Az új klippel jelentkező Carson Coma frontemberével, Fekete Giorgióval beszélgettünk a Pókról, gyűlöletkultúráról, újranyitásról és sok minden másról. Interjú!
– Éltél már a terasznyitás lehetőségével szombat óta?
– Jaja, van egy hely Budán ahová én nagyon sokat jártam mindig is, így kábé gyerekkorom óta. Azt nagyon szeretem, tök távol vannak egymástól az asztalok, ki lehet ülni, az egy olyan jó vibe nagyon. Hát nyilván nem voltam a Madách téren… (nevet) De szerintem az okos terasznyitással teljesen lehet élni. Vagy nem tudom, ezzel te hogy vagy?
– Én is hasonlóan, abszolút ezzel a fontolva haladó megoldással értek egyet. Ilyen óvatosan várod a teljes nyitást és a fesztiválokat is?
– Nyilván nem én vagyok a legkvalifikáltabb ember arra, hogy most arról beszéljünk, hogy mikor kéne nyitni és mikor nem. Szóval, hála Istennek, nem nekem kell ezeket eldönteni, de ha úgy ítélik meg, hogy lehet nyitni, akkor persze k*rvára várom, hát nyilván a legjobb része az egésznek a koncertezés.
– Azért is kérdeztem ezt, mert híresek vagytok arról, hogy külön élmény egy-egy Carson Coma koncerten részt venni. Nagyon energikusak, és „élőzene centrikusak” vagytok. Tavaly ősszel volt az utolsó koncertetek az A38-on, hogy tudjátok kiengedni a gőzt, esetleg levezetni a felgyülemlett feszkót, amit normál esetben a koncerteken tennétek?
– Nehéz kérdés, mert nyilván a legjobb eset is max. egy tök jó béta verzió ahhoz képest, hogy nem koncertezünk. Meg tök jó volt például az, hogy úgy, hogy tavaly nyáron nem volt rendes fesztiválszezon, akadt elég időnk és kapacitásunk befejezni a lemezt, a Lesz ami leszt. A második hullám alatt is egyébként ugyanúgy írogatunk dalokat, meg minden, de azért nehéz mert… Az egyik legkirályabb élmény, amikor írsz egy dalt, kiadod, utána rá pár nappal van egy koncerted, és akkor ott látod azt, hogy a közönségnek hogy tetszik. A lemez esetén tök nagy mázli volt, hogy akkor még lehetett koncertezni. Október 15-én jelent meg, és azt hiszem 24-én, 25-én volt az A38-ban egy dupla lemezbemutató, és az tök király volt. De például azóta az első dal, amit kiadtunk, az a Pók volt nemrég, és tök szívás az, hogy még csak nem is látjuk, mikor fogjuk először bemutatni élőben. A koncertezés az, amiért gyerekként eldöntötted, hogy zenélni akarsz.
– Tud bármi pluszt adni a közönség nélküli koncertezés?
– Ez az online koncertezés érdekes műfaj. Amikor először csináltunk ilyet, még tavaly márciusban, akkor hatalmas újdonságnak számított. Nem csak nekünk, hanem a közönségnek is, és ezért akadt benne egy felfedező vibe. Mi se tudtuk pontosan, hogy kéne viselkedni, a közönségnek is valószínűleg picit furán érezte magát. De izgalmas. Az a nehéz, hogy míg mondjuk a normális életben begyakorolsz egy setlistet, és pénteken Szegeden játszol, szombaton Pécsett, akkor nem gáz, ha mondjuk a daloknak a sorrendje ugyanaz. Nyilván attól még a közönséggel való interakció miatt a „végeredmény” más lesz. Viszont így minden online koncertre muszáj újra csinálni a setlistet, vagy valami újat kitalálni, mert ugyanazokból állhat a „közönség”, és akkor az milyen már. De nekünk még az a mázlink, hogy ezeket az online koncerteket elég kötetlenül fogtuk föl – mint ahogy amúgy szerintem sok zenekar – ezért inkább kicsit olyan volt, mint egy próbaterembe benézés, csak picit kevesebb káromkodással.
– Nagyon aktívan tartjátok a kapcsolatot a közönségetekkel. Az első hullám alatt el is indítottatok egy filmklubot a közösségi médiás csoportotokban. Mesélsz erről egy picit?
– Igen, csináltunk egy ilyen filmklubot a Zsibongóban, ami tök izgi dolog. Az első évadban Facebook-kommenteken keresztül futott, a másodikban meg Zoomon keresztül. Tudod, nekünk is nehéz, hogy nincs kapcsolat a közönséggel, ami mondjuk a koncerteken megvan. Meg valószínűleg a közönségnek is egyrészt úgy en bloc picit unalmasabb az élet, és így akadt egy ilyen jó közösségi élmény azon keresztül, hogy kéthetente mindannyian megnéztük ugyanazt a filmet, és dumáltunk róla.
– Átlagban hányan vettek részt kb. egy-egy ilyen filmklub összejövetelen?
– Nem tudom. Szerintem úgy 50-60 ember általában. Változó, nyilván attól is függ, hogy mi a film.
– Nem idegen tőletek a közönséggel való ilyenfajta kapcsolattartás, korábban is hoztatok már össze Zsibongó-talit. A filmklubon túl milyen lehetőségeitek vannak így covid idején? Egyáltalán féltek-e attól, hogy majd újra fel kell építeni egy ilyen közeli kapcsolatot a közönségetekkel.
– Inkább várjuk. Mármint, szerencsére nem kétméteres ijesztő szkinhedek általában a közönségünk, szóval nem félünk. Minden nyáron csináltunk eddig, és tervezünk is ilyen Zsibongó-talit. Ami egyébként egyre gyakoribb, szóval, majd aszerint kell nyilván helyet találni. De ezek mindig olyan kedves dolgok. Egy picit közvetlenebbek az emberek. Talán 2019-ben volt, amikor sütögettünk, és az jó volt. de nagyon fárasztó volt sütögetni. Nem irigylem azokat, akiknek ez a munkája.
– Valószínűleg te kevésbé fáradnál el a zenélésben, nem? És a sütögetés az, ami a legnagyobb kihívás.
– Jó volt mind a kettő nagyon. Akárhogy is.
– Beszéljünk a Pókról. Több mint egy hónapja, de közel egy hónapja jelent meg egy klippel, és már a rendezőjével is dobtatok egy nagyot. Kizlinger Lillát, egy nagyon fiatal lányt kértetek fel a rendezésre, aki egyébként azóta a Berlinalén Ezüst Medve-díjat is nyert. Hogy találtatok rá? Tudtommal ő nem rendező, és ugye a díj is inkább a színészetét bizonyítja.
– Ő Zsombornak egy haverja. Őszintén, nem tudom, honnan ismerik egymást, Zsombornál sose tudom. Volt egy klip koncepciónk, ez a társasjátékos dolog, és akkor gondolkodtunk azon, hogy ki rendezzen. Picit ki akartuk próbálni azt, hogy milyen más emberrel dolgozni, mert általában mindig vagy Komróczki Diával, vagy a Mikivel (miki357) dolgoztunk. És felmerült Lilla neve, leültünk, tetszettek azok az ötletek, amiket ő hozott, meg fontos megemlíteni az operatőrt, Kiss Marcit, aki szintén nagyon profi volt. Aztán érdekes, hogy akkor még nem is tudtuk, hogy ő amúgy inkább színészkedéssel foglalkozik – bár egyébként rendezőnek tanul – de izgalmas volt, hogy leforgattuk, és a klip utómunkája alatt volt a Berlinale, amikor megnyerte az Ezüst Medve-díjat. Szóval vicces, hogy így egymásra erősített a kettő dolog.
– Mesélsz még egy picit a forgatásról?
– Kemény volt, mert mint minden rendes forgatás, ezt is éjszaka forgattuk. Szóval kb. délután kezdtük, aztán hajnali ötkor mentünk el a helyszínről, és másnap délután kettőkor meg forgattuk a nappalis jeleneteket. Azokat a világosabb jeleneteket, amikor kanapén ülünk mind a hatan, ez két különböző napon forgott. Mindenki halál fáradt lett nyilván másnapra. De jó volt egyébként, mert az egész stáb nagyon fiatal, kreatív, motivált csapat volt, és ez mindig izgalmas, mert így mi is jobban megtaláljuk a közös hangot, ha korban hozzánk közelebb lévő emberekkel dolgozunk, dolgozhatunk. Nagyon jó fejek, kisebb projekteken egy csomó emberrel dolgozunk azóta is.
– Jól is áll nektek a szereplés, meg úgy tűnik, hogy szerettek is szerepelni. Kacérkodtok a gondolattal a jövőre nézve? Színész és énekes, mint Jared Leto vagy Harry Styles?
– (nevet) Hát, nem tudom. Érdekes, mert egyikünk sem az a „nagyon-nagyon imádok szerepelni” típus, csak amikor ott vagy, meg ott vannak a haverjaid, akkor vicces dolgokat nagyon szívesen csinálsz. Szóval, például ezért van az, hogy a klipjeinkben legtöbbször nem színészkedünk, hanem inkább valami vicces dolog történik, mert mindig kicsit feszélyezve érezzük magunkat, ha valaki azt mondja, hogy „Na, akkor most komolyan csináld!” Viszont, ha azt mondja, hogy „Nyisd ki ezt az ajtót, úgy, hogy vicces legyen”, sima! Tök jó! Szóval, nem tudom, attól függ, hogy ha lesznek ilyen zsékategóriás vígjátékok, és arra behívnak, akkor biztosan. (nevet) Az igazi színészet, meg… Nem tudom. Lehet egyébként.
– Ha leforgatnák a FOMO 2-t és azt találnák ki, hogy Jorgosz helyett Fekete Giorgio legyen a főszereplő, elvállalnád?
– Jó film a FOMO, láttam… Hát figyelj! Hívjanak fel és meglátjuk. Én nem tudom (nevet) Biztos nagyon idegesítő lenne másfél órán keresztül látni az arcomat egy nagy képernyőn. Meg amúgy is milyen ijesztő már, hogy azok nem ilyen pici képernyők, ilyen gépképernyők, hanem nagy vászon, méterek!
– Sose szervezz akkor klipbemutatót moziba, mert ott ugyanekkora. A Póknak elég komolyan tetten érhető mondanivalója van. Nem pusztán egy emberi magatartás, hanem konkrétan az LMBTQ közösséget illető reakció van a szöveg középpontjában. Tényleg ez a legbosszantóbb ebben, ha saját frusztrációjukat másokon vezetik le?
– A dal úgy általában az egész fölösleges gyűlöletkultúrát dolgozza föl, nyilván egy központi eleme az ilyen közösségekre történő frusztrált reagálás. Ami nekem a magyar közéletben, vagy a magyar közélet legjobb leképeződésében, Facebook -kommentekben, teljesen szembetűnő, hogy: „Jézusom, nem tudom elhinni, hogy tényleg ennyi gyűlölet és frusztráció van az emberekben.” Nem gondolom azt, és nem is szeretnék állást foglalni abban, hogy ez a legfontosabb probléma, vagy sem. Egyébként is egy nagyon relatív dolog, hogy mi a legfontosabb probléma. Ez mindig emberfüggő. Én is kaptam gyerekként sok fölösleges bántást, fölösleges baszogatást, mikor általános iskola harmadikban idejöttem, úgy, hogy nem is nagyon beszéltem magyarul. Szóval a Pók így ámblokk a fölösleges gyűlölködés, kipécézés ellen van.
– Mégis, azért vannak olyan sorok a dalban (Otthon a négy fal között, Ádám és Béla) amik miatt tűnhet úgy, hogy ebben az igen megosztó témában állást foglaltok. Azért is mondom, hogy nagyon megosztó, mert pont az utóbbi időkben láttuk, hogy mennyire híres, betonbiztosnak hitt karrierek kérdőjeleződhetnek meg, vagy törhetnek derékba. Nem tartotok attól, hogy elmaradnak a Petőfi TV-s megjelenések, vagy egy későbbi Petőfi-díj? Szívesen nyilvánulsz meg a jövőben is közéleti kérdésekben?
– Ez egy érdekes kérdés. Nem titkolt a dalnak az üzenete, elég egyértelmű, persze. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy közéleti, társadalmi dolgokban nagyon szívesen szólalunk meg. Sőt, örülünk annak, hogy van egy erre alkalmas platformunk. Persze távol tartjuk magunkat attól, hogy megmondózenekarrá váljunk, mert annál nincsen szomorúbb a világon, mert mi elsősorban zenészek vagyunk. Zenészek, akik emberek, akiknek van véleménye a világról. És mivel nyilvánvalóan fontos a számunkra az, hogy milyen szövegű dalokat írunk, nem arról fogunk írni, hogy most süt a nap, most meg esik az eső, hanem olyan dolgokról, amik foglalkoztatnak, amiken gondolkozunk nap, mint nap. A kérdés talán picit provokatív, mert érted, mi mindig is távol tartottuk magunkat a pártpolitizálástól, ami egyébként olyan szempontból is logikus, hogy nem kéne, hogy pártpolitikai kérdés legyen az, hogy embereket elfogadják vagy sem. Szóval, nem gondolom, hogy ez egy politikai dolog lenne, és nem gondolom, hogy ennek köze kéne lennie bármilyen Petőfi zenei díjátadóhoz. Szóval a lényeg az, hogy írunk arról, amit szeretünk, és reméljük, hogy tetszik az embereknek.
– De akkor a jövőben lehet arra számítani, hogy ha egy közéleti kérdés megüti az ingerküszöbödet vagy ingerküszöbötöket, akkor arra valamilyen szinten fogtok reagálni?
– Bármi lehet. Én még sajnos nem annyira látom azt, hogy pontosan hogy fog kinézni mondjuk a következő lemezünk, egész lassan haladunk az új dalokkal, de meglátjuk, simán lehet.
– Bármilyen kampányrendezvényen szereplést vállalnál-e?
– Nem hiszem, pont az imént elmondottak miatt.
– Egyetértve veled abban, hogy tényleg nagyon sok dolog átpolitizálódott, a következő kérdés közéletinek is, de maradjunk szigorúan szakmaiak: hogy látod most, mekkora a kár a zeneiparban, mennyi idő lehet, amíg mindez helyreáll? Mi kellhet ehhez?
– Én ezt inkább csak zenekarok szempontjából látom. Nem látom mondjuk klubok, fesztiválok szempontjából, és azt gondolom, hogy valószínűleg nekik sokkal-sokkal parább. Meg azoknak a zenekaroknak is sokkal parább, amelyek több ember teljes megélhetését biztosították, teljes stáb a zenészeken túl, ott 10-20 embernek a megélhetése egyik napról a másikra leállt. Én ebből a szempontból azt látom, hogy nekünk viszonylag szerencse az, hogy még nagyon a pályánk elején vagyunk. Ami persze mindig pró és kontra, mert egyrészt mázli, hogy a pályánk elején vagyunk, másrészt meg tök kár, mert a tavalyi lett volna az első nagyon trú teli-fesztivál nyarunk, ami remélhetőleg az idei lesz. Nálunk ugye általában online történik a kommunikációnknak a nagy része. Mi ebben nőttünk fel, 12 évesen volt Facebook fiókunk, és nem huszonöt évesen találkoztunk először az szosölmédiával, ezért ilyen szempontból lehet, hogy egy picit könnyebb. Legalábbis, mi igyekeztünk folyamatosan haladni ez idő alatt. Nyilván itt főleg az embereknek – és nem csak a zenészeknek, hanem a stáboknak – a megélhetése az, ami para, és remélem, hogy minél hamarabb újra lehet koncertezni, és helyreállnak ezek a dolgok.
– Mit gondolsz, lehetett volna valamit máshogy csinálni?
– Ó, vaó! Nem tudom. Én sokat olvasok arról, hogy vannak olyan országok, ahol mondjuk hamarabb elindult a koncertezés, de van olyan is, ahol sokkal később. Tényleg nem tudom! Ez így annyira messzire vezet, és annyira sok tényező van ebben, hogy igazándiból annak örülök nagyon, hogy nem nekem kell ilyenekben kiállnom majd egy szerda délelőtt, és azt mondani, hogy: „Na, akkor mostantól ez így lesz, vagy úgy lesz”, mert tényleg nem fingom sincs. Mindent lehet mindig jobban, az biztos.
– Azt már kiveséztük és egyértelmű, hogy a koncerteket azért egészen várod. De ha nem Giorgióról, mint a Carson Coma frontemberéről, hanem Giorgióról, mint budapesti átlagemberről beszélünk, mi az, aminek a visszatértét a legjobban várod a Covid előtti időszakból?
– Háh! Egyrészt azt az általános biztonságérzetet, hogy ne kelljen izgulni azon, hogy érted, a villamoson állok, és nagyon közel van valaki hozzám, én meg így görcsölök, hogy menjen már arrébb. Nagyon várom azt, hogy én is járhassak koncertekre, mint koncertélvező. Meg úgy az utazást is. Az is ilyen bonyolult, hogy akkor most PCR-teszt, meg ez, meg az… Egyszóval azt, hogy ezután a sok bezártság és korlátozottság után így végre sokkal szabadabbnak érezzem magam, én ezt várom, főleg.
Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
