Asian Dub Foundation: „Ne foglalkozzatok a médiummal, csak adjátok magatokat!”

A fellépésük után egy villáminterjúra levadásztuk a zenekar szólógitáros frontemberét, Steve Savalét a Művészetek Völgyében. Migráció, brexit és britpop.

 

 

Több szempontból is érdekes volt elhozni a brit, ám alapjaiban indiai-pakisztáni gyökerekkel bíró – és mindezt a zenében, szövegben igen markánsan érzékeltető Asian Dub Foundationt az idei Művészetek Völgyére. A zenekar ugyanis épp az idén 25 éves, s legismertebb daluk, a Fortress Europe is immár másfél évtizedes, így sokan gondolhatják, a banda már túljutott a csúcsán. De nem. Sőt! Utoljára kb. jó egy évtizede láttam őket a színpadon, és ahhoz képest sokkal, de sokkal élőszagúbb volt a völgyes fellépésük.

 

Az ADF ugyanis egy elektróra, breakbeatre, dub stepre épülő szövegelős cucc volt az ezredfordulón, amit a zenekar elég rendesen megszórt indiai-pakisztáni fűszerrel, hangszerekkel. Így már ’98 táján az első pár ritmusból tudni lehetett, na, ez most az Asian Dub Foundation. Ehhez képest mára eljutottak oda, hogy szinte majdnem minden hangszeresen szól, a dubokból visszavettek rendesen, s inkább a gitárok dominálnak. Ez egy húsz éve ADF-őrültnek így fura lehet elsőre, de még véletlenül sem necc – igaz több mellettem álló, a bandával a beszélgetéseik alapján először találkozó nézőtől is azt hallottam: „Jó, jó, jól nyomják, de kicsit mintha minden számuk ugyanolyan lenne.” Már akinek! A váltás ugyanis egyértelműen jól áll a csapatnak, mert a dub stepes vonal ma már picit avíttként hatna. (Már akinek!)

 

Az Asian Dub Foundation akció közben /// Fotó: Boltresz Attila / Művészetek Völgye

 

Ha pedig az előbb említettem az egyébként a 2003-as Need for Speed: Underground számítógépes játék egyik húzó betétdalaként is ismert Fortress Europe c. slágerüket, akkor nem mehetünk el amellett, hogy bizonyos szempontból akutálisabb, mint valaha. A szám ugyanis a migrációról és az ebből fakadó beilleszkedési nehézségekről, frusztrációról – s egy bezárkozó Európáról – szól, méghozzá a másik oldalról nézve.

 

Persze a szöveg 2022-re vizionált világa bizonyos elemeiben továbbra is a tudományos-fantasztikus térfélen pattog, de a hangulat eléggé hajaz napjaink migrációs válságára. Még úgy is, ha tudjuk, hogy az Egyesült Királyság indiai, pakisztáni származású, sok esetben már másod-, vagy harmadgenerációs – tehát már brit földön született, brit állampolgársággal bíró – populációja az 1970-es évek vége óta ebben él, így számukra ez a dolog 2003-ban is legalább ennyire aktuális volt. Épp ezért izgalmas hallani, mit gondol minderről a másik oldal. (Miközben „ettől” az oldaltól meg nem egyszer megkapták, hogy rasszisták.)

 

 

Már csak ezért sem mehettünk el a kérdés mellett, főleg, mert az ADF karrierjének kezdetén nem a ködös Albionban, mint inkább a kontinentális Európában, Franciaországban mentek nagyot többek között az 1998-as Rafi’s Revenge című albumukkal. (Fúúúú, a lemezkezdő Naxalite mekkora dal, atyaég!) Kíváncsiak voltunk, hogy látta mindezt a formációhoz közvetlenül az alakulása után, 1994 év elején csatlakozó Steve Savale – aki, illetve az egész zenekar a koncert után, valamikor hajnal fél egykor állt rendelkezésünkre, amiért óriási pacsi innen is!

 

– Hogy vannak kivülálló zenészek az Egyesült Királyságban, s hogy mi annak érezzük-e magunkat? Igen. Egy rakás ilyen akad, különösen akkor, ha azt nézzük, a brit pop mindent vitt és visz – összegzett a szólógitáros/frontember. Szerinte ha nem abban a műfajban utazol, akkor kb. esélyed sincs tisztességesen labdába rúgni a szigetországban. Aztán nagy bánatomra azt is közölte, hogy neki személy szerint herótja van az Oasistől, s mindabból, ami a Gallagher-tesók egykori zenekara körül volt, s a mai napig is megy. (Itt nagyon elszomorodtam.)

 

Steve Savale /// Fotó: Boltresz Attila / Művészetek Völgye

 

Az egyébként Music of Resistance címmel az al-Dzsazírának egy hatrészes, az elnyomás és igazságtalanságok ellen a zenével felszólaló előadókról forgatott dokumentumfilm sorozat készítésében is részt vevő Savalénak a brexitről is elég lehangoló a véleménye. A britek uniós kilépőjének ugyanis zeneipari szempontból is elég fájdalmas utóhatásai lesznek, a vízummacerától a hangszerek vámadminisztrációjáig újra kismillió dologgal szivatják majd mind az oda igyekvő, mind az onnan az EU-ba érkező előadókat.  „Á, ne is mondd, a brexit egy elmebeteg ötlet, borzalmas, igazi katasztrófa” – véli a gitáros.

 

No, de hogy azért ne csak búsongjunk, a pár percünk végén még arra is kíváncsi voltam, szerinte ma egy veterán, rutinos zenésznek mit érdemes tanácsolnia a kezdő pályatársaknak? Mire figyeljenek oda az induló formációk, hogy ne vesszenek el az uniformizált óceánban? „Hú, hát, azt hiszem, talán a legfontosabb az, hogy legyetek őszinték. Ne érdekeljen, ki, mit gondol, és vár el. Egyszerűen adjátok magatok, és ne foglalkozzatok a médiummal, azzal, hogy a zenétek milyen úton jut el a közönséghez.” – zárta a villáminterjút Savale. S hogy egy nem rég eltávozott nagy zsurnaliszta pályatárs nyomvonalán haladjak, ezzel az összegzővel magam sem tudok mást, csak mélységesen egyet érteni, mert csodálom őket.

 

Aktarv8r, Ghetto Priest és Savale /// Fotó: Boltresz Attila / Művészetek Völgye

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland