Azt hiszed, hogy egy szerelmes dalt hallgatsz, közben nem is

Egy faszán összerakott, rádióbarát dallal jelentkezett be a Hungarocell. Az Álmomban jár őszinte fohász a közös alkotás és koncertezés iránt. Exkluzív premier!

A Hungarocell legénysége /// Fotó: Pap Mónika


Szinte hihetetlen, de lassan négy éve lesz, hogy utoljára írtunk a Hungarocellről. Akkor az első nagylemezük, a Kell jött nálunk, most pedig egy dal érkezik. Az Álmomban jár első blikkre egy klasszikus szerelemes dalnak tűnik. Másodikra is. Kellemesen elnyúló, lágyan ellejtett gitártéma, egy kellőképpen határozott, ám a műfaji keretekre ráerősítő váltással a refrén előtt. Még a szóló is ezt az érzést támogatja, a billentyűkről nem is beszélve.


A szöveg picit ugyan csalóka lehet, de az elején tuti nem gyanakszik az ember. Többszöri meghallgatásra azonban szöget üthet a fejekben, hogy talán mégis valami bűzlik Dániában. Lehet mégsem egy szerelmes számról lehet szó, még ha a körítés ezt sugallja. És valóban, érzelgősnek kétségtelenül érzelgős, ám semmiképp, se klasszikus, se semmilyen értelemben sem szerelmes dal az Ulvicki Tamás alias Tompi (ének, gitár), Vizi Dávid (billentyű) és Kis Marcell (basszusgitár) felállásban üzemelő zenekar új fecskéje.


Ahogy Tompi írta: „A dalszöveg- és a zenei részét is az inspirálta, amikor sétáltam sokszor egyedül haza fülhallgatóval a fülemben és azon gondolkoztam, mennyire vágyok rá, hogy egy nagyon családias zenekari környezetben (ami közben megvalósult) alkotni és menni koncertezni és ilyen nagyon felemelő pillanatokat megélni, egyre nagyobbá nőni. És amikor így pörgeted rajta magad, és szabályosan érzed, hogy befeszülnek az izmaid és szinte már remegsz annyira elképzeled.” Mondanánk tehát, a dal szívhez szóló példája a karanténpara okozta frusztrációkból való kitörési vágynak. Másképp fogalmazva: így kell akarni a közös alkotás csodáját!


Mindent félretéve, az Álmomban jár egy nagyon szépen összerakott, abszolút kellemes anyag. Az a fajta dal, ami annál jobban tetszik, minél többször pörgeti végig az ember. Aláhúznám, a mezőnyárádi trió száma simán elférne Magyarország valamennyi pop-rock dalokat pattogtató rádiójában. Szakmai szemmel pedig ismét azt kell megjegyeznem, hogy a legutóbbi megjelenéshez képest sokat fejlődött a Hungarocell. Ennek ékes példája az új daluk, amit egyébként a tervek szerint természetesen újabb csokor követ majd. Addig is, itt az Álmomban jár, amit nagyon érdemes hallgatnotok!

Ha kedvet kaptatok és szeretnétek magyar dalokat hallgatni, KATT a Titánok Spotify-ra! Csak jókat mutatunk!

Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland