Bólogatunk a hűvös tengerig – 7alatt

A friss 7alattban olyan dolgokat pótolunk, a klubban táncolástól, az éjszakai autós tripen át, a napfényben bólogatásig, amiket már nagyon hiányol a szervezet.

Vannak azok, akiknek az élőzenéből az ugrálások, a pogó, a tánc hiányzik. Én is fél karom adnám ezekért az élményekért, de még jobban azért a nyári estéért, ahol egy tetszőleges itallal oltom a szomjam, a mellettem állókkal pedig sorra érkező képzeletbeli labdákat próbálunk elfejelni.


A bólogatás hiányára nyújtott megoldást Heilig Tomi, akit a Punnany Massif, Speiz boiz, Solqlap, és sok egyéb hip-hop vonalon mozgó projektből ismerhetünk. A Sketch Tape, Vol. 1., ami a nevéből nem meglepő módon az első beattape, amit szállított nekünk Tomi, úgy rántja 20 perc alatt össze a nyakadban az izmokat, hogy utána három napig csak csípőből tudsz majd fordulni.


The Anahit sztahanovi tempót diktálva szállítja az új dalokat, az október végén megjelent lemezük óta már a negyedik single-el jelentkeztek április 15-én.


A 2070 a zenekartól megszokotthoz képest egy már-már vidám, uptempós, klubhangulatú dal. Jöhet hozzá a Lotfi Begi remix, szórakoztató lesz nézni, ahogy megőrülnek majd érte a khmm, az emberek. Az a perkusszív refrén énektéma mellesleg olyan mélyen égett a fülembe, hogy azt nehéz lesz egy ideig onnan kiverni.


A 2070-el egy napon érkezett meg a Fiúk legújabb dala is, Ezt most rád címmel. A Fiúk továbbra is nagyon szépen táncolnak azon a vonalon, amit az underground rendőrség figyel, hogy ha valaki átlépné egyből észrevegyék, és számon kérjék rajta. Zenei Röszke.


Az Ezt most rád, bárki bárhova is sorolja, egy igényes, zeneileg nagyon jó megoldásokkal telelévő dal, ami, bár nagyon könnyen csúszhatna el a szavakon, szerencsére a szövegek továbbra sem a “Szevasz már, baba várj, ne menj még, mindegy, lesz majd valahogy” vonalon mozognak. A szövegérzékeny füleknek a Fiúk sorairól sok minden, de nem a rossz értelemben használt rádió pop jelző juthat eszükbe.


A végére pedig jöjjön egy friss bemutatkozás. A Cabrio Cat (funfact: azért követtem be a zenekart, mert milyen jó már ez a név) Dékány Anett és Papp Dávid (Middlemist Red) duója, a bemutatkozó, Neon Drive EP-jük pedig pontosan annyira szintipop, amennyire azt a címéből gondolni lehet.


Egy kabrióban közeledünk, egy sötét éjszaka a hűvös tengerhez. Nagyjából így tudnám egy mondatban összefoglalni az egyszerre dark, mégis nagyon kellemes hangulatát az EP-nek.


Az Open Music Channel srácai folyamatosan friss, élő koncerteket szállítanak nekünk, amik nélkül, nehezebb lett volna kihúzni az utóbbi időszakot, reméljük ezt már mondani sem kell senkinek! Ez viszont nincs ingyen, és mivel Penke barátom legutóbb olyan szépen összeszedte mit tudsz tenni, plagizálásom teljes tudatába másolom a végére ezt, és köszönöm meg neked az OMC nevében, ha segíted őket:


“Ha teheted mindenképp támogasd őket anyagilag, akár a koncertek alatt a Twitch-en keresztül (ebből egyébként az előadók is részesülnek) vagy a Patreon oldalukon, vagy bárhogy, ahogy segíteni tudod őket. Nagyon fontos munkát végeznek, kár lenne, ha nem tudnák tovább csinálni.”

Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Bodó Bence