Pedig nagyon úgy áll, hogy de! Egy búcsúkoncert azért még befigyel. Ez meg egy baromi fájó nekrológ, a legszarabb dolog, amit írhatunk: isten veled zenekar.
A nekrológ a legszarabb dolog, ami egy újságíróval történhet. Fájó az elmúlásról írni. Azt hiszem, ennél nagyobb büntetés nem létezik. Ismerek kollégát, aki valahogy perverz módon mintha vonzódna a műfajhoz, de azt hiszem, ehhez sose lehet hozzászokni, hiszen olyan, mint az, amiről írunk: halál!
Ennél már csak az pusztítóbb, amikor személyes, mi több mély kötődése van az embernek ahhoz, akiről ír. Nekem valahogy mindig az első magyar nyelvi emlék, a 12. század végi hírös-neves Halotti beszéd ugrik be ilyenkor. Asszongya, hogy: „Latiatuc feleym ʒumtuchel mic vogmuc. ýſa pur eſ chomuv uogmuc.” – azaz: Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: íme, por és hamu vagyunk. Az ember megáll, és elmereng, idő, elmúlás, egyáltalán mik ezek és miért fájnak, mi az a fájdalom, és így tovább. Ezek kavarognak, és közben nehéz fogalmazni.
Már hetek óta próbálom érlelni magamban. De nem megy. Vagy zsigerből írunk, vagy sehogy. A nekrológ, ha személyes kell legyen, úgy vélem, tömör és velős kell, hogy legyen. Arra kell tanítson, hogy becsüljük meg azt, ami a mában adatik és körbe vesz minket. Mert egyszer elvész, nem lesz többé, és az utólag, visszamenőleges hatállyal nagyon tud fájni.
Szerintem minden zenekarvéggel, feloszlással meghal a kultúra egy darabja. Még akkor is, ha az adott formáció nem volt a szívünk csücske. Elhal ugyanis egy alkotó szikra, ami valamikor valakiknek – legyen szó magukról az alkotókról, vagy a zenét befogadó közönségről – valamit, sokat, a mindent jelentette. Tehát minden elmúlás fáj. Piszkosul. Mint egy szarabb szakítás.
Noha egy ideje lehetett már sejteni, hogy vége, mégis szar belegondolni, hogy nem lesz többé Gyík zenekar. Nagy Viktor (szövegelés, rap), Balogh Borsa (gitár, looper) és Lukovich András (gitár) hármasa üde színfolt volt jó pár ember életében. Egy műfajokon átívelő, igazából belőhetetlen gitáros, looperes, szövegelős valami, ami nekem kicsit Tinódi Sebestyén modernkori reinkarnációjának tűnt. Az átlagemberek átlagos dolgairól vakeroltak nekünk okosan egyensúlyozva a mindenhonnan ömlő mocsok (értsd kötelező trágárkodás) és a frappáns (rap?)szövegek között. Arany középutat adtak, nem klasszikus Horatiusi értelemben. A Gyík sose akart explicit módon pofán baszni, és pont ettől volt remek. Kellemes zsibbadást adott, nyújtott két söca, vagy baromi sok rozé fröccs mellé/-höz.
A Gyík egyike volt azoknak a zenekaroknak, amelyekről a Titánok indulása óta sokat írtunk – az évek során volt nagy interjú, premier, kritika, miegymás. Emberileg is bírom a srácokat nagyon. Mindig jó volt velük beszélgetni, róluk írni. Törzsgyökeres megátalkodott debreceni szurkolóként Lukovich úrral annak ellenére utaztam el négy éve közösen egy kalandos Noel Gallagher koncertre Manchesterbe, hogy a faszi valami perverz ösztöntől indíttatva az Újpestet szereti.
– Ugyan, az élet megy tovább: új évtized, új kihívások – írta Luko, mikor azon szomorkodtam neki, hogy ennyi volt! Persze, az élet nem áll meg. Borsának ott az egyre jobban pörgő, Petőfis magaslatokat elérő Űrlénykirály, András is csinált Lukovich néven saját szólót és Viknek is van saját cucca, az Elvisz Resztli/Umami Fétis. Ha így nézzük, nem jött el a világvége. És szerencsére a rutinnak meg az éveknek köszönhetően a srácok stílusosan zárják le a maguk mögött hagyott évtizedet. A végszóra készült egy utolsó dal Az utolsó dal címmel, ami Gyík, de mégsem teljesen az. Ezért vagy ettől függetlenül, lehet nagyon szeretgetni!
Ha pedig villany lekapcs, április 23-án szombaton este még egy nagy búcsúkoncertre el lehet kapni a zenekart élőben a Gödörben. Aztán ki tudja, lehet majd minden évben lesz egy búcsúkoncert, de addig is, ez az utolsó kötelező!
Végezetül, ha Gyík, nekem ez volt a kedvenc cikkem róluk:
A poszt-celebkultúra antitézise imázsklipbe oltva | Ígéretes titánok
Csak jókat, hallgassatok magyarokat! Titánok Spotify-ért ide kattintsatok! A Fű alatt podcastért meg IDE!
Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
