A magyar tanyavilág még sose volt tán ily vagány! A Lépjünk a holdra ötletes disztópiát rittyentett az Űrhajósba. Még több ilyet, ha kérhetjük! Klippremier.
Nem akarok nagyon belemenni, de labdarúgást szerető fanatikusként péntek óta gyötörtek rémálmok. Sokat megéltem már Irapuatótól (1986 ► Magyarország-Szovjetunió – 0:6) Marseille-ig (2016 ► Izland-Magyarország – 1:1), de az, ami a minap, a kis pireneusi törpeállamban, Andorrában történt a lánglelkű, dicső magyar fiainkkal, az hosszú évekre Bob barlangjába tuszkolt. Twin peaksi remetévé tettek derék focistáink, s életutam felénél nehéz lesz megtalálni a kiutat a sötétlő erdőből, alighanem Vergiliust is magamhoz kell hozzá szólítanom.
Ennek a hosszú folyamatnak az első állomása lett most a Lépjünk a holdra videoklipje. Az Űrhajós tényleg egy remekbe szabott kis posztapokaliptikus disztópia, amely enyhít a lidércnyomáson. Eltereli, egyúttal bevonzza a figyelmet. A videót készítő debreceni Reindeer cinema csapata ugyanis ügyesen sáfárkodott a képi világgal, a színek jók, a sztori is kerek és én nagyon csípem ezt a fajta világvégi hangulatot. Totál olyan az egész, mintha egy atomháború utáni korban kietlen tanyák, lepusztult betonépületek és egy leharcolt hőerőmű árnyékában barangolnánk. Van némi képregényes, videójátékos hangulata.
Ami magát a dalt illeti, a Bánszki Botond (dob), Kovács Áron (basszusgitár, vokál) és Ombódi András (gitár, ének) felállásban üzemelő gyöngyösi trió jó úton indult el. Hangzásukban akad némi ’90-es évekbeli alter, igazából elég sok, ami visszahozhat pár emlékfoszlányt azok számára, akik akkortájt füstös alagsorok mélyére kúsztak zúgkoncertezni. De akik bő két évtizede még zigótaként várták megváltásuk, ám szeretik a rendszerváltás utáni underground galaxist, ugyancsak visszaröppenhetnek oda egy pillanatra. Hogy mégsem abban az időben járunk, azt a szöveg árulja el, hiszen mIRC helyett már Skype figyel benne, meg olyan, ma már egyre valóságosabbnak tűnő cyberpunk víziók, amik abban az atomókorban még jócskán tudományos fantasztikumnak tűntek. Ha a szavaknál időzünk picit, érdemes megjegyezni, hogy azon lehet majd mit csiszolni, egy-két helyen picit megnyeklik a dolog, szóval tessék szépen kísérletezni a még frappánsabb, ütős fordulatokért.
A zene közben 2 perc 22 másodpercnél indul be igazán, de akkor nagyon. Az a váltás tényleg parádés, ahogy az utolsó bő minutumra felpörög a ritmus, az sokat dob az egészen, s engem is onnantól kezdett el beszívni a dallam. A végjáték teszi izgalmassá a dalt, mert előtte sokkal statikusabb íven egyensúlyoznak a srácok, amiből javallott lehet visszavenni a jövőben, vagy több meglepő húzással csavarni az összképen egy-egy számon belül, hogy még véletlenül se unjon bele senki másfél perc után. Szóval hajrá, mindenképpen szurkolok, már csak azért is, mert ez a videó vizualitás szempontjából igen csak hiánypótló történet, én például nevezném majd az idei Magyar Klipszemlére, már csak kíváncsiságból is!
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
