Kifutótól a boszorkányig: az őszre válogatott dalokat az MZK

Hogy kerül egy lemezre a Fran Palermo, I am Soyuz és a Muriel? Az MZK kiadta harmadik válogatásalbumát, az Autumn Spiritet. Exkluzív albumpremier a Titánokon!

 

 

Tegnap még láttam fürdőnacis-flipflopos, hangos, részeg briteket, ami azt jelenti, hogy meteorológiailag és kulturálisan még Nyár van! De hamarosan beköszönt az Ősz, és érkeznek az esőfelhők, bekönnyezel a széltől, sapkasál, és bármikor is indulsz el otthonról, vagy érkezel haza, mindig sötét van és esik. Az ilyen szombat estékre szülte meg a kereskedelmi televizózás az X-Faktort, amit köszönünk szépen, de hála az MZK Publishing menő koncepciójának harmadik állomásának (az első kettőről ITT és ITT), van alternatíva a műsor helyett, ami megalkotta a One Directiont.

 

Mivel nem sokkal ezelőttig még számomra is teljesen új volt mindez, itt egy rövid felzárkóztató azoknak, akik hasonlóan éreznek: Van ez az MZK Publishing nevű jogdíjkezelő társaság, akik magyar dalszerzők helyett intéznek minden jogi cuccot a szerzői jogdíjjal kapcsolatban, hogy szerencsétlen előadó csak zenélgethessen, és simán megkapja a pénzét. Ezen kívül segítenek minél több pályázati (NKA, Hangfoglaló) pénzt elnyerni ügyfeleiknek. És hogy kikkel dolgoznak? Nos igen, ezt szándékozik bemutatni az MZK áprilisban indított projektje, amelynek keretében háromhavonta kiadnak egy tematikus válogatáslemezt az ügyfeleik dalaiból. Ma premierezik tehát az Autumn Spirit, azaz a nemhivatalos 2018 Ősz Official Soundtrack.

 

Az albumra 9 trekk fért fel, ez időben kb. fél órát jelent, úgyhogy reggeli készülődéshez, vagy elalváshoz is passzol a hossz. Az anyag annyira sokszínű, hogy első-harmadik randikhoz tökéletes, mert miközben könnyen romantikus hangulatba hozza az embert, még remek beszédtéma is, a kínos csend kizárt. Apropó sokszínűség: a 9 dal 9 előadója között nagyon jól megfér egymás mellett a már-már mainstream underground sztár, a folkrockos gitáros hipster srác, és az eddig még sosem hallott előadó. És milyen csodálatos, hogy ez mennyire jót tesz neki.

 

Exkluzív meglepetésként a sorban ötödikként szereplő Zanzinger-dal itt és most hallható először az egész világon. Tényleg! A Sweet Slumbers egyébként a kilenc szám leghosszabika a maga bő öt percével, de ennél is lényegesebb infó, hogy november 30-án új nagylemezzel jönnek Micsoda Daniék, gyakorlatilag ennek az előfutárával találkozhatunk az Autumn Spiritben. De ha már szó volt a Sweet Slumbersről, essen még pár szó a számomra legérdekesebb dalokról.

 

 

Az MZK szerint az „őszrehangolódás” a Fran Palermóval kezdődik, és végülis okos emberek ülhetnek ott, mert a Catwalk tényleg faszán indítja a sort. Kellően pörgős, hangzásában mégis van valami rejtélyes füstösség, és ez teszi igazán érdekessé. Ha az Autumn Spring a ‘18-as Ősz OST-je, akkor a Catwalk önmagában az indián nyár.

 

Személyes kedvencem az albumról mindjárt a második dal. Antonia Vai 2017-es The Witch című anyaga elképesztően erős. Egyrészt megrázó, hogy egy elég csak egy akusztikus gitár és egy kis perkusszió, a svéd-magyar istennő énekesnőnek akkora hangja van, hogy az egész szám majd’ szétrobban az energiától. Másrészt a dal pogány rítusokat idéző lüktetése összevetve a címével tökéletesen beleillik a tematikába. Október legvégén volt az újév kezdete a legtöbb kelta kultúrában (lásd: Halloween), ilyenkor kerültek erejük teljében az ártó szellemek/boszorkányok, szóval csillagos ötös a dal beválasztásáért. Antoniát pedig minél hamarabb nemzeti kinccsé kell nyilvánítani, lehetőleg még a svédek előtt.

 

Bevallom őszintén, nem ismertem Duke Bluebeard munkásságát, de a hatodik számú She’s a Lady a legtündéribb eleme az őszi hangulatnak. Egy és háromnegyed perces hosszával messze a legrövidebb szerzemény, de pont egyszerűsége a legszebb bája. Egy őszinte szerelmi vallomás hat húrra írva, és habár tudjuk, hogy Kékszakáll csajai hogy végezték a történet szerint, A. D. Lukácsból nem néznénk ki semmi ilyet.

 

Igazi csemege (ezt is nagyon régóta szeretném már indokoltan használni) az utolsó előtti szám, ami az egyetlen instrumentális cucc az albumon. A szerző és előadó az a Muhari Krisztián, aki főállásban amúgy a Bohemian Betyársban trombitál. A November kapcsolódását a témához pedig nem fogom megmagyarázni.

 

És ha már jól indult, a finálé is legyen ugyanilyen jó: a Sparks a Baron Mantistól olyan húrokat penget (érted), amik biztosan nagyon sok embert megérintenek majd így a tél és az év vége felé közeledve.

 

Az MZK Publishing eredeti terve szerint nem évszakok szerint fogja tematizálni a megjelenő kiadványokat. Akár a Tél, akár valami más lesz a kövi válogatás témája, az egyszer biztos, hogy ennek az ősznek nagyon jót tett az Autumn Spirit.

 

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Penke Bence