Keleten maradtak a keleti zenészek – BUSH koncertbeszámoló

A tavalyi online esemény után, most visszatért az a két nap, amikor igazán jó a keleti blokkhoz tartozni. Ilyen volt a Budapest Showcase Hub. Koncertbeszámoló.

Budapest Showcase HUB // Fotó: Horváth Ádám


Idén végre ismét megrendezték a magyar showcase fesztivált, a budapesti ősz legjobb pontját, és pont olyan volt az egész, mint egy nagy osztálytalálkozó. Sokan ismerik egymást ezeken a helyeken, így a nagy újralátás nem volt szokatlan látvány, de aki először járt itt, az is örülni tudott annak, hogy végre a saját buborékjából minden szinten kitörhet, ráadásul koncerteket élvezve teheti ezt. Mi is megnéztük, és nézzük melyik koncertek emelkedtek ki 2021-es Budapest Showcase Hub programjából. Balogh Rolek és Bodó Bence közös összeállítása.


Bodó Bence


Niklas Paschburg koncertje volt az egyik, ami miatt ez az idei BUSH felül tudta számomra múlni az eddigieket. Egyrészt a szokásos underground könnyűzenéhez képest, bármennyire is kísérleti a Niklas Paschburg performansz, közelebb áll a komolyzenéhez, mint a mainstream pophoz. A Rumbach Zsinagógában pedig végképp különleges élménnyé vált az egész, nagyon szurkolok, hogy a jövőben minél több nem szokványos koncert helyszín kerüljön be a felhozatalba, ettől nem lehetett ez a fesztivál sehol máshol, csak Budapesten. A sötétben fehérlettek a kipák, a nagyon modern és a tradicionális csodálatosan egybefolytak az estén.

Niklas Paschburg a Rumbach Zsinagógában // Fotó: Dohi Gabriella


– Róluk mindenki ódákat zeng – ezt egy ismerősöm mondta a pénteki konferencia alatt, amikor a lelkére kötöttem, hogy hallgassa meg a lengyel Immortal Onion-t, mert eszméletlen. Fárasztó zene. Nagyon. De, ha szereted ezt a típusú megszólalást, akkor nagyjából olyan lelkes leszel, mint én a koncert után(i napokban). A Rézkígyót eddig nem ismertem, de egy nagyon kellemes koncerthelyszín, az Immortal Onion pedig az a zenekar, akik miatt akkor is megérte volna a BUSH-t megrendezni, ha más fel sem lép.

Immortal Onion a Rézkígyóban // Fotó: Tót Mea


Szerencsére ennek ellenére más is színpadra állt, így pénteken többek közt láthattam Perrint. Magyarok közül a legfőbb indok, amiért őt emelem ki az, hogy nem különösebben vártam, sőt kicsit féltem tőle, hogy ki fog lógni a túlzottan vidám, bulizós, pop-disco világa miatt a BUSH felhozatalából. Mi van, ha nem lesz elég “underground”? Mea culpa, ez egy óriási baromság volt, az igényes táncoltatás, minden nációnál működik, és a Perrin ötös felállása óriási bulit tudott csinálni a Turbinában.

Perrin a Turbina Nagytermében // Fotó: Pósalaki Anett


Összességében minden magyar produkciókról, akit láttam, csak ódákat tudnék zengeni, de ez igaz a külföldiekre is. Egyetlen egy koncerten voltam, ami azt gondolom nem ütötte meg a szintet. és ez az arány pedig a szervezést dicséri. A BUSH nem csak visszatért egy év kihagyással, hanem jobb volt, mint eddig bármikor.


Balogh Rolek


Egy idő után szinte minden gitáralapú, instrumentális zene untat, a gondolataim elkezdenek kalandozni, és a figyelmem lankad. S ezzel szerintem sokan vagyunk így. Az az instrumentál, ami képes ezt legyőzni, már hogy a produkción tudja tartani a figyelmet huzamosabb ideig, vagy akár teljes egészében koncert alatt, az nagy durr. Nos, a Törzsnek ez tökéletesen sikerült a Turbina kistermében. Amint pedig körbenéztem a csordultig telt nézőtéren, ezt, már a folyamatos figyelmet, nem csak nálam sikerül elérniük. Remek íveken kanyargó szettet hallhattak, akik kíváncsiak voltak a trió fellépésére. Zenéjük szépen húzta belefél a befogadót, s nem akadt olyan pillanat, amikor nagy hiányérzet gyötörte az embert. Mondanám, így kell összetenni egy koncertprogramot ebben az instrumentál posztrocknak címkézett világban. A zenekar egyúttal választ is adott Bodó kolléga BUSH előtt feltett költői kérdésére, hogy vajon miként is fog szólni a Tükör című lemez: elég ütősen. A Törzs mindenkinek ajánlott élőben, aki szereti a komorabb, beforgatósabb gitártémákat. Az újabb kérdés már csak az, hogyan szólhat a banda egy nagyobb térben. Reméljük, kiderül.

TÖRZS a Turbina Kistermében // Fotó: Pósalaki Anett


Ha ki lehet osztani díjat azért, hogy kik azok, akik a legtöbbször térhettek vissza a BUSH színpadára, akkor e kitüntető jelzőt a bukaresti Golan vinné. S ha emiatt felmerülne bárkiben, ez biztos azért lehet, mert a zenekar a szervezők egyik szíve-csücske, még ha igaz is, a román formáció mindig igazolja: elképesztően szuggesztívek élőben. A Golan szerintem jobb koncerten, mint ahogy a felvételekről hallatszanak. S ez nem vicc. Ahogy ez egy jel arra, miért (lenne) érdemes őket hívni, nem csak zeneipari-szakmai fesztiválra, hanem simán nyári szeánszokra is! Az összképen az sem ront, hogy egy technikai gikszer miatt megszakadt a fellépésük, s azt némi spéttel sikerült csak befejezniük. A katarzis pont ugyanúgy eljött a végére, mintha mi sem történt volna. Ha pedig kíváncsiak vagytok a Golan világára, akkor figyeljétek majd a Titánokat, mert készült egy interjú is a zenekar „frontemberével”, amit nemsokára olvashattok nálunk!

Golan a Turbina Nagytermében // Fotó: Pósalaki Anett


Sokszor írtuk már, de ezúttal is le kell írnom: a BUSH több, mint egy szakmai összejövetel. Több(nek kellene lennie) annál, hogy kelet-európai régiós arcok összejönnek bratyizni pár napot Budapesten. Tényleg az, amit a rendezvény előtt megjelenő plakátjai hirdettek: a Budapest Showcase Hub a keleti blokk klubfesztiválja. Találó. Ugyan tudjuk, hogy a nagybetűs világjárvány hömpölygése pillanatok alatt tönkre tud vágni bármit, kinyírhat egy előre meg- és leszervezett rendezvényt is (lásd tavalyi BUSH), ám ettől függetlenül baromi jó lenne, ha jobban láthatóvá tudna válni a zene, az élő, valamint a zenei felfedezés iránt elkötelezettek egyre szűkülő buborékán kívül is. Én valahogy fifti-fiftibe képzelném el a szakmai résztvevők plusz slepp és az egyébként szórakozni, zenét élvezni érkező nem szakmai hallgatók egészséges arányát. Lehet, naivitás, de tök jó lenne belőni e célt, hátha. Amúgy a szervezésnek megint pacsi, az ősz pont ilyen klubfesztiválokra éhezik.


Címlapkép: Ina West az A38 Hajón // Fotó: Horváth Ádám

Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Ígéretes titánok