Fű alatt #4 – „Mennyire politikus a magyar underground?”

Milyen újdonságok lesznek az idei Bánkitón? Hogyan áll össze a fesztivál közéleti szekciója? Mennyire trendképző a Sziget? Ezekről beszélgettünk Lukács Áronnal.


Egyértelmű, eddig ez volt a legközéletibb beszélgetés, bár erre abszolút számítottunk, hiszen a Bánkitó Fesztivál esetében már megszokhattuk, hogy a szervezők a zene mellett minden évben valamilyen komoly közéleti kérdést is a fesztivál zászlajára tűznek. És ez tök jó! Lukács Áront így értelemszerűen erről kérdeztük, illetve többek között arról, miként áll össze a line-up, mi alapján válogatják össze a zenekarokat, mennyire kísérleteznek tök új hangokkal, és nem utolsósorban, kifaggattuk arról is, milyen újdonságok várhatóak az idén július 10 és 14 között megrendezésre kerülő lelazuláson.


Kifejezetten örültünk, hogy végre picit azt is ki tudtuk ezúttal vesézni, hogy vajon mennyire politikus a magyar underground. Hogy elégséges vagy elégtelent kapnak a srácok, kiderül a Fű alatt negyedik adásából, ahol mindenképp leszámolunk a „túl sok a liberális zenekar” városi legendájával. Vagy sem? Hehe! Nézzétek meg:

Fű alatt #4 – Lukács Áron (Bánkitó Fesztivál)

Balogh Roland műsorvezető vendége Lukács Áron (Bánkitó Fesztivál) Videó, vágás, utómunka: Balsay Dorina Intro * Kijube – Storm Zene: Garamvölgyi Zsolt Dobok, keverés, animáció: Sándorfi Viktor Műsorlogó: Rádai Péter Vendégelőadó: Fat & Cute (KERET Sessions) [https://youtu.be/XyuZosoRU3A] Honlap: http://igeretestitanok.hu Facebook: https://facebook.com/igeretestitanok Instagram: https://instagram.com/promising_titans

A vendégelőadó ezúttal a Fat & Cute, amelynek a KERET Sessions élőjükből hozott egy dalt Áron. Nagyon tessék őket hallgatni!


Jövő héten pedig már érkezik hozzánk Csobi, akivel a hangmérnöki háttérmunka rejtelmeit fogjuk kivesézni. Ráadásul igazi apukás intelmek közepette még pár jó tanács is elhangzik majd a gyakorlók számára 🙂 Semmiképp se hagyjátok ki az április 30-i adást – Kezdés ► Facebook: 18 óra • YouTube: 19 óra 🙂


ITT csatlakozhattok az eseményhez, és érdemes feliratkozni a YouTube-csatornánkra is 😉

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Ígéretes titánok