7alatt – Eklektika és őrült utazások a járvány sújtotta rettegő glóbusz testén

Szokás szerint rendhagyó dolgokkal jövünk e heti ajánlónkban. Az új cuccokban egy dolog közös: zseniálisan agyamentek! Új hallgatnivalók és koncertajánlónk!


Már megint az elején csalunk, az első cucc ugyanis nem kifejezetten új zene, mint inkább egy remek buli, aminek egyik résztvevője az egykor velünk évszázadokig közös alkolban evező, Zrínyiek, Frangepánok és Korbáviaiak vadregényes tájairól érkezik.


Horvátország egyik – értsd jól, bizarrul – legfurcsább zenekara, a Siene érkezik Budapestre hamarosan, nem is először. A név valójában egy folyton változó-alakuló projektet, pontosabban az énekes-gitáros Ivan Ščapec és Dimitrij Petrović dobos duóját takarja. Zenei világukban keveredik a freak-folk, az indie-alter rock és neo-punkos elemek, amikkel sötét, beteges, néhol ijesztő vagy bizarr hangulatokat festenek fel. Erre iszonyú jól rájátszanak a klipeikkel, első nagy dobásuk a Šilo-hoz készült, zseniálisan összerakott stop motion kisfilm, amitől forgolódtam párszor éjszaka.


Legutóbbi, második nagylemezük májusban jelent meg 22 címmel, és hogy-hogy nem, ehhez is készült egy videó, az indító Nebo c. dalhoz. A babiloni építkezési vállalatot is megidéző klip, ahogy sugallja, zeneileg is sokrétű, és karcol, mint a rosszul csiszolt tégla. Ez az album már erőteljesebben hoz noise rock és trip hop elemeket is, de semmit nem veszített karcos neo-punkos ízéből és freak-folkos felhangjaiból. Ezzel az anyaggal érkeznek újra Budapestre, ezúttal március 12-én a Három hollóban játszanak majd a Feed the Mogul, a The Royal Freak Out és a Woodstock Barbie társaságában. Arcleszakítós feszteste, ne hagyjátok ki!

Seine – Nebo

First single from the new Seine album ’22’. https://seine.bandcamp.com/album/22 Spotify: https://spoti.fi/2J6z3K5 Deezer: http://bit.ly/2Vl3dzC iTunes/AppleM…

Ha március, akkor lassan biztosra vehetjük, hogy Magyarország szerintük egyik legizgibb chill-elektro előadója, dalszerzője, SPNT előrukkol valamivel. Nos, idén sincs ez másképp, közel egy évvel a tavaly nálunk debütáló EP2. után itt a találó EP3. ÉS ha lelkendeztünk, hogy a második kislemez mennyire jó hangulatokat talált el, akkor ez a hármadik felvonás, ha lehet, még jobban hat – főleg, hogy a végén kapunk még grátiszba egy kis Szárnyas fejvadász hangulatot!


Már korábban is sokszor úgy gondoltam, hogy Huszár Ákos maga a Café del Mar magyar reinkarnációja, ám erről igazán ez a most kijött ötszámos anyag győzött meg. A csávó tuti levesz mindenkit a lábáról, aki kicsit is csípi az ellazulós, tengerparti, láblógatós José Padilla-vonalat. Ez az ismét a Pluto Sound gondozásában megjelent új EP pedig abban is megerősített, amit szintén többször írtam már, hogy SPNT sokkal, de sokkal többre lenne hivatott, mint amiben jelenleg leledzik. Sokkal többeknek kellene ismernie, és sokkal jobban fel kéne futtatni! Azt hiszem, aki meghallgatja Ákos új lemezét, (remélhetőleg) egyetért velem.

SPNT – EP3. (PLT039) – YouTube

SPNT – EP3. (PLT039) out on PLUTO Sound https://www.instagram.com/akos.huszar/ https://www.facebook.com/SsPpNnTt/ https://soundcloud.com/spnt-spnt/ https://d…

Harmadikként itt a THe pUnch vadiúj, MMXX – Virtual Sorcery címre hallgató kétszámos EP-je. Más előjellel, de kb. SPNT-hez hasonlóan, első hallgatásra annyi villant be: aztakurvaélet! Ha látomásból osztanak díjakat, akkor a banda tuti befutó. Külön élvezetes, ahogy végigviszik a hallgatót a 9 és fél perces Scarlet Circle c. számon. Egyrészt, nem tűnik fel, hogy milyen hosszú, másrészt pedig, maga a trip annyira beszippant, hogy semmi másra nem akarok koncentrálni.


Arra persze még kíváncsi lennék, hogy ez a szuggesztív hatás klip nélkül, önmagában csak a zenével működne-e, mert bevallom, az összehatást csak a videóval együtt élveztem még végig. Az élményből még az sem von le egy hangyafasznyit sem, hogy néha mintha be-becsúszna egy-egy aprócska kis hamis hang. Az az utazásélmény, amit kínálnak, parádés. Mondanám, megváltás a léleknek így globális világjárvány idején, de inkább fukarkodnék a sok dícsérettel.


Ha pedig kedvet kaptok, akkor ugyan április 3-án, de elkaphatjátok a zenekart a Robotban a nem kevésbé parádés két formáció, a Warshow és a Facebook-szűz (!) Keeymen társaságában!

MMXX – Virtual Sorcery – YouTube

null

Ha pedig koncertajánlók, akkor további három mókát ajánlunk nektek az előttünk álló hétre:


Március 11-én, szerdán este egy jó Ivan & The Parazol? Asszem, ehhez semmiféle ajánlólevél nem kell. Egyszerűen csak menjetek el a Up4event.hu-ba, és érezzétek jól magatok! Ivánék vendége a holland DeWolff lesz.

Ivan & the Parazol / guest: DeWolff (NL)

Up4event.hu | 2020.03.11.

A Mongooz and the Magnet is magáért beszél, a nálunk debütáló legújabb EP-jük után nem hiába neveztük őket tavaly Az év dala kiírásunkba is, ahol egészen az ezüstéremig jutottak. A lényeg, ezúttal március 13-án pénteken az Instant-Fogas komplexumban tudjátok elkapni őket egy koncert erejéig. Mást nem is lehet hozzáfűzni, mint: „Hey Boy”!

Mongooz and the Magnet: Fireball // Instant

Instant-Fogas | 2020.03.13.

Utoljára, ám nem utolsó sorban, egy nappal a márciusi ifjak előtt, 14-én szombaton a Babicskába érdemes ellesnetek, ahol, ha igaz az előzetes kiírás, a Cataflamingo tol majd el egy akusztikus szettet.

Cataflamingo akusztik /Babicska/

2020.03.14.

Ez volt hát az e heti adag. Ne feledjétek: csak jókat hallgassatok! És találkozzunk egy koncerten!


A cikknek a horvát Siene-ről szóló részét Décsy Eszter, míg a továbbiakat Balogh Roland írta.

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Décsy Eszter – Balogh Roland