Első nagylemezével jelentkezik a perpētuum. A zenekar White Canvas című korongja egy valódi zenei utazás a stílusokon a gondolataink körül. Exkluzív premier!
Hölgyeim és uraim, a perpētuum megérkezett. Oké, lehetett már velük kapcsolatban megérkezés érzésünk korábban, például amikor év elején kiadták a Catch me című előfutár-dalukat, vagy mondjuk két-három évvel ezelőtt, amikor rommá nyerték magukat a különböző tehetségkutatók jazz kategóriájában, Éter Fesztiváltól kezdve MüPa Showcasen át Hollandiáig. Az első nagylemez megszületése és világhálóra jövetele viszont mindenképpen olyan mérföldkőnek számít, ami hosszú időre megkerülhetetlenné teszi az ember fiát/lányát/együttesét a magyar zene tengerének örvénylő hullámai között. Az alternatív jazz-pop csapat pedig fogott mindent ami akár zeneileg, akár emberileg bennük kavargott az elmúlt három évben, és az ebből fakadó harmóniába rendezett kavalkádot szépen fellocsolták az első fehér vásznukra.
A White Canvas tracklistje tíz dalt foglal magába, melyekre külön-külön is nehéz lenne egyértelmű műfaji meghatározást adni, az összkép viszont ebből fakadóan olyan színes, mint egy vadabb Monet vagy Szinyei. Jazz és funk alapok hardrockra hajazó dobfutamokkal, néhol lo-fi electros lüktetésekkel – a perpētuum inspirációt merít bármiből az elmúlt 50 év műfajai közül. Mindezzel együtt, vagy éppen ennek ellenére egyik dal sem művi vagy mesterkélt, a különböző zenei legokockák úgy épülnek fel trackről trackre, majd végül állnak össze egy fasza debütalbummá, hogy egy hihetetlen módon fülbarát, könnyed tavaszi popcsemegét hozzon létre. Mégis, a White Canvasből (és az eddigi perpētuum örökségből) sugárzik egyfajta piszkosság, ami miatt felkapod a fejed rájuk. Olyanok, mint a lázadó jazz-konzisok, akik a maguk módján alapítottak egy punk zenekart hogy fricskát mutassanak a rendszernek.
Az eddigiek főként Takács Dániel (gitár), Sárosi Áron (bassz) és Telek Attila (dob) varázslatát dicsérik, de nem mehetünk el szó nélkül az egész csendéletet megszólaltató Girincsi Fruzsi énekes-dalszerző mellett sem, akit ugyanúgy szívesen hallgatnék egy chicagói bárban ‘kilencszázhúszban, mint mondjuk a MüPában kétezerhúszban. Az elmúlt három év embert és zenészt próbáló kihívásai, mindennapi gyötrődések és elmélkedések hangosodnak fel a White Canvas szövegeiben. „Ez a lemez sok kis sztorit mesél el, amelyek szövegeit a saját életünk inspirálta. Felidézünk olyan pillanatokat és érzelmeket rajta, amik mindannyiunk életében közös pontok: hogy milyen a felhőtlen gyerekkor, a harag, vagy a féktelen boldogság érzése. A White Canvas egy közös utazás élményeink és emlékeink világában. Van benne valami nagyon mélyre nyúló, és valami darkosan felemelő. A gyomrodba markol, de aztán el is enged” – üzeni a korong mellé Fruzsina.
Én mindenképpen kiemelném azt a két magyar nyelvű dalt, ami szintén helyet kapott a lemezen, és ami jóleső újdonságként hat az Örökkévalók munkásságában. Miközben érezhetően más színt ad zenéjük kisugárzásának, ez egyáltalán nem érződik kárukra. Közelebb hozza, „bölcsészebbé” teszi, pesti éjszakában eltévedőssé varázsolja. Szerencsére azt ígérték, énekelnek még édes anyanyelvünkön, mi pedig alig várjuk, milyen új színeket villantanak fel következő művüknél.
Ha pedig élőben is szeretnéd átélni ezt a zenei szépen összeválogatott virágcsokrot, esetleg szimpi lett az előző bekezdésben megemlített pesti eltévedés, április 25-ét neked találták ki, mert aznap a Központban nyomja majd a perpētuum.
Csak jókat, hallgassatok magyarokat! Titánok Spotify-ért ide kattintsatok! A Fű alatt podcastért meg IDE!
Érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
