Az elhanyagoltnak gondolt régió abszolút nem elhanyagolható | BuSH 2017

Ledaráltuk a Budapest Showcase Hub második évadát. Idén arra fókuszáltunk, hogy megnézzük, mit tesznek a zenekarok az érvényesülés érdekében. Koncertnapló.

 

► For English version, please CLICK HERE ◄

 

A Budapest Showcase Hub, vagyis a BuSH, egy olyan kapcsolódási pont Magyarország és a kelet-európai régió országai közt, ami hatalmas előrelépést jelenthet minden külföldre vágyó, környékbeli zenekar számára. Ez már az első fesztiválon is egyértelműen látszott, így idén arra fókuszáltunk, hogy megnézzük,  mit tesznek ezért a zenekarok.

 

A szerdai események megadták az alaphangulatát az egész fesztiválnak, az Akváriumban történtetekről ITT írtunk egy képes összefoglalót.

 

Ugorjunk hát csütörtökre, méghozzá a Robotba, ahová korán érkeztem, hogy belehallgathassak egy litván hölgy előadásába. Nem volt könnyű dolga Alise Joste énekesnőnek, aki egymaga próbált kis varázslatot hozni a klubba, mivel a nyolc óra elég korai a zenei berkekben mozgóknak. Noha ezt lehetett előre sejteni, egy ilyen fesztiválra olyan emberek jönnek el, akik kötődnek valamilyen szinten a zene ipari részéhez – erről szól a showcase –, mégis meglepően kevés „civil” érdeklődött olyan zenekarok iránt, akik, ha mondjuk, éppen Pécsre születnek, akkor meg is őrülnének értük itthon, ebben biztos vagyok. Ehhez képest az ott lévők 90 százalékán lehetett látni, hogy nem csak eljöttek bulizni, hanem a munkájuk hozta ide őket. Persze így is élvezték a dolgot, de a (klasszikus) tombolás elmaradt talán három kivétellel – amiről majd később.

 

Így már a startkor bevillant, hogy a jövőre tekintve az egyik legérdekesebb feladatnak az ígérkezik: hogyan lehet rávenni az embereket, ha ilyen minőségű és mennyiségű zene érkezik hozzánk, akkor azokra figyeljenek.

 

Közben irány az Instant, ahol egy szerb banda indította az estét. Itt pedig azonnal meg kell jegyezni: a helyszínválasztásért óriási pacsi jár a szervezőknek. Furcsa volt számomra először ezeket a helyeket olvasni, mert nem klasszikus koncerthelyszínként él az ember fejében például az Instant, ám a gyakorlat bizonyította: hihetetlenül okos döntés volt. A Robotot és az Instantot ráadásul felesleges is külön kezelni, mert a két hely olyan, mint mikor a konyhából átmész a nappaliba. A Kuplung meg öt perc alatt elérhető gyalog, egy nagy nyári fesztiválon jobban lejárom a lábam, így itt rettenetesen kényelmessé tette az egész eseményt a helyszínválasztás.

 

 

 

S volt időm ezen agyalni, mert a Straight Mickey and the Boyz hozta a fesztivál talán egyetlen csúszását.  Hátulról hallottam némi kis aggodalmat, – vélhetően a szervezőktől – s míg ment „Nem 20.20-kor van kezdés?”, addig a zenekar végigölelgette a színpad előtt a fél Instantot. Ennyire beleszarós koncertet utána nem lehetett látni, ám ahogy aztán nagy nehezen felmentek és elkezdték, leszakították az ember fejét. Nagyon jó bulit nyomtak, annak ellenére, hogy talán a belgrádi srácok tűntek a legkevésbé profinak. Néhol az érződött, lehet nem is pont ezt a hangzást akarták elérni, ráadásul egy-két hiba is becsúszott, de ettől függetlenül őrületesen jó zenét csinálnak, érdemes lesz rájuk figyelni, merre fejlődnek.

 

Az utánuk érkező horvát NLV koncertje viszont nem pont azt hozta, amit vártam. Rajtuk éreztem leginkább, hogy kicsit megsínylik a BuSH showcase mivoltát, az énekes csaj minden dal után majdnem könyörgött, hogy mutasson már valami interakciót a közönség. De nem akart, így egy idő után feladta, és csak eltolták a dalokat, amik viszont engem továbbra is megfognak. A színházi hangulatot idéző zenével teljesen együtt lüktető performansz is tetszett, plusz Nikol volt az egyetlen a fronton, aki egy politikai fricskát odaszúrt, biztos senki nem szólt neki, hogy ez itt nem feltétlenül szokás.

 

 

A Kuplungban a lengyel Lor volt, akit először meglestünk, de a lányok sajnos beleragadtak a cuki szerepbe, ráadásul a dalok előtt a mesemondó szerepében tetszelgő tag miatt is inkább egy (általános) iskolai produkcióra hasonlított a koncertjük, holott a dalok nagyon jók. Valahogy, ha ez a színpadi túl aranyos miliő eltűnne, akkor komolyabban vehetőek lennének, de lehet, hogy ennek csak idő kell.

 

 

Nem úgy, mint az Acute Dose-nak, amely akkora bulit csinált az Instantban, hogy arra nehéz szavakat találni. Nem láttam a teljes produkciót, de náluk éreztem először azt, hogy megszűnt a beszélgetés, mindenki csak bólogat, és a színpadot lesi. Ez pedig innentől, hál’ Istennek, végigkísérte, az egész estét.

 

A csehek után románok szállították a csütörtök legösszeszedettebb fellépését: a byron olyan pontossággal hozta le a bulit, mintha egy nagy arénás koncertet láttunk volna. A fuvolás részről sajnos lemaradtam, pedig állítólag az énekes a gitározás mellett, még néha azzal is színesítette a produkciót – szíve joga. Ők az egyik olyan produktum, akik miatt biztosan elmennék koncertre, ha újra Magyarország felé veszik az irányt.

 

Akkor miért nem néztem őket végig? Jogos a felvetés, a kíváncsiságom elhajtott a Dope Calypso koncertjére, ahol jó kis, vibráló hangulatot lehet várni. És jött is, a közönség pedig itt tűnt először „erősnek”, érthető módon, s már csak azért is, hisz egy hazai bandáról volt szó. Az amúgy a legújabb, negyedik albumokat a koncertjük másnapján  kiadó Dope őrületes hangulatot csinált, teljesen bolondok a színpadon, de volt szerencsém látni azt a szép, emberi pillanatot is, ahogy utána türelemmel és figyelemmel segítenek egy mankós hölgynek.

 

 

Ebben a felpörgött állapotban fordultunk rá a WET RED bulijára. Mielőtt belemelegednénk, éredemes beszúrni egy érdekes kis intermezzót. Hogy mennyire változnak az idők, azt jól mutatta a Dope-frontember, Miki „felkonfja”, aki a koncertjük végén nemes egyerűséggel csak úgy harangozta be a zenekart, hogy

 

„Mi végeztünk. Jönnek az oroszok!”

 

Akik tényleg jöttek, és elvitték a csütörtöki fődíjat. Nem ez volt talán a legnagyobb show, s nem itt hágott a legmagasabb fokra a hangulat, de itt történt folyamatosan valami olyan, hogy ne vegyük le a szemünk a színpadról. A maszkok váltása, a basszusgitáros srác bőrszoknyája, maga a zenei elmebaj, nem tudom pontosan mi, de az nagyon működött.

 

Az est vége felé közben felfedeztem, hogy egyre többen és többen leszünk, ráadásul nem tűntek úgy az érkezők, mint akik célirányosan WET RED koncertre jöttek, ezt pedig akkor érettem meg, mikor kimentem. Egy óra környékén eltűnt a jegyellenőrzés, az Instant utolsó bulijára is úgy sétáltam be, mintha már nem is BuSH lenne, pedig még az volt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez jó-e, hisz így több ember találkozhat ezekkel a zenékkel, miközben kicsit furcsa is volt, ezt picit olyan kelet-európainak éreztem, de ettől nagyobb baj, sose legyen!

 

 

Alvás után pedig a pénteki kezdés sokkal erősebbre sikerült: The Black Room – Instant, egyre növekvő tömeg, úgy néz ki, sikerrecept. Hároméves ez a zenekar, nem tudom, mióta lehetnek barátok a fiúk, de nagyon érzik egymást. Ez nem feltétlen azért jó, mert így minden tökéletesre komponált, hanem, mert tényleg profira sikerült pillanatokat adnak. Ösztönös egymásra pillantások, pontosan egyszerre kezdések, mintha tényleg olvastak volna egymás gondolataiban, és óriási tapsot kaptak ezért mindenkitől.

 

Utánuk a pszichedelikus szlovén csapat, a Persons from Porlock koncertjébe lestem bele, de ők nem kaptak el annyira. Az első két számnál még azt lehetett érezni, na, igen ez nagyon ott lesz, de utána nem sikerült érdekeset húzniuk úgy, hogy élvezhető maradjon végig.

 

Nem úgy, mint a szlovák Tolstoysnak, ami viszont több volt, mint élvezhető. Egy jól felépített, különleges, sok hangszerrel átitatott előadást kaptak, akik megnézték őket. A hegedű, a nagybőgő, a billentyű alapból egyedi pillanatokat tud nyújtani, amikor viszont ezeket még tovább tudja egy zenekar variálni, ráadásul jól, az óriási élmény. A sufnituning pergőre ragasztott dobverő használatáért pedig külön pacsi jár a dobosuknak.

 

Remegő lábbal rohantam vissza az egész BuSH általam legjobban várt megjelenésére, a cseh Lazer Vikingre. Sajnos, túl magasra tettem a lécet előzetesen, így az – bármennyire is szerettem volna – nem találkozott a valósággal. Félreértés ne essék, hihetetlen jó muzsikálás folyt a színpadon, de nagyon „művészire” sikeredett, és így kevés erőt sugárzott. Néha azért rázott a hideg, de kíváncsi lennék, mit tud adni ez a koncert, ha nem kergetek tévképzeteket. Tehetség az ugyanis rettenetesen sok van, csak ezúttal valahogy, a nem érdekel attitűd nem jó oldala jött ki a fellépésen. „Ezek a dalaim, itt vannak, vigyétek, de ha nem kell, az sem számít” – nem biztos, hogy ez jó „üzenet” egy showcase-en.

 

 

Bár így utólag belegondolva talán jobb is, hogy „pihentem” kicsit a Deep Glaze előtt, mert ami ott történt, az olyan volt, mintha nem is ugyanazon a showcase-en lennék. Az amúgy a 2015-ös Év dala kiírásunkat Shadow c. számukkal megnyerő zenekar szemmel láthatóan ugyanúgy élvezték a hazai pályát, mint a Dope Calypso, csak talán még nagyobb őrülettel. A Robot megtelt, és a pogótól a stage divingig, mindent láthattunk a negyven perces műsoridő alatt. Itt láttam egyedül a tapsolós, éneklős rock kliséket, így igazi kis kocsmai punk koncertté varázsolták a helyet, és ez elég jól működött.

 

A Deep Glaze tök stílusos lezárója volt a Budapest Showcase Hub három napjának. S ha gyorsan összegezni kell, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a BuSH európai viszonylatban is képes megállni a helyét, mind szervezésileg, mind zenei felhozatalban, és erre nyugodtan szabad büszkének lenni. Nem mellesleg pedig nagyon ér és nagyon kell folytatni.

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!