7alatt – Kedvenceink a Campuson, avagy ismét nyakunkon az alföldi Coachella :)

A héten két fesztiválon is érdekeltek leszünk, ebből előbb Debrecenben robbannak be a hangfalak, ahol Az év dala 2018-as győztesünk, Balogh Borka is fellép.


Hamarosan elérkezik az időszak, amikor pár napra mindenki picit debreceni egyetemistának érezheti magát. Július 17-én, szerdán kezdődik az alföldi Coachella, azaz a Campus Fesztivál, a szervezők pedig idén is kitettek magukért, így headlinerként a Limp Bizkit gördul be a Nagyerdőbe. És ugyan engem sosem kapott el igazán az őket körülvevő hájp, a kilencvenes évek ikonikus nu-metal bandája biztosan akkorát robbant majd szombat 22:30-kor, hogy az Arany Bikáig lehet hallani. De kifejezetten menő kuriózum lesz a dél-afrikai Alice Phoebe Lou is.


Amúgy két okból és tudunk erősen kötődni a Campushoz. Egyrészt Balogh Rolek főszerk úr is a városból indult, és azóta is lelkes Szívtipró (erről tavaly sikerült minden kétséget kizáróan megbizonyosodnom, amikor egy hazai fesztivál VIP-jében pár korty itóka után „összefutottunk” Dzsudzsák Balázzsal). Ennél mindenképpen fontosabb infó, hogy a 2018-as Az év dala versenyünk győztese, Balogh Borka többek között épp egy Campus fellépéssel lett gazdagabb. A holland bázisú magyar énekes a fesztivál zárónapján, július 20-án lép fel, Nektek pedig a WOW Hungary pódium elé kell tántorognotok 22:15-re, ha az év underground felfedezettjét lesnétek meg, hangozzék bármily paradox módon ez.


Borka egymaga el tudna vinni egy egész fesztivált, de szerencsére erre semmi szükség, négy napnyi debrecenkedésbe nagyon fasza kis koncertek is beleférnek.

Borka Balogh – Savior Needed [Live @The Recordingshack]

GET SAVIOR NEEDED NOW: http://gns.io/SaviorNeeded Spotify: https://spoti.fi/2PgD6Uq iTunes: https://apple.co/2IpeYhC Borka Balogh performs new single ”Savior Needed” from her upcoming album live in the Recordingshack, Netherlands.

Szerdán, július 17-én például szintén egy Titánok felfedezett, a ‘15-ös Az év dala győztes Deep Glaze rántja össze a torzítókat és effektparkokat az Atomerőmű Fénytorony Pódiumnál, ami azért hangzik inkább egy random generált capchának, mint egy fesztivál színpadjának. Este hétkor kezdenek a srácok, ami tök jó, mert akkor még világos van. Aztán az első/második kijózanodás után irány a Hangfoglaló színpad, mert 22:45-kor az együttműködéseket a szólóprojektjére cserélő Hegyi Dóri, azaz OHNODY mutathatja meg, hogy a Belaun túl is van élet.


Közvetlenül utána (ez a gyakorlatban éjfelet jelent) pedig a szárnyait bontogató kib*szó Carson Coma veszi át a terepet. Imádom bennük, hogy olyan zenét játszanak, amit kb. a nagyszüleik hallgattak, miközben ők maguk közelebb vannak az érettségihez mint a prosztatagyulladáshoz, és ráadásul van egy Song about my Grandma című számuk, szóval ez tényleg tök vicces

Carson Coma – Song About My Grandma

Facebook: http://www.fb.com/carsoncoma Instagram: http://instagram.com/carsoncoma Április 25-én megjelent a Carson Coma első nagylemeze, a ‘Corduroy Club’. A ‘Song About My Grandma’ az album első száma, igaz történet alapján íródott – ehhez készült a zenekar második videóklipje. A mozgókép hűen tükrözi a zenekar vidám, élettel teli attitűdjét, mely Komróczki Diána és Lippai Balázs koncepciója alapján lát most napvilágot.

A Debrecen Arénát nem kell bemutatni, megteszi azt a Tippmixpro.


Csütörtökön itt lép fel az a The Grenma, ami sok év szünet (vagy annak tűnő csönd) után idén újra koncertezik. Szalay Csongiék 2009-es, Nincsen minden rendben albuma ráadásul az első saját pénzemen megvásárolt CD-m volt, a tizenöt éves punkrocker énem most visítozik, és Campus napijegyet követel. A Pepsi Music Hall viszont az én ifjúkorom helyett a mai magyar tinik bálványát szállítja le este tízre.


A trash(?) rapper(?) Krúbiról legutóbb Tommy Cash kapcsán írtam, akkor férfiasan bevallottam, hogy életemben nem hallottam még ezt a nevet. Azóta már ha látom, akkor legalább felismerem, de még mindig nem értem, hogy ő mitől híres.

Dé:Nash – Keresztes Hadjárat 2019 ft. Krúbi

Kalandjaink délen, melyeket évek múltán általános iskolai turnénk során adunk elő, jórészt elsősöknek. https://lnk.to/kereszteshadjarat2019 Facebook: https://www.facebook.com/denashofficial/ Instagram: https://www.instagram.com/denashofficial/ Beat: Fehéregyensúly Szöveg: Krúbi, Dé:Nash ——————————————————————————- Dalszöveg / Lyrics Dé:Nash: Uram, áldd most meg a küldetésünk ámen Add, hogy ne élje túl aki ellenáll, nem! Magyar föld lesz Jeruzsálem Atya Fiú Szentlélek nevében ámen!

Ha épp ráértek, nézzetek már el a bulijára, mert akkor valószínűleg tudni fogjátok, hogy mitől híres. Extrémebb arcoknak viszont az OTP Bank Házibuli Színpada biztosít egy zseniálisan szürreális élményt. Este tíztől kezdődően hajnali háromig a következő előadók követik egymást az alábbi sorrendben: AK26 – Zoltán Erika – Dévényi Tibi bácsi – Tőtöttcigi. Egyrészt kiváló családi program, hiszen mind a kamaszok, mind pedig az X Generáció tagjai megszólítva érezhetik magukat, de ezt a tripet kalandoroknak/ínyenceknek kb. kötelező átélni.


Pénteken a Hell Nagyszínpadon negyed hétkor a program szerint ByeAlex & Sleep lép fel, ami vagy Márta Alex új duo-projektje egy ismeretlen Sleep nevű valakivel, vagy valójában ez egy ByeAlex és a Slepp koncert lesz, csak pont azt a fülbesúgdosós játékot játszották, és ez jött ki a végén. Ha esetleg a koncert elején eljátsszák az összes kedvenc számod, simán átérsz a Hangfoglaló Színpadra, hogy a 19:10-kor kezdődő IDEGEN-t is csekkold. Ők azon a magyaralter vonalon mozognak amin kb. a 30Y vagy a Vad Fruttik, de még nem mainstream, szóval nagyon menő leszel, ha már most megszereted őket.


A Debrecen Aréna (amit amúgy a Tippmixpro mutat be) pénteki programjának koncepciója valószínűleg a „Rockistenek Találkozója” lehetett, legalábbis erre tudok következtetni abból, hogy délután négykor* (!) Prosectura, majd hajnal kettőig bezárólag Auróra Dog Eat DogLord Depresszió Zorall, szóval keresd meg a kedvenc együtteses pólód, hátán a turné állomásaival, aztán zúzzon az a mosh pit.

Dog Eat Dog No Fronts

Dog Eat Dog No Fronts More at http://www.dogeatdog.nl/videos

Ha sikeresen túlélted idáig, és maradt még pénzed/energiád/hangod/méltóságod folytatni, akkor a már említett Borka koncertjén kívül hobbi-keltáknak és alkoholista egyetemistáknak tudom ajánlani a 23:00-kor kezdődő Paddy and the Rats bulit – amit ezúttal is kedves barátunk, Csobi hangosít, másrészt ugye a fővárosból már a banda nevét is más szemmel tudjuk vizsgálni, harmadrészt én nagyon hálás vagyok a srácoknak, hogy magyarként is van lehetőségem átélni az igazi ír kocsmapunk hangulatot, nektek ehhez a HELL Nagyszínpadot kell majd felkeresni. Aztán hajnali kettőkor (ami ugye már vasárnap) menjetek bulizni Tesco Discora, mert az tuti eltart addig, hogy az első vonattal már haza tudjatok menni.


A koncerteken kívül természetesen egyéb programokat is érdemes követni, lesznek színházi előadások, slammerek, stand-uposok, úgyhogy lesz lehetőség természetesen minőségi magaskultúra fogyasztására is.


Süli András fesztiváligazgató egyébként korábban a vendégünk volt a Fű alatt hetedik adásában, és alaposan kifaggattuk a fesztiválról. Szóval, ha még nem volt elég a Campusból, itt mindent megtudhattok 🙂

Fű alatt #7 – Süli András (Campus Fesztivál)

Az Ígéretes titánok underground zenei kibeszélője © Balogh Roland műsorvezető vendége Süli András, a debreceni Campus Fesztivál programigazgatója Videó, vágás, utómunka: Balsay Dorina Intro * Kijube – Storm Zene: Garamvölgyi Zsolt Dobok, keverés, animáció: Sándorfi Viktor Műsorlogó: Rádai Péter Vendégelőadó: Platon Karataev (by Sofar Debrecen) [https://youtu.be/vAfByQjwa84] Honlap: http://igeretestitanok.hu Facebook: https://facebook.com/igeretestitanok Instagram: https://instagram.com/promising_titans

*Ja, és nagyon fontos: A napon sörözni nagyon veszélyes dolog, úgyhogy csak óvatosan!!!


További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Penke Bence