Hoppácska!!! A conutry zenészek énekelnek a legtöbbet a drogokról!

Kenterbe verik még a rappereket is! Ez derült ki egy friss, a témát alaposan kiveséző felmérésből, amelyben több mint egymillió szám szövegét vizsgálták át.

 

Még a kutatást készítő statisztikus szakértőket is meglepte a különféle függőségekkel szembeni küzdelemre fókuszáló szervezet, az Addiction elemzésének végeredménye: a country előadók szövegeiben találunk a legtöbb utalást a különféle droghasználatra. Ha a nagy számok törvényét nézzük, akkor az derült ki, hogy 1,6 ilyen említés jut egy country-dalra. A publikációt jegyző egyik szakember, Logan Freedman az amerikai Rolling Stone magazinnak arról beszélt, hogy ha kicsit részletesebben elemezzük ezeket a szövegeket, akkor az derült ki, hogy a country zenészek a különféle bódító, tudatmódosító szerek közül leginkább a fűhasználatot kultiválják. Ahogy egyébként szinte minden más stílus is: a zöld kb. a hivatkozások 30 százalékát uralja, míg az ezüstérmes a kokain lett 22 százalékkal, a partidrogok pedig csak a harmadik LSD és a negyedik legtöbbet hivatkozott legális gyógyszerek, „bogyók” után jönnek.

 

Hogy állt össze a statisztika?

Az Addiction a kutatáshoz a SongMeanings közösség internetes adatbázisát vette alapul, amely most 110 866 előadó mintegy 1,1 millió dalát tartalmazza. A kutatók az igen részletes keresési lehetőségek közül rengeteg drogfajta különböző nyelvi változatait, így egy-egy cucc szleng elnevezéseit is figyelték. A kábítószerek mellett egyébként a különféle legális szerek, így a nyugtatók előfordulását is vizsgálták. Az ezekből leszűrt adatokból készítették statisztikájukat nyolc különböző zenei stílusra – pop, rock, rap, elektronikus zene, folk, country, jazz és egyéb zene – lebontva. A felmérésbe ugyanakkor az alkoholfogyasztást nem vizsgálta, az arra utaló szövegek nem kerültek be a statisztikáikba.

 

No, ezek alapján az összemlítést tekintve talán a legmeglepőbb az, hogy a rap végzett az utolsó helyen. A country után ugyanis a folk, majd a pop, az elektronikus zene, a rock, az egyéb zene, a folk és csak utoljára a hiphop előadók szövegelnek a drogokról. Ez, már hogy ezek alapján a rapzenében emlegetik a cuccokat a legkevesebbszer, azért érdekes, mert ugye kb. mindenki meg van arról győződve, hogy a hiphop előadók kultiválják szövegeikben a leginkább a különféle tudatmódosító szereket. Ezek szerint azonban nem.

 

A szakértők ugyanakkor több fontos dologra is felhívták a figyelmet. Így például arra, ha előadókra lebontjuk, akkor bizony a rapperek gyorsan felugranak a lista élére, így például a fűhasználat említésének dobogóján a Kottonmouth Kings (344 előfordulás), The Game (125) és a Cypress Hill (124) trió végzett. De különféle „bogyók” kategóriában Eminem futott be első helyre 70 említéssel.

 

A teljes lista

 

: Kottonmouth Kings (344 előfordulás), The Game (125), Cypress Hill (124), Bone Thungs-n-Harmony (113) és Redman (109)

Kokain: Too Short (85), Lil Wayne (81), Eminem (78), Jay Z (75) és The Game (71)

Ecstasy: Tyga (72), Bone Thungs-n-Harmony (16), Queens of the Stone Age (15), Danny Brown (13) és Cedric Gervais (9)

LSD: Clouddead (50), Scout Niblett (40), Deep Puddle Dynamics (34), Aesop Rock (30) és Eminem (28)

Heroin: Kent (34), Kaizers Orchestra (32), Lars Winnerback (31), Insane Clown Posse (28) és The Game (22)

Speed: Method Man (47), Wu-Tang Clan (38), Eminem (33), I Set My Freinds on Fire (28) és Insane Clown Posse (27)

Gyógyszerek, „bogyók”: Eminem (70), Fauve (67), The Game (40), Van Morrison (39) és Lil Wyte (37)

 

Ezzel összefüggésben pedig arról is beszéltek, hogy ha utazás közben a hátsó ülésen velünk utazó gyereknek akarjuk bekapcsolni a rádiót, még mindig sanszosabb, hogy a hiphop dalokban fussunk droghasználatra utaló trágárságra, mintha country vagy jazz adót keresnénk neki. Az ok pedig elég prózai: nagyon sok country előadó magánkiadásban adja ki a dalait, s azokat a nagyobb rádiók szinte alig játsszák. (Mindentől függetlenül, ez valahogy ismerős!)

 

Freedman közben arra is felhívta a figyelmet, hogy a szövegértelmezés is sokszor félrevezető lehet: azaz, vannak olyan hallgatók, akik egy-egy kifejezésbe, mondatba droghasználatot vélnek felfedezni, míg akadnak olyanok, akik szerint csak a rosszmájúak látnak bele ilyesmit. No, jó, az ismerős, nem egy előadónak kellett már magyarázkodnia ilyesmik miatt, hogy „bocs, izé, nem is úgy gondoltuk, ez és az, itt és ott, nem is azt jelenti…”

 

S a végére álljon még itt egy igen fontos megjegyzés a zenészek védelmében: miközben az Egyesült Államokban 2002 és 2013 között 8,2 százalékkal emelkedett az illegális droghasználat, addig Freedman nyomatékosan megerősítette, hogy a dalszövegekben az ezzel kapcsolatos megjegyzések zuhanórepülést vettek az elmúlt években. „Bevallom, ezt nagyon nem gondoltam volna a kutatásunk előtt… de a zene, és minden fajta zene egyre ritkábban utal a drogozásra” – állapította meg a kutató.

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland