Zárja a szezont a Budapest Park, még egy hétig tudtok koncertre menni

Október 4-ig PUF meg Lovasi is lesz. A járvány miatt idén kapacitása 4 százalékát tudta kihasználni a Park. Közben már majdnem összeállt a jövő évi szezon is.

A ParkKert járvány a 2020-as (járvány)szezonban /// Fotó: sinco
A ParkKert járvány a 2020-as (járvány)szezonban /// Fotó: sinco


A járvány sújtotta idei szezont rengeteg újratervezés jellemezte, a Park azonban semmiképp sem szerette volna élőzene nélkül hagyni látogatóit, ezért igyekeztek a helyzetből a maximumot kihozni – írta szezonzáró és -értékelő közleményében a szabadtéri rendezvényhelyszín.


A Budapest Park még egy hétig, október 4-ig lesz nyitva idén. Addig – az 500 fős érvényben lévő korlát figyelembe vételével – a tervek szerint tartanak még pár koncertet, így szeptember 29-én, kedden a Pál Utcai Fiúk alter-slágerekkel, szeptember 30-án, szerdán a Péterfy Bori & Love Band új számokkal, október 1-én, csütörtökön Lovasi András és zenésztársai Lovasi-, Kispál és a Borz, valamint Kiscsillag dalokkal várják a diszkréten multani vágyókat. És hogy a ’90-es évekbeli „retró” érzés ne maradjon hiánytalan, a szezont a Tankcsapda tripla-koncertjével zárják.


A zene mellett olyan kiállítókkal, mint a CAPA Központ, vagy a Mai Manó Ház is kooperáló Park a Margó Irodalmi Fesztivállal is közösködött: a Margó olvasás népszerűsítő sorozatában a koncertek előtt beszélgettek több előadóval, aki pedig szeretné még elcsípni egyet, az 30-án Péterfy Borit elcsípheti egy ilyen diskurzussal.


A közleményből közben kiderült, milyen hatással volt a koronavírus-helyzet a Parkra. Az 500 fős korlát miatt a nagyszínpad üres maradt, az ötszáz fős személyzettel operáló, alaphelyzetben 5-6 ezres nézőszámmal rentábilisan működő helyszín 2020-ban a kapacitásának kevesebb mint 4 százalékát tudta kihasználni a koncertek során. – Összehasonlításképp a tavalyi közel 600 ezer látogató helyett idén összesen alig több mint 70 ezer koncert, afterbuli vagy az ingyenes ParkKert vendéget prognosztizáltak, jegyárbevételük pedig a tavalyinak kevesebb mint 5 százaléka lesz, míg teljes árbevétel az előző évhez képest 92 százalékkal csökkent – olvasható a Park összegzőjében.


Öröm az ürömben egyébként, hogy jelen helyzetben már szinte összerakták a 2021-es, jubileumi tizedik évadjukat is – jövő évi programból már 54 koncertet bejelentettek, és nagyjából a teljes program 85 százaléka már készen áll. A tervek szerint – bízva abban, hogy 2021-ben már normális kerékvágásban – többek között a Gogol Bordello, a Deftones, LP, a Nick Mason’s Saucerful Of Secrets, a 5 Seconds of Summer, a Billy Talent, a Morcheeba, Tash Sultana, a Black Veil Brides vagy a Pixies is fellép majd a Budapest Parkban.


Hogy mennyire necc vár a covid miatt a zeneiparra, arról már tavasszal akadtak sejtések – akkor Rolek készített egy nagy összefoglalót a Magyar Hangban a várható pusztulatról.

Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Ígéretes titánok