Négy év után hoznak ki új anyagot Kögéék. A klasszikus gitáralapú és -centrikus zenéért rajongók számára a 3 számos Aena egy igazi felüdülés. Exkluzív premier!
Általában negatív felhangok tapadnak a „rossz helyen, rossz időben” kifejezéshez. Ettől függetlenül, úgy vélem, ezt a megállapítást pozitív értelemben is lehet használni. Az a helyzet ugyanis, hogy az Autopilot nálunk debütáló, Aena című EP-jére ez a megállapítás illik a legjobban, méghozzá a legpozitívabb értelemben.
Ki is fejtem, hogy miért, előljáróban annyit: az AP három dala egy kellemes kis 18 perc így a nyár kellős közepén, benne minden kellékkel, ami ma elengedhetetlen a klasszikus, gitáralapú és -centrikus zenéhez. Nem mellesleg, 4 év után az első új anyag, amit a zenekar kiad a kezéből.
Visszakanyarodva a kezdő megállapításomhoz: úgy képzelem, egy ideális világban, ahol minden a helyén van, az Autopilot egy Amerika középnyugati felében nonstop turnézó banda, amelyik minden másnap fellép egy nagyobb motoros klubban vagy valami útszéli csehóban 500-1500 ember előtt. Az AP simán és egyértelműen egy ízig-vérig amerikai road movies zenekar kellene, hogy legyen, a zenéjük egyértelműen ilyen közönségbe találna be, szerintem elég hatásosan.
Ami a rossz időt illeti, sokat diskuráltunk, disputáztunk, vitatkoztunk sokakkal azon, vajon milyen helyzetben, állapotban van a klasszikus gitárzene jelenkorunkban. Személyes véleményem, hogy a ’90-es évek alter-underground grunge/rock hullámának örvén a mocsokból letisztult, olykor oratóriumi gitárzene csúcsa a 2000-es évek első évtizede volt. Már ismert bandák, a világ tőlünk nyugatabbra eső felén óriási íveket futottak be a Green Daytől a Foo Fightersen át az Oasisig. Az Autopilotnak így ebben az értelemben, abban a ligában és korban lenne a helye, zenitje.
A tudományos fantasztikumot a hátunk mögött hagyva, a realitásokról szólva, riffekért és szólókért rajongó énemnek az Aena egy igazi felüdülés. Árnyék a tomboló hőségben. Ha nagyon politikailag inkorrekt szeretnék lenni, miközben csilliárdok égnek el aktuálipolitikailag is mémesedő, bizonyos tekintetben totálisan elértéktelenedő „díjakra”, meg zenei előadóművészeknek titulált mittomén kikre, addig „suttyomban” ilyen minőségi cuccok jönnek ki a sufniból. Külön pikáns, hogy a dalokat a premier miatt pont akkor hallgattam hosszú napokig, amikor pörgött az idei Glastonbury fesztivál, és miközben tökre élveztem a Royal Blood glastonos fellépését, azon gondolkodtam, hogy az AP simán befért volna elé a Pyramid Stage-en.
Aztán ilyenkor az is beficcen, hogy míg százezrek recskáznak „ki ez lány”-ra, addig ilyen fasza kis minőségi rockműhelyek működnek, mint a Kögéék Pinewood Studiója, ahol az AP-val már csak a tagok miatt is szimbiózisban elvannak olyan zenekarok, mint a The Royal Freak Out. Mindez pedig olyan, mintha kicsiben meglenne a saját kis Foo Fightersünk! Szóval, miközben nekiálltok hallgatni a lemezt, zárszóként még csak annyit írnék: minden szinten sokkal több figyelmet érdelmelnének ezek a zenekarok – a koncerttől a rádiós lejátszásokig –, mint ami jelenleg rájuk irányul!
Aki esetleg Youtube Musicon hallgatná a lemezt, IDE klikkeljen, aki meg Apple Musicon, az ERRE kattintson!
Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
123 Comments
Comments are closed.