Összedobott pénzből is lehet zseniálist építeni

A seattle-i KEXP mára fogalom lett. A rádió zenei tartalomfelelősével, Kevin Cole-lal beszélgettünk.

 

Kevés szimpatikusabb kezdeményezés akad az underground zene kacskaringós labirintusában, mint az amerikai KEXP rádió. Pedig egy regionális, Seattle mindössze alig negyven kilométeres körzetében fogható adóról beszélünk. Mégis, az immár negyvenöt éve üzemelő, első adását 1972-ben elindító rádióállomást szinte mindenki ismeri, missziójukkal jóval tovább értek, mint amennyire a takarójuk hosszából következtetni lehetett volna. A KEXP mára fogalom lett, kultúrateremtő, a zenei trendeket meghatározó szerepe elvitathatatlan.

 

Fotó: sinco

Kevin Cole-t a ljubljanai MENT zeneirpari feszten csíptük el /// Fotó: sinco

 

Ennek kapcsán, illetve mert lapunk tematikus zenerovata, az Ígéretes titánok is hasonló úton próbál járni, a ljubljanai MENT zeneipari konferencián leültünk beszélgetni az adó egyik vezető tartalomfelelősével. Kevin Cole készséggel állt rendelkezésre, és mesélt nekünk a KEXP-sztoriról. A lényeg az innovációban rejlik. Annak ellenére ugyanis, hogy regionális rádióról van szó, az adó egy sor olyan újítással élt az elmúlt években, amellyel alaposan kitágította a potenciális hallgatók táborát. Például 2000-ben már elstartolt netes élő adásuk, illetve olyan sorozatot is indítottak, amelyben egy-egy zenekar, előadó interjúval egybekötve élőben játszik a stúdióban, s az erről készült videofelvételeket felteszik saját, lassan egymillió követővel rendelkező YouTube-csatornájukra. Így ezeket a felvételeket is bárki megnézheti világszerte, olyan is akad köztük, amelyet harmincmilliószor láttak már.

 

Az sem elhanyagolható, hogy a helyi Washingtoni Egyetemmel együttműködő KEXP egy olyan városban kezdte pályafutását, amely az 1980-as évek végétől az underground, alternatív zene Mekkájának számít, s olyan zenekarok emelkedtek fel ott, mint a Mudhoney, a Tad, a Pearl Jam, a Nirvana, a Soundgarden, az Alice in Chains vagy épp a helyi „szupercsapat”, a Mad Season. A rádió ezt továbbgondolva ma már megpróbálja az egész világot lefedni, így van például tematikus izlandi sorozata, melyben ottani bandák fellépéseiről készítenek anyagokat. De mindenhonnan szemezgetnek, Kevin Cole is egyebek mellett azért érkezett Ljubljanába, hogy tájékozódjon a jelenlegi közép-európai kínálatról, új hangokat ismerjen meg.

 

Megbízunk a műsorvezetőinkben!

„Támogatás, ez a kulcsszó. Mi tényleg a zenekarok mögé állunk, mindent megteszünk, hogy részletesen is bemutassuk őket. Egyúttal célunk az is, hogy minél több fajta stílus szerepeljen nálunk” – mondta Cole. Mint kifejtette, évek alatt kialakult gyakorlat alapján válogatnak.

 

A legfontosabb persze az, hogy a műsorvezetők, jelenleg szám szerint negyvennégyen, teljes alkotói szabadságot élveznek. Ez azt jelenti, hogy mindenki maga alakítja ki zenei kínálatát. „Megbízunk a kollégákban, főleg, mert mindenki nagyon elhivatott zeneőrült, és szakavatott a saját stílusán belül” – avatott be a műhelymunkába Kevin Cole. Hozzátette, persze létezik egyéb szűrő is, Don Yates zenei programigazgató ha úgy ítéli meg, hogy egy zenekart érdemes mielőbb lejátszani, bemutatni, akkor ajánlja a műsorvezetőknek.

 

Tavaly 10 ezer zenekar küldött cd-t

A KEXP műsorai hetven százalékban vegyes zenei mixekből, harminc százalékban tematikus, stílusokra lebontott adásokból állnak. Szívesen veszik az olvasói észrevételeket, Cole megemlíti, hogy neki például ajánlottak már zenekart New Yorkból, s az elküldött felvételek után ő maga utazott el, hogy megnézze a csapatot.

 

És hogy a mennyiségről is szót ejtsünk: tavaly csak hanghordozón – elsősorban cd-n – mintegy tízezer zenekar anyagát kapták meg. „Ez azért vicces, mert ugye ma már nemigen küldözget ilyesmit az emberek többsége. És mégis – ez bámulatos!” – mondta a veterán rádiós. Úgy meg még inkább az, hogy a KEXP-t kizárólag a hallgatók anyagi támogatásából, közösségi finanszírozásból működtetik, nincs mögötte sem állami pénz, sem gazdag tulajdonos. A rádió közben – saját manifesztója szerint – politikamentes, igaz Trump beutazási tilalmának bevezetése után tematikus napot tartott, és azon országok zenéit mutatta be a hallgatóknak, amelyeket érintett az elnöki rendelet.

 

További érdekességekért érdemes követni zenerovatunk, az Ígéretes titánok Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

 

Ez a cikk az mno.hu-n jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.02.16.

Balogh Roland