Hékás, érdekel, milyen volt fesztiválozni a ’90-es években? Menjetek Kolorádóra!

Négy napra egy offline völgybe költözik a budapesti underground. Ott voltunk a színpadépítésen és ajánlunk pár zenekart is, amikbe érdemes belehallgatnotok.

 

 

Az az igazság, elég nehéz helyzetben vagyok, mert a Kolorádó fesztivál fellépőinek több mint feléről már legalább egyszer írtunk, így komoly fejtörő, hogy kit is ajánljak. Mert ugye, mindenkit nem lehet. Elég bénán nézne ki, meg na, izé, akkor fogja mindenki inkább a programfüzetet, és szemezget magának, mondván, mindenre úgy se lehet beférni, ezek meg mondják csak a maguk csacskaságait.

 

Ráadásul az is para, hogy egy csomó banda üti is egymást rendesen, szóval, lesz majd itt kérem szépen ujjreszelés életlen, rozsdás vajazókéssel! Jut eszembe, kerge bamba, miről is hablatyolok én itt? Mi a szösz ez a Kolorádó? Egy tavaly indult próbálkozás, amely nem csinál mást, mint a belvárosi poszthipszter, posztmindenposzt undegroundot (némi gasztropornóval megfűszerezve) kiviszi egy cserkésztáborba, a szabadba, viszont nem túl messze a várostól. A lényeg, hogy az Adyligetben leledző Sztrilich Pál Cserkészparkot BKV-val simán el lehet érni – pici rásegítéssel, viszont nincs térerő!!! Nem vicc. Nem mobilnet nincs, konkrétan térerő! „Nincs szolgáltatás” villogott a telómon végig a figyelmeztetés, és ez baromi jó! Vissza a ’90-es évekbe, amit imádtam, és nem a fapad miatt. Szóval a Kolorádó hadat üzen az ipari veretésnek, a tünci-bünci, csinci-vinci üzemi fesztiválozásinak. VÉGRE! Személy szerint: köszönöm!

 

Helyette lesz egy csomó underground banda, tábortűz, csűr, ’70-es évekbeli neonlámpával kivilágított fahíd + véletlenszerűen bozótok, útvonalak meg székelykapu és a legfontosabb: legfeljebb, tokkal-vonóval tízezer arc. Nem félmillió, százezer, tízezrek. Szuper az egész, így picibe.

 

A móki épp a cikk megjelenésekor startol, így szerdára – ami hivatalosan Keretblog nap – ezt az útvonalat ajánlanánk: Fubarite (18h), Tape Delay (21h), Felső Tízezer (23h) és Kaktus (éjfél). Mondjuk nagy mellényúlás nincs, hiszen az első este csak egy színpad megy még. Konkrétan ez, a Gólya:

 

 

Persze, itt még építés alatt állt kedden, de jól látszik a másik cél, hogy a zenekarokat ne zárjuk el hermetikusan a közönségtől. Nagyon helyes! Amúgy tényleg lesz csűr meg székelykapus nagyszínpad, valamint etetőhely tábortűzzel. Mindez offline (apu-anyu nem ér el, ahogy anno se csörögtek tízpercenként), EPIC!

 

A csűr építés közben

 

Közösségi főétkezés placc tábortűzkörrel meg napközben, ha nincs színpadi pipiskedés, akkor DJ-zene is hallatszik majd itt is

 

A székelykapu nagyszínpad banknévvel, nagyon készülődés közben

 

No, és akkor folytatva a menetet, a csütörtököt az iamyank (20.30) és DJ Bootsie Live Band (21.45) keretében érdemes tartani. Ráadásul nagy homlokráncolás sincs, mert egymást követik majd a fentebb látható székelyornamentikás történeten. Ha valaki 19-kor ráér, akkor meg Mayberian Sanskülotts a Gólyában, a Vittula Udvarban meg DJ sajtó megy többek között.

 

Péntek elég erős, kb. két vonalat is fel lehetne fűzni: Puma Danger (19h) és Headbengs (20h) a Gólyán s vele párhuzamban The Matter (19h) és Meteo (20h) a Csodaszarvas színpadon. Ez utóbbi elől nem is szabad elmenni, mert 21-kor jön a Dope Calypso, majd 22-től a Gustave Tiger. Aki ezek után visszabotorkál a Gólyához, 22-től a Deep Glaze-t, utánuk 23-tól a Fran Palermót (aminek motorjával, Henrivel épp kedden hoztunk ki egy nagyinterjút.) is megkukkanthatja. Innentől azért akad majd némi gubanc, mert 22.30-tól a nagyszínpadon szimultán fellép a Volkova Sisters, 0.30-tól meg Ricsárdgír.

 

A szombatot egy délutáni hatos Agavoiddal kötelező nyitni, hogy aztán itt is foghassuk a fejünk. Nagyszínpadon 20.30-tól Middlemist Red, a Csodaszarvasnál meg 20-tól Panel Surfers, amit a Jennifer Lawrence-t is klipvégre kapó Veszélyes Faszfej követ.

 

Meg amúgy lesz még egy csomó nem zenés progi, és fontos szolgálati közlemény, hahó, a helyszínre az infrastruktúra-fejlesztés keretében idén megérkezett a vezetékes víz, gondolom, köszi, Brüsszel? Emellett egy csomó öko-környzetkímélő izé is lesz, a kulcstartóról a reppohárig, ja, és OTP-bankautomata a bejáratnál, köszi a magyar focitól, tényleg pompa! A programfüzet meg így néz ki:

 

Amúgy meg érdemes követni a Kolorádó FB-eseményét, vagy a honlapjukat, ott minden tényleg ott. Ne feledjétek otthon megnézni vagy, atyaég, papírra leírni a dolgokat, mert tényleg nincs mobil! De épp ezért menő. Ott tali!

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Roland