A BUSH csütörtök este magasra tette a lécet. Aztán jött a péntek, és jó magasról lepisilte. Ilyen volt a negyedik „showcase” bitang erős zárónapja. Fotóriport.
Volt itt minden, mint a vurstliban, kezdhetném akár ezzel a roppant közhelyes beköszönéssel is ezt a cikket, ha nem lenne teljesen idejét múlt, és idióta ez a kifejezés. Attól viszont még e megállapítás abszolút megállja a helyét.
Csütörtök este azt éreztem a BUSH-on, hogy sikerült a hazai felhozatalból egy nagyon erős szeletet kiharapni, de túl sok újdonságot nem mutatni nemzetközileg. Addig a péntek teljesen másképp alakult. Olyan produkciókat kaptunk a Budapest Showcase Hub második napjára, amiket nem csak a Spotify lejátszási listámra pakolok be, de sürgősen, hanem simán utaznék is miattuk!
Az estét a Szimplába kezdtük: 20.20-kor a hely már tele volt. Sajnos, nem mindenkin figyelt ott a karszalag, de azt nem is várhattuk el egy ennyire felkapott helytől, hogy majd bezárja a kaput mindenki más előtt. Viszont teljesen megérte átverekedni magunkat a tömegen, a szerb Buc Kesidi duó ugyanis valamit nagyon elkapott.
Egy dob és egy gitár, illetve egy minimális technikai segítség, kevés elektronika egy sample paddal, és kész is a produkció. Nem állítom, hogy Sziget nagyszínpadra már felengedném a srácokat, de mindenképpen megragadták a figyelmet, és egy nagyon élvezhető műsort szállítottak. A szerb dalokat is abszolút át tudták adni, és még az erősen szövegközpontú részeiknél sem kezdtek el szálingózni az emberek. Az az érzésem, ha ők jól csinálják a dolgaikat, akkor velük fogunk még találkozni.
Ugyanez igaz Mick Pedajára is, aki az Úri Muriban egyedül, egy gitár, egy zongora és némi loop segítségével varázsolt. A szerbek bulizenéje után ez abszolút a leülős kategóriába tartozott, kellemes piknikhez nyáron egy fröccsel bármeddig elhallgatnám. Nem akarok a szervezőknek túl sokat segíteni, de valószínűleg ő volt a leginkább Pontoon kompatibilis fellépő, akit valaha láttam. Lágy, kellemes, háttérzenének épp úgy tökéletes, ahogy a figyelmet is vonzza, és annak ellenére, hogy nem a pörgésről volt szó, egyetlen pillanatig sem tűnt unalmasnak.
A következő állomás a Beat on the Brat volt, aminek showcase létjogosultságáról kicsit később beszélünk majd, viszont az egyértelműnek tűnt, az ukrán Postman szóló performanszát pontosan erre a színpadra találták ki. Az előző produkcióhoz hasonlóan ő is kellemes volt, bár rajta sokkal kevésbé éreztem azt, hogy kiemelkedne a tömegből. Amikor pedig egy dal erejéig zenebohóccá vált, és a gitár mellé lábára került egy csörgő, szájába pedig egy kazu, (ami egyébként a legszórakoztatóbb hangszer a világon) akkor nem teljesen voltam biztos benne, hogy most azért élvezem, mert zeneileg tetszik, vagy, mert annyira szokatlan az egész. Mindenesetre ez is egy abszolút igényes produkciónak tűnt, ez a fajta zenélés is biztos, hogy sokakat lenyűgöz.
Ezután jöttek a magyar nevek, akiktől pontosan tudtam, hogy mire számítsak. Az Ellátóházban a szegény Belau beleszaladt valami malőrbe, ami miatt rengeteget csúsztak és csak keveset játszottak, de abból kihozták a maximumot. Megpróbálták megmutatni kik is ők, ami sikerült is, itt pedig ez volt a lényeg.
Számomra egyébként az Ellátóház volt az egyetlen hely, ahová igaz, hogy csak egy koncert erejéig jutottam el, de kicsit leszerepelt. A jól megszokott színpad helyett egy kisebbet húztak fel, ami nem szólt igazán jól. Ahhoz képest, hogy ez eset a legmesszebb (ha a Toldit, ami csak csütörtök este volt nem számoljuk), nem érte meg feltétlenül a helyszín a sétát. De ilyen mindig előfordul, jövőre hátha a rendes színpadon lesznek a koncertek ott is.
Ellenben a Robot pont fordítva teljesített a két nap során. Alapvetően nagyon sok előítéletem van a hellyel kapcsolatban, ha ott valami igazán szépen megszólal, az csoda számba megy, de most mindegyik koncert teljesen érthetőre, élvezhetőre sikeredett.
A skeemers pedig ezt kihasználva csinált ott egy elég korrekt bulit. Tele volt a hely, egyszerűen képtelenségnek tűnt előrejutni. Az, hogy a hangulatot az első sorokban mennyire sikerült felkorbácsolni, azt nem tudnám megmondani, de hátulról úgy érződött, hogy kifejezetten a koncertre is elég szép számmal érkeztek, több embert el se bírt volna a hely.
Legalábbis ebben a hitben voltam, míg meg nem érkezett mindenki a shishi koncertjére. A mindenki alatt pedig tényleg gyakorlatilag mindenkit értek, aki részt vett ezen az egészen, akkora érdeklődés volt litván lányok után, mintha ez lett volna az egyetlen koncert abban a pillanatban Budapesten.
Valahogy aztán mégis elkezdett ürülni a tér, a power-girl trió lényege talán ebből a hármasból a power kellett volna, hogy legyen. Nyilván ez is egy jó koncert volt, mert rossz dolgokat a szervezők ide nem hívnak el. (Bocsi, de itt nem a gimis bandák kapnak lehetőséget!)
A shishi esetében viszont nem voltam benne biztos, hogy ha ezt nem három lány csinálja, akkor is ilyen érdeklődés lenne iránta. Az viszont tény, hogy nagyon kíváncsi lennék rájuk a saját közönségük előtt, ahol mindenki jobban figyel a dalok közt elmondott nagyon hosszú konfokra és minden másra is.
A két Robotos koncert között viszont visszamentünk a Beat on the Bratba, ahol a The Bad Tones játszott, helyügyileg pedig ugyanaz a szituáció fogadott, mint a Robotban.
Alapvetően nagyon jó ötlet a szervezőktől a kis helyszínek bevonása, mert így folyamatos teltházat tudtak biztosítani, mindenki jobban érezte magát. Azonban a Beat egyetlen nagy gondja, hogy ilyen teltháznál, már nagyon nincs levegő. A sok ember mind a színpad elé tömörül, hogy hallgassa a srácokat, és közben életben maradjon.
Visszatérve a The Bad Tonesre, a csapat egy elborultabb, Black Keys szerű dolgot művelt, az asszociációt pedig nem csak annak okán teszem, mert hasonlít a nevük. Erre kifejezetten táncolni támadt kedvem, ha lett volna helyem, de részükről is az az erős érzésem, hogy ha most megragadják, amit a BUSH lehetőségként adott, akkor akár nyáron már a Sziget Európa színpadán találkozhatunk velük.
A BUSH szervezőinek az élményt pedig a legjobban sikerült lezárniuk. A legjobb koncerttel, amit a két napban láttam! A The Hunting Dogs a szomszédos Horvátországból érkezett (némi olaszos fűszerezéssel): két ember, rengeteg hangszer és ezeknek a mindenféle módosítása.
Itt aztán már tényleg minden volt, fúvóka nélküli szaxofonozás, elektronikus megfejtések, technoba hajló Somebody to Love feldolgozás. Az instrumentális sokadalomhoz pedig egy olyan hang társult, ami minden egyes alakalommal odavonzotta az Úri Muri színpadára a tekinteteket.
Ez történt hát a BUSH zárónapján, amely rendezvénynek ismét sikerült megmutatnia, hogy nemcsak Amerikából vagy Angliából lehet igazán jó zenékre számítani, hanem a határaink mentén keresgélve is lehet gyöngyszemekbe botlani.
Mi nagyon élveztük, a többes szám pedig annak szól, hogy Hikisch Gergő folyamatosan rohant velem és király képeivel dobta fel a cikkeket, amiért egy óriási pacsi jár neki. És persze óriási pacsi minden szervezőnek is, akik ezt a két napos rendezvényt lebonyolították. Hogy minden évben sikerül egy kicsit jobbnak lenni, és a BUSH mostanra nemcsak zeneipari tényező lett, hanem a budapesti ősz egy meghatározó pontjává is sikerült magát feltornáznia!
Úgyhogy köszi, BUSH, jövőre ugyanitt!
Ha a teljes BUSH-kínálatból szeretnétek még szemezgetni, akkor ITT megtehetitek:
• Fotóriport a nyitóestéről, az A38 hajón
• Fotóriport az első, „hivatalos” koncertnapról, a csütörtökről
• Orosz-ukrán-lengyel ajánlónk
• Baltikumi ajánlónk
• Balkáni ajánlónk
• Román, cseh és szlovák ajánlónk
• Magyar ajánlónk
• A BUSH-ról egyébként a Fű alattban is beszélgettünk a rendezvény két szervezőjével, Horváth Renátóval és Somló Danival
• Itt Gegével beszélgettünk a skeemers várható fellépéséről meg sok minden másról.
• Itt pedig Áron Andris „Apey”-val dumáltunk a showcaseről, a metálról és többek között a tisztelet fontosságáról
• Franz Hergovichcsal, a mica – music austria vezetőjével az osztrák piaci lehetőségekről interjúztunk
Üresjáratok nélkül rohanunk az éjszakában! | BUSH 2019 | Ígéretes titánok
Elindult a nyüzsgés, a bulinegyed zeneipari találkozóhellyé alakult. De szippantott-e be külsősöket az éj? Élménybeszámoló és fotóriport a BUSH első napjáról!
A BUSH úgy rúgta be az ajtót, mint egy másnapos 16 éves, amikor vizet keres | Ígéretes titánok
Elindult a 2019-es Budapest Showcase Hub. Már a nyitó este is erősre sikeredett, de még hol a vége? Nézegessetek hangulatképeket az A38 gyomrából. Fotóriport.
„A közép-európai előadóknak vannak lehetőségeik Ausztriában” | BUSH 2019 | Ígéretes titánok
Jön a Budapest Showcase Hub, ahol idén az osztrák piaci kilátásokról is szó lesz. A mica – music austria vezetőjét, Franz Hergovichot kérdeztük a lehetőségekről.
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
