A végítélet még sosem volt ennyire felemelő – Bastille-interjú

Már csak a Bastille koncertért is megérte idén leugrani Zamárdiba a Strand Fesztiválra, ahol egy picit ki is faggathattuk a srácokat a Doom Days turnéjukról.

A meló krémje, amikor nagy kedvencekkel pacsizhatunk – Chris „Woody” Wodd (b) és Will Farquarson a Bastille-ból 🙂


Szinte már hazajár hozzánk a brit elektropop koronázatlan királya, a Bastille. Immáron hat egymást követő évben lépett fel valamelyik fesztiválon Dan Smith és zenekara, három Sziget, egy VOLT és egy Strand után idén újra Zamárdi Nagyszínpadát vették birtokukba. Személyes küldetésemnek érzem, hogy a srácok összes magyarországi koncertjén ott legyek, ez sem volt kivétel, idén viszont volt lehetőségünk a koncert előtt Will Farquarson gitárossal, és Chris „Woody” Wood dobossal beszélgetni.


A csapat június 14-én, hosszas közösségi izgatás után adta ki új nagylemezét, a poszt-apokaliptikus házibuli sztoriját elmesélő Doom Dayst. Ahogy a korábbi albumokon, úgy a dalok itt is hasonló tematikával és motívum-készlettel dolgoznak, de míg a 2016-os Wild World valódi kétségbeesésről és világpolitikai eseményekről szólt, addig az idei anyag egyfajta belső menekülésről szól, állítja Woody. A baljós cím ellenére korántsem olyan „darkos” a lemez, mint mondjuk elődje.


– Azt hiszem, csak azért lett ennyire sötét, mert mi is öregebbek és fásultabbak vagyunk. De úgy gondolom, hogy a világ tényleg sokat változott, mióta megírtuk az első albumunkat, 2009-2010-ben. A multimédia, a közösségi média, az okostelefonok burjánzásának köszönhetően sokkal jobban ki vagy szolgáltatva a világ negatív dolgainak, megállás nélkül. Ez szűrődhetett át az alkotási folyamatba. De azért alapvetően elég vidám srácok vagyunk – egészíti ki társát Will.


Vidámságról pedig bőven tesznek tanúbizonyságot. Koncertjeik annyira emberközeliek és pozitívak, hogy a 18 éves, Dimitri Vegason és Don Diablon szocializálódott unokaöcsém ragyogó szemekkel jött oda hozzám a Pompei után, hogy ilyen koncertélménye még nem volt. Folyamatos a játék az együttes tagjai és a közönség között, és még az is belefért, hogy a Flaws alatt Dan a közönségben sétáljon – bőven a kordonokon túl, minden biztosítás nélkül. Igaz, ez tényleg semmi ahhoz képest, ami pár nappal korábban Svédországban történt egy koncerten.

Bastille – Million Pieces (Audio)

Here’s the visualiser for our single Million Pieces- OUT NOW!

– Egy vidámparkban játszottunk. Az egész egy viccnek indult, mert Dan gyakran csinál ilyen őrültségeket a Flaws közben, aztán komolyra fordult – mondja nevetve a Will felidézve az esetet, amikor az említett dalt egy Szabadesés-játékban ülve nyomta le az énekes. „A legviccesebb az volt, hogy a hangtechnikát valahogy fel kellett juttatnunk, de senki sem vállalkozott rá”.


Az ilyen spontán(nak tűnő) show-elemek mindig jellemezték a Bastille koncerteket, a Doom Days turné színpadi díszletei viszont már a következő szintre emeli a produkciót. Számlapos forgószínpad, régi TV, amin a háttérvetítéshez kapcsolódó vizuál megy, a házibuli motívumot erősítő kanapé, és még sorolhatnám, a zenekar látványban és műsorban nem marad el mondjuk egy twenty one pilotstól. Az új dalok pedig jól ülnek, működnek, és simán elképzelhető, hogy örökzöld fesztiválhimnuszok is születtek, a Million Pieces például tökéletes lehet erre a célra a jövőben.


Dan Smithék megtették, amit megkövetelt a haza, de hozzá kell tenni, sajnos, érezhető a Strand és Sziget közötti különbség közönség-összetételben. Akármennyire is tölt meg arénákat máshol, és képes húzónévként elvinni egy egész fesztivált, a magyar 16-20 éves balatonparti gimnazisták, ha jól is érezték magukat, valószínűleg nem ordították véresre a torkukat. Mentőöv volt persze a Happier, amit Marshmellóval együttműködve írtak a londoni fiúk, de tényleg nem tudom, hány új rajongót gyűjtöttek be Smithék.

Dan Smith énekes a brit Bastille koncertjén a zamárdi Strand Fesztiválon 2019. augusztus 21-én /// Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Dan Smith énekes a brit Bastille koncertjén a zamárdi Strand Fesztiválon 2019. augusztus 21-én /// Fotó: MTI/Bodnár Boglárka


Mondjuk, nem biztos, hogy rászorulnak újabb magyar rajongókra. Woody elmondta, hogy rendszeresen visszahívják őket, ők pedig nagyon szeretnek itt játszani, eszméletlen közönség szokott összejönni, a Sziget egyik személyes kedvence. Dantől pedig már megszokhattuk a szinte hibátlan magyar mondatokat a buli közben. Mivel egyre közelebb van Boris Johnson nagy napja, adódott a kérdés, mennyit fog változni a turnézgatás a brexittel. „Még mindig reménykedek, hogy nem lépünk ki” – kezdi Wood „Ha mégis, szerintem mi okék leszünk, mehetünk bárhová. Ez nem nekünk szívás, hanem az új bandáknak, akik majd nem tudnak bepattanni egy kisbuszba és lemenni Berlinbe, vagy bárhová”. Chris ráadásul személyesen is érintett, a felesége német, és a rokonok, családok látogatását megkönnyítette a szabad mozgás. „Nagyon szomorú. A brexit bekaphatja!”


Ennek ellenére Will nem tartja a Bastille-t egy politizáló bandának, de természetesnek veszi, hogy a dalok írásakor reflektáljanak a világ eseményeire.


– Nem akarunk úgy tűnni, mintha prédikálnánk, vagy megmondanánk az embereknek, hogy mit gondoljanak. De fura lenne albumot írni és nem reagálni a társadalmi eseményekre. Nagyon nehéz, mert gyakran kérdezik, hogy egy zenész lehet-e elfogult politikailag. És nem vagyok biztos a válaszban. Sok mindentől függ. Gyakran az emberek csak azt akarják, hogy kimondassák veled azt, ami az ő politikai álláspontjuk. De persze, Dan társadalmi témákra reagál, ettől függetlenül nem akarunk hisztizni. Még nem! – zárja nevetve.

Marshmello ft. Bastille – Happier (Official Music Video)

Marshmello ft. Bastille – Happier (Official Music Video) Download / Stream Happier ▶ http://marshmello.lnk.to/happier NEW Mello™️ by Marshmello gear SHOP NOW ▶ http://mellogang.com When @bastilledan sent me happier for the first time I was taken back. The amount of emotion that you could feel in the lyrics was crazy.

Azt, hogy a következő album középpontjában mi áll, még a srácok sem tudják, egyelőre a lemez munkálait pihenik ki a turnéval, de megbeszéltük, hogy találkozunk jövőre is. A Bastille jött, és a Doom Days világából egy jókorát cseppentett Zamárdira is, és ez még úgy is hatalmas élmény, hogy a közönségnek érezhetően kevés volt a drop.

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Penke Bence