Jön a fesztivál, ahol az Év dalát nyerő Ljubljana is odacsap

Indul a Campus, így a közreműködésünkkel fellépő Ljubljana mellett összeszedtük pár kedvencünket, nehogy abban a tudatban élj, csak Scooter és Akon lesz idén.

 

 

Idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Campus Fesztivált, ami nem volna önmagában nagy szó, ha nem látnánk, hogy ezalatt honnan hová fejlődött. Tavaly erről, és még sok minden másról Süli András, a fesztivál programigazgatója mesélt nekünk, de kétségtelen, hogy az idén július 18 és 21 között pörgő Campus tavalyhoz képest is sokat nőtt.

 

A rendezvény ereje pedig a kompromisszumkészségben és a józanészben van. A rengeteg fesztivál közül azzal tud más lenni, hogy mindenkit kiszolgál. Debrecenben nem lehet fesztivált szervezni házibuli és leértékelt külföldi sztárok nélkül (sajnos), aki viszont ezeken túl kíváncsi a magyar feltörekvő zenére, hát annak a Campus olyasmi, mint egy mézes bödön Micimackónak.

 

Idén is rengeteg magyar zenekart nézhetünk meg, amelyek közül az első, 28-as (!!!) bő listánk után végül a teljesség igénye nélkül összeszedtünk hatot, amikről tényleg bűn volna lemaradni.

 

Ljubljana: július 21, szombat ► 17.00, Atomerőmű Fénytorony Pódium

A Campus egyik legfontosabb koncertje, s talán nem csak számunkra, az a debreceni Ljubljana fellépése lesz. Tavaly egy izgalmas versenyben, Lost című számukkal ők nyerték meg az Év dala 2017-es kiírásunkat. Ennek keretében, a mi támogatásunkkal és közreműködésünkkel (bár nyilván nem kizárólag ezért) lépnek most újra fel a fesztiválon. Ráadásul egyből a fő napnak számító szombaton, egy olyan színpadon, ahol utánuk a Dope Calypso, a Middlemist Red, a holland My Baby és a Zagar nyomja még aznap. Szóval, juhéj, készüljetek, a srácok is nagyon meg fogják nyomni. S ha ez még nem volna elég, a zenekar, ugyancsak a mi, illetve a New Beat kollektíva jóvoltából másnap, július 22-én az atlantai gyökerű, ma már Londonban székelő Algiers zenekarral koncertezik majd egyet a Dürer Kertben! Érdemes lesz tehát őket elkapni valamelyik buliban! (S hogy miért szeretjük őket nagyon, arról ITT írtunk bővebben.)

 


 

The Qualitons: július 18, szerda ► 16.30, Continental Nagyszínpad

Nem lehet fesztivált és nagyszínpadot jobban nyitni, mint azokkal, akik 2018 eddigi legjobb lemezét szállították, és ezt nem országos szinten értem. Mondom ezt úgy, hogy az évek óta legkedveltebb zenekarom, a P!AD is új albumot hozott idén, de még ezt is veri az Echoes Calling. Pszichedelikus beat rock elborulás szerdán 16.30-tól a Continental Nagyszínpadon.

 


 

Slowmesh: július 19, csütörtök ► 19.00, Dehir.hu 

A Dehir.hu színpad ad helyet hagyományosan a feltörekvő bandáknak, ahol csütörtökön a Slowmesh fog zúzni héttől. Riffek, komoly energiák, sőt azt hiszem, még pogó is várható, bár ez a megjelenőktől függ leginkább.

 


 

I am Soyuz: július 19, csütörtök ► 20.30, Civil Pódium

Svédország az új Pécs. Egy Stockholmban élő magyar lány, számtalan hangszerrel varázsol valami olyat, hogy a lélegzet eláll tőle. Csütörtökön 20:30-tól fogja az érzékeket simogatni a fesztivál zajában, a Civil pódium színpadon.

 


 

Barkóczi Noémi: július 20, péntek ► 22:00, Civil Pódium

Péntekre pedig egy másik hölgyet ajánlok, aki mostanában zenekarral is szokott zenélni, Debrecenbe viszont egyedül érkezik, aminek megmondom őszintén, én örülök. Este 10-kor a Civil Pódium a béke kis szigete lesz. Egy akusztikus gitár, egy eszméletlenül jó karakter, nem látom, hogy mire lehet még szükség.

 


 

TPSRPRT: júlis 21, szombat ► 15.30, Dehir.hu 

A zenekar, aminek sosem fogom megjegyezni normálisan a nevét, pedig nagy szükség lenne rá. Instrumentális megőrülés, elektronikusan, hangszerekkel, olyan, mintha a Colorstar beszedett volna mindent, amit talált, és ez óriásit üt. Szombaton már mindenki fáradt, tudom, de 15:30-ra gyertek a Dehir.hu színpadhoz.

 


 

+ Kulter.hu színpad

Ez a színpad pedig az, amit mindig meg lehet látogatni. Versek, beszélgetések, és olyan, jobbnál jobb zenekarok, mint az egyik legjobb (még igazán) underground zenekar a Nunki Bay Starship, vagy a nálunk is sokat megjelenő Shaibo. Csütörtöktől szombatig, minden nap érdemes szellemi feltöltődést keresni ott.

 

Ez tehát a menü, egy nagyon kis szelete az idei Campusnak. Találkozzunk a koncerteken, higgyétek el, ha most kimarad miattuk a Scooter, lesz máskor is rá alkalmatok. 😀

 

A teljes zenei bontásért amúgy KATT IDE!

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Bodó Bence