A The California Nightmares új lemezének utolsó négy száma valami olyasmit tud, amit nem várnánk: izgalmas irányba tolja és újraértelmezi a zenekart. Kritika!
Nem olyan rég egy élénk diskurzust folytattam egy magyar undergroundban nálam sokkal jártasabb és könnyedebben mozgó arccal a The California Nightmaresről. Az állítás az volt, hogy jó-jó, a srácok jók, rendesen odabasszák magukat a koncerteken, de ez a szörfrock mégis annyira kiszámítható, hogy egy idő után nem tud olyat mutatni, hogy hűha, és ezzel párhuzamban a műfaj keretei miatt bármiféle megújulásra képtelen. Mivel a Virág Levi (basszusgitár, ének), Király Levi (dobok) és Komjáthy Dani (gitár) alkotta trió ebben a koordináta-rendszerben ontja a dinamikus, ám olykor picit faék egyszerű gitárbaszatásait, ezért rájuk is igaz ez a műfaji izé.
Kétségtelen, van benne valami. Mármint, igen a klasszik szörfrock önmagában valóban nem tud egy idő után újat mutatni, adni, s csak azok a fanatikusok maradnak, akik eredendően kedvelik és élvezik a műfaj adta életérzést, hangulatot, hangzást. A ki- és megfáradást jól illusztrálja a magyarországi szörfrock első számú nagyágyúinak esete: a skeemers ugyanis elsőre mindenki nagy meglepetésére akkor oszlott fel, amikor még talán lett volna némi kraft a zenekarban. Persze, összetett ügy volt a skeemers esete, de ami a megnyilatkozásaikból lejött, ebben a műfaji megfáradás is szerepet játszott. (Mi anno a Fű alattban Gegével dumáltunk.)
Visszakanyarodva a kaliforniás fiúkra, én sose éreztem rajtuk a megfáradást, s még ha zeneileg a repertoár nem bővült túlságosan, mert tényleg nem, max úgy, hogy egyre idősebbek, így érettebbek, rutinosabbak lettek, a lendület baromira vitte a csapatot előre. A koncertjeik konkrétan metamfetaminba áztatott kokainként hatnak, de igazából nincsenek jelzők arra, mennyire energikus az egész élőben. S igen, a kritika bizony jogos, mert a műfaji keretek miatt akkor aztakurva zenei megoldás dolgot nem biztos, hogy tőlük kell várni. Így gondoltam többek között én is. S még akkor sem, ha idén nyáron, rendhagyó módon magyar számmal premiereztek nálunk.
Erre kijött a zenekar új lemeze, az Into The Nightmares pedig egy csattanós kis pofán baszás az előbbi gondolatmenetnek. Ha gyorsan kellene jellemezni a lemezt, akkor azt kell mondani: a magyar szörfrock rosszfiúi épp a szemünk előtt halnak meg, és átalakulnak, valami olyasmivé, ami többszörösen túlmutat a már unalomig emlegetett műfaji kereteken.
A dalok többségét, ha nem szinte az összeset, már hallhatták azok, akik járnak a srácok koncertjeire. Nagy truváj tehát ezúttal sincs – mondhatnák, igen ám, de így felstúdiózva elég faszán hangzik az egész. Érződik, hogy már rutinnal nyúltak a keveréshez, ugyanakkor az az őszinte és nyers attitűd is maradt, ami a The California Nightmares-t eddig is jellemezte. Ami azonban ennél is fontosabb, mindenképp ketté kell osztanunk a lemezt. Az első négy dalt követő utolsó négy trekk ugyanis valami olyasmit villant fel a zenekarból, amit korábban nem láthattunk: piszkosan szofisztikált, stílusokat ízlésesen keverő és összemosó számokat.
Nálam konkrétan a Kill the Rats-nél kezdődik a lemez, és a Sorry, az If You’re High, valamint A New Decade valami olyasmit hoz, amit összetettségében és mélységeiben nem vártam a srácoktól. Levegős gitárszólók, metalba, stonerbe, prog-rockba hajló vonalak, és pszichedélia, ez utóbbi az azt hiszem, ami talán a leginkább meglepett.
Szakmai szemmel én az utolsó négy dalt tettem volna a lemez elejére. A fanatikusoknak mindegy a számsorrend, viszont az „ínyenceket”, új arcokat a második szekcióval jobban meg lehet fogni, mint a kezdő számokkal. De a lényeg, a The California Nightmares új korongjával bizonyítja, van élet a szörfrockon túl, mellett, együtt s azt is, lehet és hasznos megújulni, olyasmiket hozni, amiket nem feltétlenül vár az ember. Másképp, így kell nyikhaj kis hülyegyerekekből érett, húszas éveibe lépő tapasztaltabb hülyegyerekekké válni. Sok mindent nincs is mit hozzátenni, mint hogy érdemes ronggyá hallgatni a friss kaliforniás lemezt, különösen annak a második részét ajánlom nagyon azoknak, akik esetleg aggódnak a magyar szörfrockért.
A végére még egy kis szakmázás, a skeemers kiválásával úgy vélem, a The California Nightmares lett a műfaj egyik magyar húzóformációja, amely új lemezével bizonyítja, megérdemli e jelzőt, és azt, hogy méltó utódként utat mutasson valami (kicsit vagy épp nagyon) más felé. Szerintem már csak egy normális, valamire való menedzser hiányzik a srácok mellé, hogy gatyába rázza a booking oldalt, és hogy végre szintet lépve nagyobb közönség elé, egy fokkal jobban hangzó klubokba és lehetőleg még több fesztiválra eljusson a zenekar, mert – ritkán írok ilyesmit – megérdemlik. (És mert a fejlődési ívük egyértelműen folyamatosan javuló tendenciákat mutat.)
Ha kedvet kaptatok, és élőben is meghallgatnátok a The California Nightmares új lemezét, itt az alkalom: december 17-én pénteken a srácok a Turbinában mutatják meg, hogy kell rendesen odaverni magunkat! Ott tali!
Ha még szeretnétek olvasni a zenekarról, ITT, ITT és ITT megtehetitek! A Faded Sunon megjelent albumpremier mellé egy beszélgetést is olvashattok a srácokkal.
Parádé: így szólnak magyarul a kaliforniás srácok | Ígéretes titánok
Ha kedvet kaptatok és szeretnétek további magyar dalokat hallgatni, KATT a Titánok Spotify-ra! Csak jókat mutatunk!
Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
