KisHercegből NUBLAO: a szelídség marad, de az evolúció elkerülhetetlen volt

Bandázásból zenei alkotóközösség: így jut el egy gimiből induló zenekar a lelazulós gitárzenéig. Hogy aztán nálunk is megmutassák, mit is tudnak. Premier.

 

 

Na, szóval: Mi is az a NUBLAO?

 

Kezdetben a személyes ismeretség tette érdekessé számomra a zenekart. Mint egykori rendszeres KisHerceg koncertlátogató, tudtam, hogy külön-külön mennyire jó zenészek a srácok, és érdekelt, hogy mit tudnak kihozni a közös munkából. Korábban, KisHercegként is valami egyedi hangot próbáltak képviselni, de abban az időszakban még azért meglehetősen kiforratlan volt a zenei világuk, ami persze egyáltalán nem baj, tekintve, hogy egy gimis bandáról volt szó. A zene, a hangszeres tudás már akkor is nagyon rendben volt, de valahogy nem jutottak el az áttörésig, nem kerültek be a ‘menő’ alter-rock zenekarok közé.

 

Egy elég hosszú projekt végéhez érünk most ezzel a klippremierrel, és úgy érezzük, hogy jelképesen sikerül lezárnunk egy időszakot is a zenekar életében – idézi fel a közelmúlt történéseit Pongor Andris, a banda gitárosa. A NUBLAO tulajdonképpen annak a KisHerceg zenekarnak a folytatása, amit 4-5 éve hagytunk abba, pontosabban félbe. Sajnos, becsúszott egy hosszabb szünet a zenekar életébe, és mire pár év múlva újra zenélhetnékünk támadt, már kicsit megváltoztak a dolgok. Elsősorban úgy éreztük, hogy nem azt és nem olyan módon szeretnénk folytatni, mint amit a KisHerceggel 10 év alatt elértünk vagy éppen nem értünk el. Nem azért, mert rossz volt a zenekarozás – sőt, azóta is visszasírjuk az ifjú éveket – csak hát a budapesti alter-rock zenei életben véges a mozgástér. Legalábbis nekünk akkor és ott az volt, és nem éreztünk már motivációt a folytatásra. Meg mi is változtunk persze, és izgatott minket, hogy kipróbáljunk valami újat. A változásra rá is kényszerültünk, hiszen az addigi dobosunk, Kipi (Komáromi Kristóf) közben más zenekarokban befutott zenész lett, úgyhogy idő hiányában nem tudott velünk tartani a kísérletezésben.

 

A NUBLAO élőben az igazi. Mondom ezt úgy, hogy először, néhány kezdeti felvétel alapján, azt éreztem, hogy unalmas, művészieskedő semmitmondás az egész. Aztán elmentem a Gólyába, illetve egy-két szabadtéri fellépésükre, és teljesen beleszerettem az általuk teremtett hangulatba. Cserélgetik a hangszereket, mindenki jól játszik mindenen, érdekes hangzásokat találnak ki, tele vannak ötletekkel, és most már, köszönhetően a sok háttérmunkának, a koncepció is sokkal kiforrottabb és egységesebb, mint amilyen eleinte volt.

 

NUBLAO – MAZE part 1

Uploaded by NUBLAO music on 2019-02-11.

Így emlékeznek a kezdetekre:

 

Hárman maradtunk (Kormos Balázs, Kormos Bálint, Pongor Andris), és a legelején rengeteget beszélgettünk arról, hogy mit is kéne csinálni, milyen stílust és hogyan, stb… Aztán szerencsére átvette az irányítást az ösztönös zenélés, jammelés, riffelgetés, ami mindig is az erősségünk volt, és feloldotta a kezdeti bizonytalanságot. De az elején tényleg nagyon nehéz volt, főleg a ritmusszekció hiánya miatt. Arra gondoltunk, hogy oké, itt maradtunk hárman, de valahogy majd megoldjuk. Úgyhogy elkezdtük cserélgetni a hangszereket, doboltunk a gitáron, vettünk egy szintit. Ez is lett az alapkoncepció, hogy a klasszikus bandázás helyett próbáljunk meg valami zenei alkotóközösség-szerű dolgot összehozni, komolyabb szabályok nélkül. Ez aztán változott, idővel konkretizálódtak valamelyest a szerepek, de azért igyekszünk megtartani ezt a lazaságot. Ja, és az új projektben mellőzzük az éneklést, dalszövegeket, ami a KisHercegben mindig is kicsit gyenge pont volt.

 

Az immár négyfős, teljes felállás novemberi koncertje a Vinikliben

 

Szóval így lett a NUBLAO. A most elkészült élőzenés klipet egész pontosan két éve forgattuk. A számot egy irodalmi-zenés estre írtuk, aminek a „Labirintus” volt a témaköre. Ez volt a legelső fellépése az új formációnak. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, és többen kérdezték, hogy nem akarjuk-e rögzíteni valahogy, mert szívesen hallgatnák otthon. Rákaptunk az ötletre, és szerencsére visszamehettünk az eredeti helyszínre, ahol felvehettük a 10 perces műsort. Ez két éve történt, és hát eddig tartottak az utómunkálatok, mert anyagi támogatás hiányában mindent házon belül kellett megoldani. Szerencsére kedves operatőr barátaink (Gyuricza Matyi és Székely Robi) gyönyörű felvételeket készítettek, az utómunkálatokat pedig Pongi hozta tető alá, bevetve filmes tapasztalatait. Nyilván nem szerencsés, ha ennyit kell várni a végeredményre, de minden jó, ha a vége jó! Mindenesetre sok minden változott az elmúlt években, úgyhogy nekünk is érdekes nézegetni a felvételeket. Bazsi azóta megházasodott és boldog apuka lett, Bálintnak már új erősítője van, Pongi levágta a haját. És nem mellesleg egy taggal bővült a zenekar, Pongor Marcival, aki főleg a ritmusszekciót erősíti. Így most már hivatalosan is két testvérpár alkotja a bandát, úgyhogy családias a hangulat, a szó legszorosabb értelmében.

 

Összességében elmondható, hogy a NUBLAO tele van lehetőségekkel, és a benne rejlő potenciált leginkább az adja, hogy bármire jó a zenéjük. Egy kávézóban ugyanúgy a helyén tud lenni, mint egy kisebb fesztiválszínpadon, filmzeneként ugyanúgy működhet, mint önmagában lemezként.

 

Ha még egy kicsit finomítanak a srácok a hangzáson, és mondjuk egy albumot is összeraknak, akkor sokfelé eljuthat a NUBLAO híre, akár az országhatárokon kívül is. És, hogy egy immár ötvenéves klasszikust idézve, a „kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek” mentén haladva legközelebb a február 28-án startoló Vad Art Kiállításon kaphatjátok el a srácokat a Dürer Kertben:

 

Vad Art Kiállítás 11 (Wild Art Exhibition)

2019.02.28-03.01.

További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Balogh Dániel