Egy nem hagyományos kliptől a tízperces idődrogozásig – 7alatt

Lassan célegyenesbe érkezik 2020. Év vége felé pedig gyakrabban jönnek merengősebb nyugizenék – ezt tűnik igazolni a mostani újdonságok válogatásunk is.


Új hét, új 7alatt. Ugyan nem minden friss zene nyugis, de merengőnek tuti mind jó!


Kezdjük talán a legkeményebbel, a Run Over Dogs friss dalával. A Wish You Were Gone klipje képileg pont annyira zaklatott, mint amennyire visszatekintve majd erről az évről beszélni fogunk. Emellett egy elképesztően baromi személyes vallomás is egyben. Nem mellesleg egy új lemez első futára, amit meghallgatva csak arra vágyik az ember, hogy még-még-még! A klipet a zenekar producere, Nové Soma rendezte, Nagy Balázs, Hlavay Bence, Lippai Balázs és Erhardt Domonkos közreműködésével. Ha szeretnétek elolvasni Czeglédi Szasza vallomását, azt ITT megtehetitek. Mi meg kurvára várjuk jövő februárban a teljes anyagot!

Run Over Dogs – Wish You Were Gone

Új dallal rukkolt elő a Konyha. Szepesi Matyiék pedig hozzák a szokásos agyalós formát. A zenekar dalaiban – még ha azok a padlóról indítanak – mindig van valami pozitív üzenet, ami amolyan fogódzóként a legpocsékabb pillanatban is fel tudja dobni az embert. A Mire vársz? is ebbe a sorba illik, az olykor keserédesbe hajló sorok között ott settenkedik egy huncut kikacsintás, reménysugár, bármi, amivel a klip végére érve úgy érezhetjük, minden megpróbáltatás ellenére baromi jó ezen a világon szuszogni! A klipet Balázs Soma rendezte Szombath Máté és Tóth Glória Jáde közreműködésével, a dalt Toldi Miklós mixelte, producerelte, a mastering pedig Szabó Szebasztian keze munkáját dicséri.

Konyha – Mire vársz? (OFFICIAL VIDEO)

A harmadik felvonásra itt a pécsi Cedar Knoll teljes lemeze. Nyugizene, ám piszkosul be tud szippantani a hangulata. Merengés, agyalás, és 38 perc totál kikapcs a Fringes tizenegy száma. Számomra az elmúlt napok abszolút kedvence ez a korong. Nagyon megéri rommá hallgatnotok nektek is. Sok szeretgetés jár a zenekarnak!


Kevés olyan zenekar van, amelyiknek egy-egy dalához annyi emlék villan be az éjszakából, fesztiválokról vagy akár repülőutakról, mint a colorStar. Mindig csíptem a különutasságukat, és azt, hogy simán bevállalnak akár tízperces számokat is, ahogy tették ezt a legújabb szerzeményükkel. A fasza kis vizuállal felturbózott Time Is The Drug egy lüktető utazás, mint megannyi korábbi daluk. Míg azonban robogunk a pszí-óceánban, valahogy a befelé figyelést, lélekbe nézést is felerősíti a dal. Ha nem lenne, az ami, akkor mondanám, élőben pörögjetek rá, de nyilván, ami késik, nem múlik majd, és egyszer ezt a trekket is meghallgathatjuk egy koncerten!

colorStar – Time Is The Drug (Official Lyric Video)

A végére maradt még két, egy hétnél picit régebbi anyag, amikre azért érdemes felhívni a hallgatózni vágyók figyelmét. Az első a Paperdeer Gazsiafter című minimál tripje. Igazából semmit nem kell tenni, ha kattogni akartok egy kicsit, mint felpattintani a dalt. Igazi ‘nomen est omen’ szerzemény.

Paperdeer – Gazsiafter

A másik egy teljes korong. A Murielből és a Kodachrome-ból is ismert Jobbágy Bence akusztikus projektje, a Bence kalandjainak Tengerek című lemeze egy kellemes unplugged utazás, benne pl. az egyik kedvenc Kispál-számom feldolgozásával.

A Bence kalandjai – Tengerek (Full Album)

Ezek voltak a legfrissebb újdonságok az elmúlt időszakból, de ne felejtsétek, december 8-án kedden egy újabb Fű alatt is érkezik, amiben Rolek, Vitáris Ivánt faggatja az Ivan & The Parazol új dalairól, a zenekar érkező lemezéről, a karanténtálib időszakról, a zeneipari kilátásokról és többek között a raktárkoncertekről is beszélgetnek majd. Addig is csak jókat hallgassatok!

Fű alatt #44 – Vitáris Iván

Music event in Budapest, Hungary by Ígéretes titánok on Tuesday, December 8 2020


Csak jókat, hallgassatok magyarokat! Titánok Spotify-ért ide kattintsatok!


Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland