Kiderült, melyik lett az év dala zenei rovatunk, az Ígéretes titánok szavazásán. A Deep Glaze izgalmas hajrában nyert, de minden résztvevőt óriási dicséret illet. Jó móka volt.
„Rolek, megnyertük! Ráállítottuk az összes havert, és a házibuliban nyomattuk a szavazatokat :DDDD Szilveszteri számítógépezések.”
Ezt írta nekem gyors Facebook-üzenetében a Deep Glaze énekes-gitárosa, Golecász Jorgosz, mikor kiderült, egy igen izgalmas utolsó nap és hajrá után ők nyerték az év utolsó percében lezárult szavazásunkat, így Shadow című számuk lett az év dala zenei rovatunk, az Ígéretes titánok 2015-ös kiírásában.
A szavazással kapcsolatban persze több dolog is felmerült, s érdemes itt megjegyeznünk!
Először is megköszönném minden kedves olvasónak, aki szavazott. Igazán nagy öröm, hogy ennyien érdeklődtek a kiírásunk iránt, s szép számmal adták le a voksukat. Ugyancsak nagy köszönet a megmérkőző zenekaroknak, főleg, amiért lelkesen buzdították saját kis közösségeiket. Minden elismerésem!
Ilyenkor ráadásul azon szomorkodom, kicsit olyan érzés volt ez az egész, mintha azon kellene folyton tanakodnom, melyik ujjam is harapjam le. Mert nagyjából ez is történt. Az utolsó nap egymást előzgette az első négy helyen végző dal, így az ezüstérmes Phineas Gage 312-je, a bronzérmes Ed Is On Lányok, fiúkja s a negyedik Meteo Dark Energyje. Őket is nagy dicséret illeti.
Persze Dimitriszék győzelme kapcsán azt is le kell szögeznem, hogy noha elsőre úgy tűnhet, „megbundáztam” az egészet, itt és most azonban határozottan kijelentem, erről szó sincs! Szóval a fiúk megérdemelten nyerték meg az egy dal felstúdiózásának lehetőségét. Erről egyébként szépen hírt is fogunk adni, hogy hogy s mint zajlik majd le ez az egész!
Addig is, aki élőben szeretné meghallgatni a Shadowt, illetve megnézni a Deep Glaze-t, az január 8-án megteheti. A srácok legközelebb ugyanis az RS9 pincében játszanak majd. Lehet tehát szépen menni a koncertre!
S hogy az ifjak mennyire voltak lelkesen szilveszter után? Itt kiderül. Bár inkább az átmulatott öröm elcsigázott pillanatait sikerült nekünk megörökíteniük. Haha! Sebaj, azt ígérték, írnak még egy csomó jó dalt. Ez pedig örömteli hír. Várjuk majd az új darabokat!
Mi közben folytatjuk a munkát, jövő héten két premierünk is lesz: január 4-én hétfőn a Twentees hozza el hozzánk legújabb, Mi a nekem való? című dalát, majd január 6-án, szerdán a Perfect Pill mutatja be videoklipjét, a Hangovert. Lehet szépen csatlakozni az eseményeinkhez, ingyen vannak! Hehe!
Ez a cikk az mno.hu-n jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.01.02.
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!