„Instagram-oldal is csak azért lett, mert a barátnőm nyaggatott, hogy azt kéne”

Mellékszálnak indult, de egyre inkább kezd „főprofillá” válni Huszár Ákos ambient/trap formációja, a 20r, amit vétek lenne nem bemutatni.


Lassan négy éve, hogy becsengetett az ajtón Huszár Ákos az egyszemélyes SPNT formációjával. Már akkor is érezni lehetett, hogy baromi sok potenciál van abban az ambient elektróban, amit csinál. És ezt nem csak én mondtam/mondom, hanem azok a zenéhez, zenekészítéshez értő emberkék, akiknek mutattam Ákos cuccait. Nem hiába raktuk be kétszer – 2016-ban és 2019-ben – is Az év dala kiírásunkba.


Az előbbi két évszámból is érződik, hogy nem egy termékeny szerzőről van szó, mint inkább egy olyan szobaprojektről, ami tényleg megalkuvások nélküli abszolút szerelem. SPNT kódnéven négy év alatt mindössze három EP-t jelentetett meg (ITTITT és ITT). Tegyük gyorsan hozzá, viszont az a három anyag – minden gyerekhibája ellenére – a maga galaxisában elég erős eresztés. Maximálisan kimunkálva és kihozva a lehetőségekből a legtöbbet. És ezt megint csak nem a feltétel nélküli szurkoló mondatja velem. Nagyon fontos, hogy úgy alkothassunk, hogy az égvilágon semmilyen nyomás, kényszer nincs az emberen, és senkinek sem kell megfelelni. Arra azonban érdemes figyelni, hogy jelen legyünk – fellépni is tán egyszer, nálunk, ha megmutatta magát. Oké, hogy nem egy exhibicionista figura – már, ami a zenei közszájon forgás erőltetését illeti –, de Ákosnak sokkal jobban előtérben kellene lennie. (Meglepő, vagy dicséretes, mindenki döntse el maga, hogy annak ellenére nem él nepotizmussal, hogy bátyja, az Agavoidból is ismert Kristóf, a Pluto Sound kiadó atyja, akivel még 2017-ben interjúztunk.)


Minderre egy jó példa a mostani eset. Valamikor már dumáltunk arról vele, hogy az SPNT-n túl van egy másik szólóformációja is: a 20r. A napokban feldobta az Insta, hogy új dalt adott ki. Tökre kiment már a fejemből a dolog, ránéztem: Facebook hírmondóba sincs. Van egy Insta (egyelőre egy fotóval) meg egy Soundcloud-profil, oszt csá! A dal simán kipattan Cloudra, és ennyi! Pedig.


Rá is írtam, mi ez a magyar nyelvű ambient/trap cucc? „Eddig azért sem vettem komolyabbra a figurát, mert nem voltam maximálisan elégedett, de most a legutóbbi 3 feltöltött projektet már vissza tudom hallgatni kínok nélkül. Instagram-oldal is csak azért lett, mert a barátnőm nyaggatott, hogy azért valami kéne.” Közben itt van ez az Úgy címen futó friss trekk, ami kifejezetten megmutatni való dolog. Egyrészt jól mozog a chill/relax vonalon, másrészt, a szövege pont annyira keserédesen pozitivista, hogy megmozgassa az agyunkat.


– Ez az egész igazából már lassan 3 éve megszületett a fejemben, csak nem mertem belevágni és nem is éreztem késznek magam arra, hogy szöveget írjak, „énekeljek(?)”, meg úgy féltem is az egésztől. Tök sok magyar underground rap/trap cuccot hallgattam, ami fokozatosan bátorított arra, hogy esetleg érdemes lehet belevágni, de mindig csak toltam magam előtt az ötletet. Aztán kb. két évvel ezelőtt kigondoltam, hogy csinálok alapokat – írta Ákos, mikor arra kértem, kicsit bővebben fejtse már ki a dolgokat.


– Igazából így indult ez a projekt, mert meg kellett tanulnom azt, hogy mi az ami mellé még elfér a vokál, mert előtte sosem volt dolgom ilyesmivel. Mivel nem vagyok jó önreklámban és eléggé bénák is voltak, ezért gyakorlatilag csak csináltam a zenéket szöveg nélkül, de ez aztán unalmassá vált. Szóval, 2018 karácsonyának tájékán kértem kölcsön bátyámtól egy mikrofont (amit azóta is használok??), majd elkezdtem felvenni a rosszabbnál rosszabb számokat. De azóta talán fejlődtem már valamennyit! Az induláskor rappelős vonalon képzeltem el magam, de attól most már eléggé távol járok véleményem szerint. Terveim igazából nincsenek, csak esetlegesen összerakni egy EP-t/lemezt, de a befejezésük (alapanyag bőven van) egyelőre túl nagy falatnak tűnik, szóval időnként feldobok 1-1 számot, ami aktuálisan tetszik. Szeretném persze, ha idővel esetleg komolyabb lenne, de ahhoz azért bőven kéne még fejlődni! – összegezte a dolgokat Ákos.


Igazából, ugyanazt tudom írni, mint eddig: tessék dolgozni, kíváncsian várjuk az EP-t/lemezt! Ti pedig hallgassatok sok 20r-t, mert megéri!

Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland