Ha vasárnap, akkor 7alatt. Válogatásunk a 25. hétre az elmúlt időszak új anyagiból, a jövő hét koncertjeiből. Ezúttal a feminista trap-raptől a Seattle-rockig.
A héten érkezett meg Kemény Zsófi trap-rap projektjének, Sophie Hardnak az első nagylemeze a Hard Day’s Hard. A 2017-es Piaci Rés EP-vel már elég egyértelmű volt, hogy mi is az üzenet a számokban, aminek az alapjait Konsiczky Dávid írja. Ezután pedig nem nagy meglepetés a nagylemez, amire rákerültek az említett kislemez dalai is, az öt új szám viszont egy teljesen más szintet képvisel. A Piaci Résnél érezhető volt, hogy egy megannyi gondolattal rendelkező ember csinált egy lemezt, és kész.
A második eresztés viszont már nem csak szövegben, hanem dalfelépítésben, ritmusokban is érdekes dolgokat hoz. Ez már akkor is megállja a helyét, ha nem tudjuk, ki az a Kemény Zsófi, hanem szigorúan raplemezként hallgatjuk meg. Azt pedig nagyon remélem, hogy valaki úgy talál rá erre az albumra, hogy sose hallott Zsófi létezéséről, csak egy nap beírja a Gugliba, hogy Sophie Hard, és megörül annak, hogy Hard Day’s Hard!
Sophie Hard – Visszatánc
Hard Day’s Hard 2019 Szöveg: Kemény Zsófi Zene: Konsiczky Dávid Felvétel: Cs. Szabó Zoltán Artist Factory Borító: Bárány Bence Eredeti fotó: Legát Franci Leesett éjjel az ónoseső, vigyázva csúszkál rajta a köd. A sirály lecsapna, de műanyag, szél van az utcán, félrelököd. Bármi vonyít is, igazán éhes, éhes a város, éhes a hold.
A MARMUNSK! hozott egy Live Session-t a Kepler stúdióból, az első nagylemezükről a Movies című dalra. Grunge/heavy rock/metal stílusokra kategorizálták be magukat, erre a dalra pedig gyanúm szerint a grunge megfejtést akarják ráhúzni, de azért azt nem állítanám feltétlenül, hogy ez egy tipikus grunge-dal. Viszont, mielőtt elvesznék én is a kategóriák tengerében, tovább is lépek gyorsan ezen.
A szám egyébként egyben van, pontosan olyan, amilyen egy rock trió dala kell, hogy legyen. Bár az énekre ráfér még egy kis csiszolás, hacsak nem koncepció szerint ilyen. Akkor azonban szerintem jobban rá lehetne játszani. Ettől függetlenül, a dal élvezhető, megéri mellé a srácok lemezét is meghallgatni, aztamindenitezmilyenjó pillanatokért.
MARMUNSK! – Movies /// Kepler Studio Session
Hungarian heavy rock band MARMUNSK! perform their song called “Movies” off their first LP “Wish I Could Blame It All On You” released in March 2019. The session was recorded on 4/17/2019 at Kepler Studio Budapest.
Nagy Ricsi neve biztos, hogy nagyon sokaknak ismerős, de inkább azoknak, akik anno nézték a legismertebb zenei tehetségkutatót, amiben ő is szerepelt, és innentől pedig tudjuk, hogy ez hogy működik. Bekerült a skatulyába, és köszi, de inkább nem, pedig eltelt elég sok idő, és most például egy nagyon igényes popdallal jött ki. Nincs óriási változás, nem experimentális free jazz-t kezdett játszani nagy zenekarral, de sikerült jó popzenét csinálnia Gmboii-jal, ami lehet talán még nehezebb is. Úgyhogy, vegyük ki szépen a dobozból, ahova egykor beraktuk, és várjuk, hogy melyik irányba fog fejlődni ez a dolog.
Nagy Ricsi ft. Gmboii – Éljünk még – Official Music Video
KÖVETKEZŐ KONCERT: 2019. Június 27. BUDAPEST, A38 HAJÓ ESEMÉNY: https://www.facebook.com/events/2144356855855776/ Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le az újdonságokról! Kövess Facebookon, Instagramon! https://www.facebook.com/nagyricsix/ https://www.instagram.com/nricsiiii/?…
Jövő héten buliügyileg pedig kicsit eltérünk a megszokottól, hangos kocsmák és klubok helyett, most azt ajánlom, menjetek az ország talán legnagyobb nevű koncerthelyszínére, a Müpába. Kedden, 18-án a Mörk mutatja ott meg magát először; a Life of Mörk koncertjükön úgy tűnik, hogy nem csak valamelyik lemez dalait fogjuk hallani, hanem egy átfogóbb képet adnak arról mit is csináltak eddig. Két vendégzenész Ávéd János szaxofonon, ifj. Tóth Pisti pedig gitáron fog a srácoknak besegíteni, amit a közönség kényelmes székekben ülve (persze, erre azért nem fogadnék) nézhet végig. (Life of Mörk-ügyileg pedig érdemes megnéznetek a Fű alatt április közepi adását, amelyben Szeifert Bálinttal beszélgettünk!)
Hey, June! – The Life of Mörk
2019.06.18 • MÜPA
Müpából sosem elég, ha a Mörk után úgy érzed, még szeretnéd élvezni ott a bulit, akkor azt ajánlom menj vissza 19-én szerdán a Kistehén koncertjére, azt sem fogod megbánni.
Hey, June! – Kistehén
2019.06.19 • MÜPA
Péntek este a rockzene egyik fővárosából Seattle-ből jön az Instantba a Walking Papers. Nem tudom, potenciálisan hány rajongójuk van Magyarországon, de azt biztos, hogy 5 évvel ezelőtt a Debrecenben a Roncsbárt nagyjából megtöltötték. Igaz, azt hiszem, a közönség legnagyobb része ugyanazért ment arra a koncertre, mint én. Akkor ugyanis még Duff McKagan basszusgitározott a csapatban, őt pedig ennyire közelről nem igazán lehet látni. Ráadásul reménykedtem, hogy egy-két Guns N’ Roses feldolgozást is eljátszanak. Nem játszottak, én pedig így egy dalt sem ismertem igazán, ennek ellenére eszméletlen jó bulit csináltak. Most pedig, hogy nem fogja megzavarni a koncertet időről időre, hogy valaki bekiabálja, hogy Sweet Child O Mine, el se tudom képzelni, mekkora show lesz. Meg kell őket nézni, nagyon megérdemlik.
InStart II Walking Papers (USA) I Alva
2019.06.21 • Instant
Június 22-én Múzeumok Éjszakája, ami amellett, hogy a múzeumlátogatók egyik legjobb időtöltése minden évben, nagyon jó kis kiegészítő programokat is hoz. Szombaton éjszaka így a Petőfi Irodalmi Múzeumban az Esti Kornél koncertezik, ami után ráadásul Silent Disco lesz egy múzeumban(!), ilyen programokat pedig nem éri meg kihagyni, nem túl gyakoriak.
Esti Kornél // Múzeumok Éjszakája a PIM-ben
2019.06.22 • Petőfi Irodalmi Múzeum
A sok minden mellett se feledkezzetek meg arról, hogy kedden 18 órától Facebookon jön a Fű alatt első évadának utolsó része Virág Levivel, The California Nightmares énekes-gitárosával, középiskolai zenei életről, feltörekvő szörfös hullámról, meg Ausztráliáról. Az adás utána Youtube-on is visszanézhető, amihez érdemes feliratkozni a csatornánkra.
Fű alatt #12 – Virág Levi (The California Nightmares)
Music event in Budapest, Hungary by Ígéretes titánok and The California Nightmares on Tuesday, June 18 2019
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!