Naivan a jövő felé – évadnyitó Ben T Kadarral

Keserédes évindító egy napsütéses hideg januári napra. Kádár-Szabó Bence, azaz Ben T Kadar egy újabb zenebonbonnal jelentkezik album-projektjéről. Premier!


Pozitív érzéseim vannak ezzel a néhány napja megkezdődött évvel, sőt, évtizeddel kapcsolatban. Pedig az egyetemem vizsgaidőszaka ott sz*pat ahol tud, jönnek a mínusz húsz fokos esték és fesztiváljegyem még mindig nincs sehova. Szóval, a realitás szikár tényeit nézve semmi olyan nem történt, ami kilengetné az endorfin-szintemet, és mégis!


Talán azért, mert az elmúlt év akkora gyomrosokkal osztogatott a bolygó lakosainak, hogy a padlón fekvő kollektív tudatunknak nincs más választása, mint feltápászkodni. Szeretném azt hinni, hogy december 31-én éjfél előtt nem sokkal a világ vett nagy levegőt, hogy az újévre kifújja magát, és lerázzon minden sz*rt, amik a talán leggyűlöltebb évvé avanzsálták húszhúszat. Persze, könnyen lehet, hogy naiv vagyok, mint Ben T. Kadar vadiúj dala, ami éppen ma és éppen itt debütál!


Tudatos tervezés és töretlen haladás. Ezzel a négy szóval tudnám jellemezni Kádár-Szabó Bence munkásságát így a harmadik Titánok-premiere után, mert minden mást elmondtam róla tavaly (úgyhogy, mindenképpen csekkold le ITT és ITT!). Személyes radaromon régóta szerepel az informálisan már bejelentett második Ben T Kadar lemez, ami gyakorlatilag kis túlzással futtában jelenik meg, vagyis az egy-másfél havonta kiadott dalok előbb-utóbb egy teljes értékű csokorrá válnak az út végén. Remek pszeudo-kincskeresős móka ez, változó időközönként kapok egy-egy súgást, kis részletet az eljövő albummal kapcsolatban.


A Naive nekem kitűnik az eddigi BTK életműből, legalábbis érzetre. Letisztultabb, chillesebb, sokkal alacsonyabb amplitúdókkal operáló anyag, ami piszkosul bele tud ragadni az ember fülébe. Bence hangszíne és -terjedelme még mindig képes meglepetéseket okozni, és állítom, hogy adottságait (vagy ez már évtizedek munkája, ki tudja?) tekintve nálam benne van a top5 magyar férfi előadó listájában. De a pandémia végét mindenképpen meg kell várni, hogy megtölthesse a Sportarénát (vagy a Groupamát, vagy Puskást, és szívesen mondanám az Illovszkyt is, de az csak 5500 férőhelyes).

A dalhoz készült egy annyira pofás lyrics videó, hogy ha lenne benne egy animált szereplő, akár klipnek is nevezhetnénk; a produceri munkákat Vincze Leventének és az előadónak, míg a mastert Szőke Csabának kell megköszönnünk. Iszonyatosan szép munkát végzett a három srác, a dal nagyon szépen megpendíti bennem azt a húrt, ami talán a keserédes szóval írható le legjobban. És igen, ezért érzem tökéletes 2021 januári dalnak, mert ugyanazokkal az érzésekkel várom az elkövetkező hónapokat/éveket, mint amiről kedves druszám énekel (feltételezem, magánéleti szálról közelítve).


Egyszerre melankolikus és reménykeltő, bárhogyan is szeretném egy kis vidám rágógumi popnak hallani, mindig átszűrődik a fájdalom. Nevetünk magunkon, mert sírni már nem tudunk. Mosollyal várjuk a jövő változásait, még akkor is, ha tudjuk, hogy semmi esély nincs a dolgok jó irányba változására. Várjuk, hogy a felhő mögül előbújjon a nap, még akkor is, ha a legsötétebb éjszaka van. Mert amikor már nincs lejjebb, akkor csak felfelé lehet.


Nagyon boldog kétezerhuszonegyet kívánok Nektek, és nagy levegőt!


Csak jókat, hallgassatok magyarokat! Titánok Spotify-ért ide kattintsatok!

Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Penke Bence