Az In Between Oceans sose lesz rádiósláger, viszont baromira olyan, mint egy neonoir thriller betétdala. Elképesztően lassú, és a torz gitárbetétek kiherélnek.
Géczi Gergő és Tóth András, a Pixel Cranes legénysége nyári akusztikus bulinkon, a Pünkösdi Titánokon is játszottak /// Fotó: Emil Chalhoub
► For English version, please CLICK HERE ◄
Most már tuti, Tóth Andris és Géczi Gergő baromira elvétette a kort, ahová születniük kellett volna. A Pixel Cranes ugyanis túl filozofikus ebben a rohanó Tinder-uralta Snapchat plusz poszt-lájk mindenek felett őrülethez. Ha a srácok mindezt a ’90-es évek közepén robbantják rá a világra, vagy épp kicsiny országunkra, akkor tuti párszázas kemény mag követte volna őket a végtelenbe. Ezt a minden porcikájában kifinomult, lassan építkező, torz gitárokkal megcsipkézett lo-fi cuccot ma szemmel láthatóan sokan nem tudják hova tenni. Illetve, talán egyszerűen nincs türelmük ahhoz, hogy hét-nyolc-tíz perces dalokat hallgassanak végig.
Pedig Andrásékban nagyon sok fantázia van, Gergővel tényleg egy kuriózumszámba menő alkotói kollektívában gondolkoznak és tevékenykednek. A Pixel mellett mindenkinek megvan a maga kis saját szólócucca is, így Andrásnak a No Whales, Gergőnek pedig a mostanság eléggé felpörgő Sungazers. Most a Pixellel hoztak nekünk egy új dalt, s az In Between Oceans a megszokott, lassan építkező, pöppet borongós, sejtelmes darab, amit meg-megtör az odapörkölő gitárszekció.
A majd’ nyolcperces játékidő azonban sok. Nem nekem (én akár a negyedórás dalokat is csípem), hanem a mai zenefogyasztók 98 százalékának. (Vannak zenekarok, amelyek 8 percbe egy háromszámos EP-t is képesek belesűríteni, vesd össze azzal, muhahaha! – de ez persze csak egy szélsőséges paralel!) Az elmebajos pörgésben egyszerűen kb. lassan senkinek nem áll rá az agya a merengésre. Nem enged teret a lo-fi zenére. Pedig kéne. Mert pl. a Pixel tényleg baromi jó. Megvan minden benne, amitől jó tarisznyás bölcsésznek lenni. Illetve, bocs, ez is már csak múló vízió a ’90-es évekből. De a lényeg: az In Between Oceans is a maga hangulatában épp szuper. Olyan, mint egy betétdal egy nagyon neonoir thrillerből. Plusz megvan benne a kellő játékosság, hogy ne aludjunk el a majd kétperces felvezetés közepén. (Narancsos-fahéjas tea mellé az ablakon át merengeni a ködbe egyébként meg épp passzol!)
Amúgy Pixelék slágert is képesek írni, ahogy azt az idén január közepén nálunk premierező Iridescence c. albumuknál láttuk. S azt is meg kell jegyezni, az új dalukban érződik a fejlődés, azaz, tényleg jó, hogy beleraktak egy csomó váltást. Így nem hagyja monotonitásba süppedni az embert.
No, és ha végre valaki idáig ért, és érdekli, milyen a kézbe fogni egy combos Pixel Cranes CD-t, akkor ha a megjelenés után egy héten belül megosztjátok a saját falatokon a Titánok vagy a zenekar Facebook-oldalairól a cikket, megnyerhetitek a három Iridescence cédé egyikét! (A formátum lassan ritkább lesz, mint a magnókazetta, szóval még azelőtt szerezzetek egyet belőle, amíg ki nem hal végleg!!!) A hallgatózás mellé tehát lehet szépen osztogatni 😉
További érdekességekért érdemes követni az Ígéretes titánok Facebook- és Instagram-profiljait. Ha pedig szeretnétek picivel hozzájárulni ügyünkhöz, szerezzetek be egy jó Titánok-pólót vagy táskát a Popshopban! Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
