietével, egy füstös lebúj valahol Vietnámban, az 1960-as évek legvégén, no ott mehetett ilyesmi, lábak fel, harisnyák le.

 

Mielőtt persze meghülyülök a túl sok ópiumtól, lehet szépen rommá hallgatni a dalt. Vigyázat, beszív!

 

 

A srácok egyébként legközelebb június 24-én este játszanak majd együtt a Dürer Kertben a nemrég ugyancsak nálunk is bemutatkozó Turn Signals, egy régi ismerős, a nemrég (hála az égnek!) új lemezzel jelentkező The Somersault Boy és a Kedveskovács társaságában.

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland