Ez egy durva szóképzavar. De kifejtem, hogy végül is miért nem az. Rendhagyó dolgokhoz, rendhagyó megoldások kellenek. Publicisztika a Balaton Soundról.
A Balaton Soundról nincs olyan dolog, amit ne írtak volna már meg legalább egyszer. Nincs olyan aspektusa, árnyalata, amiről még egy bőrt lehúzhatnánk. Se pró, se kontra. És mégis, nincs az a magyarországi fesztivál, amit ekkora felhajtás előzne meg – többek között sajtóügyileg. Kész tömeghisztéria. Akadnak újságírók, akik minden fanyalgásuk ellenére tartalomtúladagolással, remegve várják a kezdő sípszót. A másik oldal meg arra feszül rá minden áldott alkalommal, hogy ez maga a fertő. Csupa nagybetűvel. Kloáka maxima. Ember legyen a talpán, aki igazságot tud tenni.
A legnagyobb poén azonban az, hogy nem is kell! Mert tök mindegy, hogyan csűrjük vagy csavarjuk – tudatmódosítóval vagy tök józanul: a Sound a legjobb fesztivál. S hogy miért?
Mert a Sound maga a drog!
Úgy viselkedik. S ezt mindenki érzi – ki lelkesedésből, ki hányingerből, de ott van a szájpadlása tetején. Mindenkinek van véleménye, még akkor is, ha sose vett részt egy lakossági VIP-veretésen sem. Olyan, mint az a film, amiről képtelen vagy levenni a szemed, és még akkor is nézed az ujjaid mögül, amikor egy vérgőzös jelenetnél eltakarod az arcod. Leginkább pedig olyan, mintha maga a jóságos Morpheus egymaga adná be egy ország teljes lakosságának (lásd Magyarországnak) a piros pirulát. Viszont, nagyon szeretném hangsúlyozni, ezt kéretik felelősséggel megélni! (Ami tudom, roppant nehéz, de ha nem törekszünk rá, akkor ott ette meg a fene!) Tessék helyi értéken kezelni, tessenek ésszel. Lyu nó!
Én például függő vagyok! Fesztiválfüggő. Ezt kb. 1995 óta tudom. Abban a pillanatban rájöttem, amint betettem a lábam az első ilyen jellegű rendezvényre. S drága szüleim, s immár hites feleségem a tanúi, hogy bizony nincs makulátlan fesztiválpedigrém, de egy dolgot megtanultam: helyi értéken kezelni minden szituációt. E nélkül nincs 23 évadnyi fesztszezon. Kéretik mindenki, kezelje önnön mivoltát. Hogy Antoine de Saint-Exupéryt idézzük: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” Pró és kontra. Magadért vagy felelős. Illetve azért, hogy például leülj a gyerekkel és elmondd, még brahiból se menj bele olyan szituba (se backstageben, se a rét közepén), amiből nem látod a végkifejletet. Ha ingyen volt a VIP-ek VIP-jének VIP-je, ha erre gyúrtál egész évben, akkor is. Ennyire egyszerű. A Sound Dante pokla és ifjabb Zrínyi Miklós téli hadjárata egyben. És pont attól valódi drog, hogy az ottlét motivációi az „ahány ház, annyi szokás” mentén mozognak.
Hogy a címre visszakanyarodjak, tavaly hatalmas sóhajok közepette mondtam a nagyszínpad sarkánál kedves fotós kollégámnak, Sinco mesternek, hogy: „Haver, ez lesz az utolsó Soundom. Tényleg! Soha többé nem jövök, mert nem ad már semmi újat, nem mellesleg, öreg vagyok már én ehhez.” S miközben minden évben elvettem valakinek a Sound-szüzességét (tavaly például épp a hivatkozott fotómágusét) azzal, hogy magammal ráncigáltam a fesztiválra, úgy voltam vele, idén már nincs értelme. Vége! Röhögtek is rajtam, hogy olyan Isten nincs, hogy ne menj. Én meg makacsul kitartottam, hogy DE! És erre kedves feleségem nemrég kérdi, hogy-hogy nem mész? Olyan nincs, menned kell! Ekkor pedig tényleg kijött belőlem a csőre töltött kuruckodás, egyúttal egy tizedmásodperc alatt a politikus. Irány Zamárdi! Merthogy:
A Sound „drogjellegéből ” fakadóan olyan, mint a politika: az ember mindig mást mond, mint amit csinál!
Tizenöt év politikai újságírás után egy ilyen szituációban értettem meg, a politikai kommunikáció lényegét. Miközben egész évben teli torokból üvöltöd: nem lesz megszorítás, addig a jövő évi költségvetésben más sincs, csak az! Egész évben mondod, dehogy megyek Soundra, aztán az első adandó alkalommal benyomod a legkeményebb hátraarcot. Fesztokráciában nyilván nem olyan nehéz, da akkor is adott a kérdés: mindezt miért? Nos, mert én speciel tökre szeretem a hangulatát, lövésem sincs miért. Ja, mert fesztiválfüggő vagyok. Ahogy mi mindnyájan azok vagyunk egy picit, még ha a lakossági diszkót sokan élből rühellik is. És a fesztivál pont erre játszik rá, képes egymástól totálisan eltérő arcokat is beszippantani. Kit az EDM iránti olthatatlan vágy, kit a VIP-ben smúzolás, kit meg az ide látogató külföldi csajok-pasik hoznak lázba. Tök mindegy, a lényeg ott akarnak lenni, miközben a kivül toporgók is osztják az észt. Marketing szempontból a legnyerőbb leosztás, ameddig a csapból is te folysz, pörög a potméter. Hogy egy bizonyos Tyler Durden nevű fiatalembert idézzek: „Amíg van szappan, mehet a tűzijáték!” Persze, lehet, nem ő mondta, de attól még ide passzol 😀
Szóval, világ fesztokratái, egyesüljetek! Csak ÉSSZEL!
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
