Azt fogod mondani, hangos, én meg azt: mocskos!

Ben T Kadar nem tud mellényúlni, futószalagon hozza a minőséget. Ezúttal egy sötét bulislágerrel jelentkezik. Itt a Noisy, amit mindenki szeretni fog. Premier!


Kedvelem azokat az előadókat, akik hullámvölgyek és megbicsaklások nélkül képesek mindig hozni a minőséget. Közéjük tartozik Kádár-Szabó Bence aka Ben T Kadar. Évek óta nem tud mellényúlni. Bármit kiad, abban van legalább egy olyan csavar, amelyre azok is csettinthetnek, akik amúgy nincsenek benne abban az elektró/pop/drop/r’n’b szerű világban, amiben Bence utazik.


Új dala, a Noisy ráadásul, ha lehet, még az elmúlt időszakban kiadott trekkek közül is kiemelkedik több szempontból is. Egyrészt, mintha egyre inkább a nyers-mocskos trash irányba tolódnának el a Ben T Kadar dalok, ami abszolút támogatandó, és nem csak azért, mert hozzám is közelebb áll ez a fajta hangzásvilág. Hanem, mert egyszerűen jól áll. Minden szempontból. Másrészt, mindebből fakadóan a Noisy egy fasza kis sötét bulisláger. A dropok és a váltások pont úgy vernek, ahogy azoknak kell. A „sláger” jelzőt – minden közhelyessége ellenére (!) – tehát külön szeretném hangsúlyozni. Ha ugyanis 2022-ben szeretnék valami mocskos pincehelyen elektróra baszatni ismeretlenek tömegében, akkor pontosan ilyen dalokra szeretném ezt tenni!


Ben T Kadar esetében már többször megtettem korábban, de most is leírom: dalai rádiós játszásért (rotációért) üvöltenek! Kötelező magyar nyelvű szövegarány ide, vagy oda, én inkább ilyen – hatványozottan aláhúzandó – magyar dalokat hallgatnék szívesen, mint a hazai popfost, vagy a mételyező Nyugat ideexportált Hakapeszi Makijait. Nevezhetjük ezt egyfajta nacionalizmusnak, és büszkén vállalom. Szóval, több Ben T Kadart a RÁDIÓba!


Így tessenek tehát széthallgatni a Noisyt! Ha pedig itt tartunk, Bence holnap, azaz október 28-án az A38 Hajón fog fellépni a nem kevésbé fasza szlovák eletro/space/indiepop trió, a Luvver társaságában. Lehet szépen menni tipegni! Ja, és még egy közszolgálati: a dalhoz november 3-án majd érkezik egy videóklip is.


A dalt és Ben T Kadar további trekkjeit ITT éritek el Spotify!


Ha pedig még szeretnétek Bencéről olvasni, legutóbb ezeket írtuk róla:

Az ember, aki tudatosan húz lapot 19-re, és ezzel mindig lendületben tartja magát | Ígéretes titánok

Ennyire dark partit még sosem éltem! | Ígéretes titánok

Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland