Külföldi kollaborációk, intim szféra kontra zeneszerzés. Kádár-Szabó Bencével beszélgettünk arról is, miért csak a magyar nyelv megy inkább itthon. Interjú!
Jó régóta benne már vagy a hazai underground világban, de ha jól tudom, akkor 2019 elején döntöttél amellett, hogy szólóban indulsz. Hogy jött a Ben T Kadar?
– Először 2016-ban merült fel mindez. Akkor még a név sem volt meg igazán, csak azt tudtam, szeretnék valami szóló projektbe belekezdeni valamikor. És ez nem igazán jött össze pár éven keresztül. Akkor még énekeltem egy zenekarban, aztán tanultam, zenés színész szakon végeztem, bekerültem egy kőszínházba. Nem igazán volt időm ezzel foglalkozni. Amikor meg el kezdtem volna ezzel foglalkozni, akkor Nagy Kristóf bevett a Seven Seconds in the Future-be. Megkerestem őt, hogy szeretném elkezdeni a szóló formációmat, erre ő pedig bevett a zenekarba, amit éppen alapított! (nevet) Úgyhogy egy kicsit megcsúszott, 2019-ben kezdtük el az album munkálatait.
Voltál sok együttesben, említetted is a Seven Seconds in the Future-t, amiben még mindig aktívan részt veszel. Inkább vagy csapatjátékos, vagy magányos farkas?
– Más az attitűd attól függően, hogy melyikben vagyok benne. Mindkettőt nagyon csípem. Mindkettőt el tudom képzelni magamnak. A Seven Secondsben alapvetően kéréseket kell teljesíteni. Teljesíteni kell, amit a közönség kíván: hogy éppen mi legyen a témája, mi legyen a műfaja a dalnak, és hogyan szólaljon meg. Az egy nagyon bulis történet. Alapvetően abba szeretek “bedolgozni”. És szerintem minden zenész egy ilyen helyzetben “bedolgozik” ebbe a történetbe. Főleg azért, mert a Seven Seconds igazából Nagy Kristóf projektje elsősorban, hozzátéve, hogy ez nem így néz ki, mivel 2016 óta ez a formáció együtt van. Szóló formációban – ahol én vagyok a zenekarvezető, az én projektem, az én dalaim – sokkal tudatosabb vagyok, sokkal inkább szeretem kezemben tartani a dolgokat. Ott is van egy csapat, akikkel együtt zenélünk, de tudom, hogy mit akarok, amikor ott vagyunk a próbateremben. Tudom, mit akarok, amikor leülök dalt írni, amikor elviszem a hangszersávokat és leülünk keverni a hangmérnökkel. Létezik a fejemben egy elképzelés, egy tudatosság. Amikor meg csapatmunka van, tehát Seven Seconds, vagy bármi ilyesmi, ahol nem vezető szerepet látok el, szeretek a csapat része lenni.
Említetted, hogy gyakorlatilag a szólóban is dolgozol egy csapattal, azaz, hogy van egy zenekar itt is. Mennyire fix ez a társaság? Mennyire vannak egyedi koprodukciók, együttműködések akár a zeneszerzés, akár a szövegírás terén? És az élő fellépés esetén pedig mennyire létezik fix csapatod, ott mennyire nagy a mozgás?
– Kreatív munkákat illetően fontosabb a diverzitás szerintem, hogy minél több mindenkivel együtt tudjon dolgozni az ember. Ha erről van szó, akkor szerintem miközben az ember adni akar a saját kreativitásából, szeretne kapni a másikéból is, és ezekből valami nagyot, valami jót alkotni. Valamit, amire mind a ketten rá tudtok mosolyogni, hogy „basszus, ez de jó, ezt mi csináltuk”. Valahol úgy gondolom, hogy a legjobb dalok egyébként nem úgy születnek, hogy az ember ül egyedül a stúdióban és „megkreálja” azt, ami a fejében van, hanem hogy azt ütközteti. Szerintem nagyon fontos, hogy a kreatív zenészeknek, zeneszerzőknek, dalszerzőknek, producereknek, dalszövegíróknak legyen egy saját kis társadalma, ahol együtt tudnak dolgozni, ahol az alkotóerőt, az alkotóképességet ütköztetni tudják, mert ebből lesznek a legjobb dolgok véleményem szerint. Akusztikban léptem már fel sok mindenkivel, Suki Flóriánnal, Budai Benjáminnal. Ugye Sly Juhas, aki egyébként dobol a live actben, ő is csatlakozott az egyik akusztikus koncerthez. Ott volt Colin, akivel egy live streamelt koncertet csináltunk. Mindenki mondja, hogy nagyon szeretnék, ha a Ben T Kadarnak több ilyen akusztikus megmozdulása lenne, mert úgy látom, sokan így kapják meg a dal mondanivalóját. Viszont azt is gondolom, hogy a live actet nem hallották eleget. Nem voltak ott esetleg, nem tudják, hogy mit kaphatnak attól. Míg az akusztik esetében spontán jött ötletként összeszedem azt a pár embert, akivel akkor szeretnék ebben a dologban együtt dolgozni, addig a live acthez nekem kell egy stabil csapat, akikre tudok számítani. Akikről tudom, hogy ott vannak a próbán, megtanuljuk a történetet, velem együtt örülnek a színpadon. Természetesen a kreatív része a munkának ebből a szempontból az enyém, tehát ők egy kész produktumot kapnak, amit fel kell dolgozni. De olyan hihetetlen alkotóerő szokott előjönni a próbateremben ilyenkor, hogy talán még több jön ki a dalokból, mint előtte a hangszerelésen keresztül.
Említetted még, hogy fontos, hogy zeneszerzőknek, producereknek, szövegíróknak legyen egy nagy, közös „társadalma”. Létezik most ilyen Magyarországon, Európában, a világon? Egyáltalán, ha igen, az milyen állapotban leledzik?
– Közösségi szinten nem érzem. Munka szinten létezik, de olyan platformot én annyira nem nagyon látok per pillanat, ahol azt mondja az ember, hogy tetszik, amit csinálsz, neked is tetszik, amit én csinálok, mit szólnál hozzá, ha leülnénk és mindenféle igény nélkül csak elkezdenénk valamit alkotni. Kommunikáció folyik erről, tehát, emberek megkeresik egymást, van egy ilyen belső igény.
Nagyon nemzetközi vagy. Kollaborációk meg közös mozgolódások tekintetében is. Hogy jött ez? Tudatos pozicionálás, esetleg csak külföldön találsz olyan dolgokat, amiket keresnél?
– Nem ettől a kérdéstől teszem függővé a döntéseimet. Ha valaki engem itthon betalál, és tetszik, akkor természetesen abba a munkafolyamatba is szívesen beszállok, az a munkafolyamat is érdekel. Szerintem az abszolút véletlen műve, hogy én pont úgy kerültem bele ebbe az egészbe, hogy a leghallgatottabb dalok, amikhez közöm volt, azok német, holland és svájci EDM produkciók. Csomó olyan dologba sikerült belefolynom azáltal, hogy elküldözgettem dalokat, amibe nem gondoltam, hogy belefolyok. Mivelhogy a dalok angol nyelven szólalnak meg, ezért van egy ilyen. Nehezebb út, amit be kell járni. Köröket kell futni, embereket kell kerülgetni, mert egyszerűen itthon bármilyen műfaj angol nyelven egyelőre nem megy. De ezt el kell fogadni szerintem. Lehet ezen sokat agyalgatni, hogy ez miért van így, de bármennyit töröd a fejed, az nem fogja egy kiadó logikáját megváltoztatni. Engem valószínűleg az vitt arra, hogy külföldi koprodukcióim voltak, hogy nem akadt más lehetőségem, mint kifelé kacsintgatni.
Most már magad hangszereled a dalaidat, szemben a korábbiakkal? Hogyan készülnek el a Ben T Kadar dalok, hol jönnek a képbe a producerek?
– Az első kiadott dal óta én folyamatosan azt csináltam, hogy mindig megvolt egy akkordkör, egy dobline és egy dalszöveg, legalább valamilyen formában. Ezeket vittem oda a producerekhez, vagy mondjuk az albumot illetően három producerhez. Akkor úgy gondoltam, hogy ez engem annyira nem érdekel, hogy ez nem feltétlenül az én feladatom. Csak hát ott volt ugye ez a híres-neves karantén tavaly márciustól, és az ember ilyenkor nagyon sok mindent tehet, belesüppedhet a helyzetbe, vagy elkezdhet valami új hobbit. Én azt választottam, hogy nekiállok ezzel foglalatoskodni. És azt hiszem, a Change volt az első dal, aminek az első hangszerelését már én kezdtem el, és akkor a Tajti Tibo barátommal együtt fejeztük be. Nekem ez egy nagyon jó tanuló időszak volt. Az EP-írásnál már eléggé belefolytam a dologba. Emlékszem, az album munkafolyamata alatt néha éreztem, hogy mennyire kívül állok egy csomó mindenen, hogy csak azért vagyok ott, hogy dolgokat leokézzak, hogy dolgokra rámondjam, hogy tetszik-e vagy nem. Félreértés ne essék, nagyon élveztem, de úgy éreztem, hogyha ezek az én dalaim, az én kreálmányaim, nem az lenne a legőszintébb, ha ebbe én nyúlnék bele elsősorban? És nem azt mondom, hogy az összes dalomat ezentúl csak én fogom hangszerelni, de ha ott ülök egy producer mellett, akkor már tudni fogom, hogy mit szeretnék hallani, és hogy tudom ezt neki megmondani. Szerintem a EP egy tök jó anyag volt arra, hogy így kiderítsem, kitapasztaljam magamnak, mi az, amit én szeretek a hangszerelésben.
Nevesítsük is, mert annyit beszéltünk már erről a Queen Size Bed című EP-ről, ami a múlt hónap végén jelent meg. Talán klisének hangzik, de mégis első hallgatásra az tűnt fel, mennyivel „érettebb” hangzása van a korábbi anyagokhoz képest. Ez a saját kezedben tartott hangszerelésnek tudható be, vagy máshonnan táplálkoztak a kreatív energiáid?
– Volt egy csomó új inspirációm más előadóktól, külső behatásként. Nagyon sok Jojit hallgattam, amikor elkezdtem írni a szövegeket, a másik előadó, akit szintén nagyon sokat hallgattam, és lestem el tőle dolgokat, az Oliver Tree volt. Olyan hip-hopos meg R’n’B-s arcok, akiknek van egyfajta mocsok a zenéikben. Valahol piszkos a zene, piszkos a mix, puffog, durrog, nem szép, de jól szól. Amit még hozzá tudnék fűzni, hogy én kialakítottam magamnak egy olyan munkahelyi légkört, hogy felkelek az ágyból, az EP címadó tárgyáról, és az első dolog, amivel szembe találom magam, az a zenei kreatív munkahely. Ott van a két hangfal, ott van középen a számítógép, ott van a midi billentyű, ott van minden. Felébredek, és ott van az arcom előtt, oda tudok ülni, és tudom magam fejleszteni, kreatívkodni, dolgozni, ha akarom éjt nappallá téve. A Queen Size Bed a “dalok, amiket valószínűleg először a párnának suttogtam el”. Olyan élményekről, olyan emberekről szól, akik ott voltak velem abban az ágyban, vagy akikről sokat agyaltam, amikor ott feküdtem abban az ágyban. Kapcsolatokról, csalódásokról, amikor nem tudtam mást csinálni, csak agyalni. És ennek egy tükröződése maga az EP.
Ha egy szóval kellene jellemezni, Ben T Kadar EP-je maga a csendélet | Ígéretes titánok
Ez azt is jelenti, hogy a kis bensőséges világodat dalszövegek formájában kitárod a hallgatóid elé?
– Abszolút. Engem ez soha nem érdekelt. Sose csináltam ügyet abból, hogyha a magánéletem bármelyik szegmenséről, távoli ismerősöktől kezdve a vadidegenekig valaki tudott. Ez gyerekkoromtól így van. Nyitott könyv vagyok, a saját tapasztalataimra úgy gondolok, azok engem építenek, azok az én váram, azok az én bástyáim. Egyelőre nem érzem azt, hogy azok a dolgok, amiket ilyen bensőségesen megmutatok, azzal bárki, bárhogy vissza tudna élni. Mert a dalokból szerintem az is lejön, hogy igen, ez egy eléggé intim történet, de az is lejöhet belőle, hogy valószínűleg a srác tanult belőle. Valahol ezek a számok már objektív szemszögből készültek, utólagos visszatekintésként. Sosem érdekelt, hogy ez a bensőségesség vajon mennyire lesz fájdalmas, ha én ezt kinyitom. Mert valahol úgy gondolom, ez a lényege. Onnantól kezdve nem az enyém, hogy kijött, hanem mindenkié, aki hallja.
És hogy tervez a nyárra Kádár-Szabó Bence és hogy tervez a Ben T Kadar? Egyáltalán hogy máshogy készülsz a nyárra szóló előadóként, mint együttessel?
– Mindenképpen nagyobb a szabadsága az embernek. Jó és rossz döntéseket is egyaránt meg lehet hozni, és senki nem fog beleszólni. Kádár-Szabó Bence otthoni kis stúdiót építget, alapvetően egy kis felvevő helyiséget csinálok a saját életteremből, amit elsősorban magamnak, másodsorban szolgáltatásként szeretnék majd használni. A második pedig az, hogy szeretném kiélvezni a Seven Seconds-szel ezt a nyarat. Szeretnék visszaszokni. Ugyanis voltam nemrég koncerten, meg úgy el-eljárogatok barátokkal helyekre, és azt érzem, hogy a világi haveroktól az új ismerősökön keresztül bárkivel találkozom, még mindig van bennem egy ilyen nagyon fura elveszettség. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez most van, nem komfortos a helyzet, nem ehhez vagyunk hozzászokva. És egyébként mindenki máson is ezt látom. Azt hittem, hogy az emberek nagyon éhesek, nagyon be fognak lendülni, amikor ez megtörténik, de mindenki le van zsibbadva. Az is, aki iszik, az is, aki bulizik, le vannak zsibbadva. Én is még egy picit ebben vagyok, és ezt szeretném normalizálni. Ben T Kadar pedig egy picit kimerült az EP munkálatai alatt. Azt el merem mondani, hogy az EP megírása és felvétele az egy maga módján nagyon fáradságos és lelkileg is kimerítő dolog volt. Úgyhogy valószínűleg már kész, de még ki nem adott Ben T Kadar-dalok, amik kollaborációk, remixek lehetnek. Ezekre lehet számítani szerintem a nyáron, meg kora ősszel. Az új saját dalok egy picit tovább tisztogatva jönnek majd elő, kicsit bolondosabb ötletekkel. Talán túl lett most tolva ez a „happy hippo” vonal, ami tök oké, és nagyon élveztem az összeset, és biztos, hogy lesznek még ilyen dalaim. De valahol így a szomorú és a nagyon vidám között talán találtam egy ilyen érdekes vonalat, ami nekem most nagyon tetszik. Meglátjuk, én már fontolgatom a fejemben, hogy nagyjából mi lesz, de ez még egyelőre gyerekcipőben jár.
Underground pop és neonfényes nyolcvanas évek | Ígéretes titánok
Ha élőben szeretnétek meghallgatni Ben T Kadart, akkor az elérhető infók szerint augusztus 12-én megtehetitek a Budapest Gardenben!
Ha pedig kedvet kaptatok és szeretnétek további magyar dalokat hallgatni, KATT a Titánok Spotify-ra! Csak jókat mutatunk!
Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
