Utópia robotoknak és vibe átmentés – 7alatt

Ismét itt a nyári szezon alatt havivá ritkult heti rovatunk, a 7alatt. Most is azokat az új zenéket nézzük meg, amikről nem beszéltünk, pedig kellett volna.


Ilyen például a Mörk új dala, ami még július legvégén jelent meg. A Like a Bird úgy harangoz be egy lemezt, hogy igazából az csak novemberben jelenik meg, addig pedig havonta kapunk egy új dalt a srácoktól.


A Like a Bird még a Mörk univerzumában is egészen újat hoz, erősen meghatározza az egész dalt a szitár-gitár (vagy hívják bárhogyan is) bekerülése a hangszerparkba. Nem csak mint plusz hangszer jelent meg, hanem például Zentai Márk éneklésén is érezhetően csavart egyet.


Azért ez a legjobb Mörk dal, mert ebben érződik egyértelműen, hogy mi az, amit hibátlanul csinálnak. Megint kipróbáltak valami teljesen újat, és persze megint nagyon jól sült el, ez a bátor kísérletezés maga a Mörk. De nyugi, természetesen ahogy minden rendes pop dalhoz illik, ebben is van egy szitár szóló.


Július végén maradva, érdemes csekkolni az Imitation új anyagát, amit Kaltenecker Zsolttal együtt hoztak létre. Az AI’s Daydream-re nagyon nehéz jobb megfogalmazást találni, attól, amivel az egyik kommentelő élt:
“Olyan, mintha a Tool napos oldala lenne”


Az egész dal kicsit olyan, a videó pedig ehhez még jobban hozzátesz, mintha kilépnénk a robotok miatt rettegett disztópiából, és már csak az utána lévő fázisba érkeznénk. Egy utópia a robotoknak, nekünk pedig iszonyat ijesztő a maga boldogságában.


A Berillom and the Doom nem az ország legtermékenyebb zenekara, ha végig görgeted a diszkográfiájukat Spotifyon, azért nem fog az ujjad teljesen elfáradni. A zenekar sokkal inkább akkor jelentkezik, amikor annak van értelme, mint például most, az új EP-jükkel, ami az In The Heart of the World Logic Never Forgives címet kapta.


A 19 perc rock zúzásában teljesen szürreálisan érzed magad, szüntelenül kavarog a fejed, egy olyan utazás, ami bár jó esik, de azért nem vagy benne biztos, hogy hová tart. Olyan az egész, mint a Hypersea videoklipje, pontosan azt kapjuk, amit a vizuális illusztráció alapján várunk.


A végére pedig engedném, hogy egy kicsit a pumpálós elektronika felé is kikacsintsunk, a napi mozgásadagot AnnaElza Don’t Say Fuck Carma című dalával biztosíthatja mindenki magának.


Mivel az elektronikus zenében tőlem csak sokkal jártasabb emberek vannak, emiatt nem bocsátkoznék abba, hogy megpróbáljak nagyon nagy megfejtéseket írni a dalról. A legfontosabb tényező úgyis az, hogy elindítja a fejedet, és még a kanapédon ülve is kellemeset kattoghatsz rá.


Ha pedig nem a kanapén szeretnél táncolni, akkor továbbra is azt javaslom, hogy járj el annyi helyre amennyire csak tudsz, mindenféle különleges ajánló nélkül.


Újraindult az élet koncertek tekintetében már a Dürer Kertben és a Pontoonon is. Mind a kettőnek szerencsére sikerült megragadni azt a hangulatot az új hellyel, ami miatt a régieket is szerettük és nem csak újranyitás, de vide átmentés is történt.


De a Budapest Park, Barba Negra is a szokásos nyári felhozatalával büszkélkedik, a Központ, és a Toldi pedig kifejezetten erős hangulatú bulikkal vár mindenkit. Ezek csak azok a helyszínek a teljesség igénye nélkül, amiket biztosan merek ajánlani, mert a (reméljük) poszt-covid időszakban is hibátlanul működnek.


Ha pedig kedvet kaptatok és szeretnétek további magyar dalokat hallgatni, KATT a Titánok Spotify-ra! Csak jókat mutatunk!

Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Bodó Bence