Hullámzó érzelmek, üveghegyes koncerteken – 7alatt

A nyitás örömhíre óta keveset jelentkeztünk, hacsak tehetjük koncerten vagyunk, de most a friss zenék mellé be is pótoljuk, azt ami kimaradt. Újra 7alatt.


Ha pedig ti is koncertre mennétek, akkor siessetek, még odaértek a ma esti Solére és Brenka közös bulira, az A38 Hajóra, ahol Solére biztosan előadja majd a legújabb dalát. Az Üveghegy péntek óta pöröghet mindenkinél, ami meglepően más, mint Zsófi eddigi dalai.

A modern R&B trapes oldalába nézhetünk bele, kevésbé melankolikus hangszerelésű a szám, mint az korábbiak, élőben biztos vagyok benne, hogy ez megmozgatja még a fáradt testeket is.

Solére – Üveghegy (Official Music Video)


Ahogy ígértem olyan dalokról is lesz szó, amik nem az elmúlt napokban jöttek ki, de ha nem tennék említést róluk Dante kinyitná nekem a tizedik kört.


Ilyen például aZorka új dala, a Hullámzik, aminek rengeteg érdeme van, de az egyik legnagyobb, hogy a “hullámzik” és “Balaton” szavak nem közvetlenül egymást követik. Az egész szöveg csodálatos képekkel operál, zeneileg pedig nagyon elvált a Pont Elég világától. Ezt nem csak amiatt gondolom jónak, mert a személyes preferenciáim ebbe a stílusba húznak, hanem amiatt is, mert Dorottya hangja sokkal inkább a saját hangszínén szólal meg, egyszerre lett természetesebb és különlegesebb az egész.


Remélem aZorka projekt ezen a hangulaton fog tovább építkezni, mert így nem csak egy jó énekesnő, nagyon jó szövegíró, hanem tényleg egy egyedi, különleges produkció nőhet ebből ki.

aZorka – Hullámzik (Hivatalos videoklip)


A legmagyarabb ír/legírebb magyar O’SULLIVAN is második dalával jelentkezett, amihez ráadásul egy szuper videoklip is készült Ohnody rendezésében. A Dig Gold az első, Little Birdhöz képest egy sokkal közelebb engedő szám, O’Sullivan minden rezgését érezni benne, és bár nem a nyári forróságra és a nagy partykra íródott trekk, de annak a másnapján mindenképp jól el lehet benne süppedni.

O’SULLIVAN – Dig Gold (Official Video)


Ha viszont valaki az előtte lévő estét is szeretné feltölteni, annak jön most két szintén régebbi ajánlat.


A Borozós nem okoz csalódást, annak, aki ismeri a Góbé zenekart. Aki pedig nem, annak elmondom, hogy egy jó hangulatú, igazi NÓTA, abból a fajtából, aminek nagyon megörülsz, ha melletted elkezdik játszani, és nem abból, na hát tudjátok.


Vagy, ahogy a srácok összefoglalták a videó alatt:
Bor, román ritka legényes, reggae, somogyi borivó nóta. Egészség!

Góbé – Borozós


Ha pedig már beboroztunk és kiugráltuk magunkat, de még nem kerültünk be a másnapos melankóliába, akkor a kettő közt, csak egy kellemesen pörgős, de mégis egész kattogós szettre vágyhatunk.


A Freakin’ Disco ebben a legerősebb, biztos, hogy hétvégén a Bánkitó színpadán is megmutatják ezt, de ha nem akarunk addig várni, akkor érdemes meghallgatni a Fekete Árnyék dalukat, amit Walters Lilivel kiegészülve hoztak létre.


Alapból is érdekes a srácoktól, hogy ennyire vokális zenét készítenek, az pedig, hogy ez egy Zalatnay Sarolta feldolgozás csak tovább fokozza ezt az érzést.


Ezek mellett az Űrpiknik, aminek ez a reklámzenéje egy egészen értelmezhető történet, egy űrlényről, aki azért jön a földre, hogy megmentse Cinit. Semmi baj, én se értem miről van szó, de majd ha megnézzük a filmet biztos kitisztul a kép, addig pedig a pöröghet ez az iszonyatosan erős trekk.

Űrpiknik OST – Freakin’ Disco feat. Walters Lili – Fekete Árnyék


A koncertek ajánlásával továbbra is óvatosan bánok, mivel annyi lehetőség van hirtelen, hogy én is kialvatlan vagyok 3 hete, ráadásul indul a fesztiválszezon, hétvégén a korábban már említett Bánkitó Fesztiválon örülhet egymásnak minden fesztiválozó.


Menjetek mindenfelé, támogassátok a zenészeket, a szakmát, és élvezzétek ki, hogy végre megint élőben játszanak nektek emberek!

Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Bodó Bence