Bölcsésznek lenni ritkán ennyire szexi

Minden negyedik magyar életében eljön a pillanat, amikor el kell döntenie, költő lesz, vagy rocksztár. A Hangember viszont úgy néz ki, mindkettőt választaná.

 

A magyar zenetörténelem azon borús időszakában járunk, amikor már a „magyaralter” stílusmegjelölést is további alkategóriák követhetik. Egészen nagy a különbség például a Kispál/Hiperkarma/Kaukázis könnyed nazális vinnyosága és a Vad Fruttik/Esti Kornél/Pegazusok Nem Léteznek érfelvágós skizofrén vergődése között. A Hangember bizonyos tekintetben nem nyújt semmi újat. Hallottunk már mindent abból, amit csinálnak, egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés azonban mégis azt mondja: ez valami más.

 

De hogy pontosan mi, azt nehéz megtudni. Nem árasztották el az internetet képekkel és interjúkkal, az érdeklődési körük egyszerűen csak „Sör”, és úgy igazából a 2015-ös indulásuk óta nem nagyon hallattak magukról. Azt is nehezen tudom feldolgozni, hogy a Hangember Duó miért áll négy tagból, de a Roy & Ádám Trió után ilyeneken már nem akadok fenn. Nagyon valószínű, hogy ez gyakorlatilag Horváth András és Szántó Marcell „kétszálgitár-kétszálének” projektje, fél-állandó vendégtagokkal. Megannyi versfeldolgozás után most viszont mindenképpen rászolgáltak arra, hogy bekerüljenek a körforgásra, ugyanis az újévvel együtt megjelent a Szélkakas című, csak saját dalokat felvonultató kislemezük. Sőt, nagy fegyvertény, hogy minderre közösségi finanszírozás keretében, a rajongókkal együtt teremtették elő a szükséges tőkét!

 

Az emberek különböző okokból tudnak rajongani egy előadóért. Lehet ez a külseje és a közösségi médiában aratott sikeressége miatt, de vannak akiknek csak a zene számít, vagy éppen pont ellenkezőleg, szövegcentrikus zenefogyasztókról is beszélhetünk. (Leegyszerűsítve, sarkítva és lebutítva: így születtek meg a Justin Bieber-, Kalkbrenner- és Eminem-rajongók.) Ezt csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert bizony a Hangember egyértelműen ez utóbbi kategória követőinek kedvez.

 

 

A nyolc számos kislemezt végighallgatva könnyen támad az embernek az az érzése, hogy ezek inkább megzenésített versek, mint zene és szöveg organikus összekapcsolódása. Sőt, őszintén szólva az együttes semmi nagy truvájt nem hoz. Nincsenek világmegváltó gitárszólók, a dobok mögött ülve az elalvás veszélye fenyeget, az énekhang pedig azontúl, hogy pontatlan, még csak a komfortzónából sem képes kilépni, és maga a felvétel és a keverés minősége is erős kívánnivalót hagy maga után.

 

És hogy mindez miért nem baj? Mert a Hangember egészen mást akar adni, és itt most nem a(z egyébként zseniális) lírai költeményekről beszélek. Elcsépeltnek tűnik ez a szó, de itt valódi életérzést tolmácsolnak. Emlékképek egy sosem létezett múltból, „amikor nyáron részegen a tábortűz körül ültünk”, vagy „amikor éjszaka eltévedtünk”, és még sorolni lehetne azokat a pillanatokat, amik inkább egy jól sikerült művészfilm jeleneteire emlékeztetnek. De nekik elhiszem, hogy ezeket átélték, irigykedem rájuk, mert szeretnék én is részese lenni ezeknek az anekdotáknak, és hál’ istennek minél többször hallgatom végig az albumot, annál tisztábban „emlékszem” mindenre. A hatodik kör után már egy picit azt hiszem, hogy én is Horváth Andrisék barátja vagyok.

 

Mindenesetre nem hiszem, hogy pár éven belül a Hangember teltházas Budapest Park koncerteket fog nyomni, és inkább az ELTE Könyvtár Klubja lesz a szakmai csúcs, de a srácok máris rám cáfoltak, hiszen január 31-én a Gödörben mutatják be a Szélkakast, Másik János társaságában! Ha Pilinszky kötettel a farzsebedben járkálsz, fejből tudod a Nyugat főszerkesztőit évszámokkal együtt, és már a slam poetryből is eleged van, a megjelenés kötelező. De ha csak kíváncsi vagy arra, hogy kik azok a srácok, akikkel annyi közös sztorid lett hirtelen, akkor is.

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Penke Bence